Nagy készülődés előzte meg 2024. június 9-ét, azt a vasárnapot, amikor Mons. Tóth László kanonok, püspöki helynök úr az aranymiséjét ünnepelte Deákin, ahol már kilenc éve látja el a hívek lelki gondozását, és szolgálja ki a szentségeket.
A falu apraja-nagyja már kilenc óra előtt megtöltötte a padsorokat.
A ministránsok vezetésével a püspöki és papi menet a plébániáról indult, hogy pontosan fél tízkor megkezdődhessen az aranymise, ugyanis lelkiatyánk a pontoságáról híres. Amikor a szentmise előtt az órája jelzi a pontos időt, ő már fogja a kötelet, és húzza is meg a csengőt.
A menet bevonulása után Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök atya köszöntötte a jelen levő paptestvéreket és híveket, majd az aranymisés atyának adta át a szót. Az evangéliumot Mons. Kiss Róbert kanonok, általános püspöki helynök úr olvasta fel, ünnepi beszédet pedig Dr. Székely János püspök atya mondta, aki beszédében méltatta az ünnepelt erényeit, és az ötven év alatt végzett tevékenységét. Többek között megemlítette a magyar hitoktatásban végzett munkásságát, a magyar nyelvű hitoktatás elindítását, a hitoktatók képzését, és lelkigyakorlatokon való továbbképzésüket.
Ötven év már egy születésnapot ünneplő életében is jeles ünnep. Már van mire visszatekintenie. Még inkább van mire visszatekintenie egy Krisztusnak felszentelt papnak. Ez alatt az ötven év alatt számtalan boldog jegyespárt adott össze az oltár előtt, számtalan pici babát keresztelt meg, és kísért utolsó útjára olyan embereket, akikkel naponta találkozott a templomban, és szolgálta ki nekik a szentségeket.
A jó Istentől megkapta azt a kegyelmet, hogy megérhette ezt a napot, és vele együtt a deáki hívek is, mert a szentmise után aranymisés áldásban részesülhettek a többi jelen levő hívővel együtt. Egy régi mondás szerint, egy újmisés áldásért egy pár cipőt is érdemes elkoptatni. Hát, akkor mennyire érdemes egy aranymisés áldásért.
Az aranymise ideje alatt a dunaszerdahelyi Szent György Kórus szolgáltatta az énekeket, Érsek Rezső kórusvezető, karnagy vézényletével. Orgonán Záreczky György, a templom kántora játszott. A videofelvételt Néma Lívia készített, és így az esemény a You tube oldalára is felékerülhetett. Fényképeket Gaál László készített.
A mise végeztével az ünneplő atyák átvonultak a plébánia épületébe, ahol az aranymisés atya megvendégelte a misén részt vett püspök atyát, a katolikus lelkiatyákat, a deáki református lelkészházaspárt és az evangélikus lelkésznőt. Másnap pedig azokat a barátokat és segítőket, akik aktívan részt vesznek az egyházközség életében.
Jómagam templomatyaként és sekrestyésként is szeretném megköszönni mindenkinek, akik adományaikkal járultak hozzá az aranymise és az azt követő ünnepi fogadás megvalósításához, valamint azoknak, akik segítettek a templom feldíszítésében, az aranymise előkészítésben.
A Jóisten fizesse meg!
Menü |