Összes cikk ebben a kategóriában  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  16/147 >>

A telepitések és a reszlovakizáció konfliktusai

21.3.2021 09:14

   Pukkai László: Kényszermigráció, kényszerasszimiláció Alsószeliben 1945–1949/ részlet a tanulmányból

 

RESZLOVAKIZÁLTAK

   A járási belügyi szervek parancsnokai, Močkor százados Galántán és Ryška őrnagy Vágsellyén, kötelező havi jelentéseikben a tőlük telhető őszinteséggel írnak azokról a jelenségekről, amelyek zűrzavart, egyenetlenséget okoztak a reszlovakizáltak, telepesek, deportáltak, a be- és kitelepítettek körében. Ezeket a „disszonanciákat” a legtöbb esetben nem sikerült mindenki kedvére feloldani.

   A hivatalos szervek, a szlovák betelepültek elégedetlenek voltak a reszlovakizáltak „nyelvgyakorlásával”, ugyanis ezek nemcsak a családjuk körében beszéltek magyarul, hanem a templomban sem voltak hajlandók szlovákul imádkozni és énekelni. Még a kommunisták is elégedetlenkedtek, mert a reszlovakizáltak a gyűléseken csakis magyar nyelven szólaltak fel. Juraj Pokorni taksonyi plébános nem volt hajlandó ezt eltűrni, ellentétben a nemeskosúti Czuczor plébánossal, aki újból bevezette a magyar nyelvű istentiszteleteket. A szlovák hívők kérték az áthelyezését. A galántai szlovák hívők szerint a szertartásokon, az istentisztelet előtt és után a templom előtt még a magyar rendszerben (1938–1945) sem lehetett annyi magyar szót hallani, mint most a „reszlovákoktól”.

   A taksonyi reszlovakizáltak közül többen kaptak a Magyarországra áttelepített falubeliektől levelet, amelyben megfenyegették őket: visszatérve Taksonyba bosszút állnak rajtuk. Feliratokon, falragaszokon ki nem deríthető személyek bíztatták a reszlovakizáltakat, adják vissza dekrétumaikat, hiszen a magyarok úgyis visszakapják jogaikat.

 

PRESIDLENYECEK

   A legtöbb problémát a Magyarországról önként Szlovákiába települt szlovákok okozták („preszídlenyec”-nek nevezték magukat egymás között). A perediek példája egyike a legszemléletesebbeknek. Amikor a csendőrjárőr Pereden szolgálatot teljesítve a házak előtt padokon üldögélő és tereferélő áttelepültektől afelől érdeklődött, vajon miért nincsenek a földeken ilyen jó időben (április lévén), azt felelték: nekünk Magyarországon azt ígérték, hogy az itt maradt magyarok dolgoznak majd ránk.

   Močkor százados szerint egyébként a járási parancsnokság éppen az áttelepültektől kapta a legtöbb jelentést a magyarok viselt dolgairól. A komisszárok jóváhagyták az áttelepültek ama kérelmét is, miszerint a járási csendőrparancsnok 3-4 puskát engedélyez számukra a rend fenntartása érdekében. Több alkalommal előfordult, hogy a magyarországi szlovákokat nem tudták az előre megígért családi házakban elhelyezni, mert a magyarok még nem költöztek ki belőlük. A járási hivatalok nem tudták megoldani sem a belső kolonizáció, sem a Magyarországról áttelepített szlovákok révén az áruellátás gondjait és a Magyarországra áttelepített szakemberek (kovácsok, molnárok, ácsok stb.) pótlását. A lakosságcserére kényszerítettek részéről előforduló negatív megnyilvánulások voltak: verekedések, ajtók, ablakok felrakása a teherautókra.

 

KITELEPITETTEK

   A Zsolnáról Galántára vezényelt katonák önkényes fellépése Felső- és Alsószeliben nem okozott nagyobb gondot, miként az alsó-, felsőszeli, rétei áttelepülők ama elkeseredett dacossága sem, amikor az őket szállító teherautókat magyar zászlókkal díszítették fel. Mivel a fehérlappal rendelkezőket a csehszlovák hivatalok már nem büntették, a vezekényi dalos férfiak is büntetlenül rakodhattak a teherautóra, még annak ellenére is, hogy a szlovák fél bosszantására elénekelték közben a tiltott katonanótát, a Horthy Miklós katonája vagyok kezdetűt.

   Močkor kapitány 1948 márciusában ugyan feszült, nyugtalan politikai légkörről írt jelentésében, mégpedig a magyar ellenpropaganda erősödéséről, amit azzal magyarázott, hogy folytak az előkészületek a magyar lakosság újabb csoportjainak Magyarországra történő áttelepítésére. Mindezek ellenére – írta jelentésében – „falvainkban már érezhető a szlovák lélek, amely a Magyarországról idetelepült szlovákok érdeme. Járásunk szlovák jellegű, hiszen Galántán is inkább szlovák beszéd hallható, nem a magyar. A járás elszlovákosítása befejezéséhez közeledik.

 

DEPORTÁLTAK

   Elemzésünkben a hivatalos szervek jelentésein kívül figyelembe vettük a két Szeli idősebb polgárainak visszaemlékezéseit, illetve az elődeiktől hallott és megjegyzett történeteket is. A deportálásokhoz fűződtek a legborzasztóbb emlékek. Míg Galántáról a tehervagon-szerelvény Břeclavba, a szlovák-cseh határra érkezett, az idős családtagok és a csecsemők közül többen megfagytak. Erre a sorsra jutott a deáki Laki Mária kéthetes csecsemője, de a Felsőszeliből deportált Vajda Ferenc és Tok Tilda gyermeke is, aki az úton, a szellős, huzatos vonaton született Csehországban. A visszaemlékezők szerint egy jószívű cseh vasutas ugyan bedeszkázta a vagonablakot, de az sem sokat segített a zord idő ellen. Sokan, főleg özvegyasszonyok a családjukkal a Podbožany-i vagy más célállomáson rostokoltak 2-3 hónapig, míg végre valamelyik környékbeli majorságokba vitték őket.

   A visszaemlékező alsó- és felsőszeliek sűrűn emlegetnek egy bizonyos Černý Jankó nevű bazini lakost. Valószínű, hogy több ilyen „Fekete János” is létezett, aki a bizonytalanságban élő, deportálásra vagy kitelepítésre váró szeliektől potom pénzért megvásárolta a lovakat, szarvasmarhákat, a sertésállomány nagy részét. A rettegésben élő gazdák ugyanis nem tudták pontosan, mit vihetnek magukkal, mit nem. Különösen a deportáltak fizettek rá a vásárra, hiszen visszatértük után ennek az eladási árnak a sokszorosán vásárolhattak aztán maguknak legalább egy sertést, ha másra nem futotta a pénzükből.

   A felsőszeliek szeretettel emlegették a breznóbányaiakat, akikkel cseregyerek kapcsolatuk volt. A breznóiak jártak Felsőszelibe „magyar szóra”, a felsőszeliek pedig Breznóbányára szlovákul tanulni. Ezek a breznóbányaiak figyelmeztették a szelieket a fehérlapokra, a deportálásokra. Egy teherautónyi szeli fiatalt elvittek Breznóbányára, s ott munkát találtak a számukra. Így azoknak nem kellett a Szudéta-vidékre menniük, az események jobbra fordultával pedig hazamentek.

   A mai kor emberei, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert nem kell szembesülniük hasonló kényszerű döntéshelyzetekkel, a két Szeli magyar népessége által megélt konfliktusokból, azok máig ható emlékéből talán megérthetik, mit is jelentettek és jelentenek a második világháborút követő évek a csehszlovákiai, s általában a közép-európai kisebbségi magyarok számára.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
Összes cikk ebben a kategóriában  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  16/147 >>

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat
EGYETÉRTEK    Elutasítom