<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  84/283 >>

Kedves Szépkorúak!

18.2.2021 19:37 | /FSZ/

http://www.terrahirujsag.sk/

   Lassan telnek a hetek, hónapok, és sajnos még mindig nem változik semmi. A krízishelyzet marad. Ősszel még reménykedtünk, hogy januárban vidáman meghirdethetjük majd a betervezett színházlátogatásainkat és a szokásos januári termálfürdőzést, de sajnos mindez egyelőre elmarad. Mindamellett azt kell, hogy mondjuk, hogy a saját egészségünk és épségünk a legfontosabb. A többi dolgot majd behozzuk. Ígérem, a korona gyengülése után is ott leszünk önökért, bármikor hívhatnak, meglátogathatnak minket, állunk rendelkezésükre a megszokott telefonszámokon. Ha időközben úgy érzik, hogy szívesen kiöntenék a szívüket, esetleg támogatásra, segítségre szorulnak, hívjanak nyugodtan mindet.

   Engedjék meg, hogy a jelenlegi helyzetben egy kicsit eltereljem a figyelmüket, és egy kicsit más témára irányítsam, ami szintén rendkívül fontos a magyarságunkat tekintve. Ez pedig nem más, mint a 2021-es népszámlálás. Mint tudják, erre minden 10 évben kerül sor, és az így szerzett adatoktól függ többek között az is, hogy milyen támogatásban részesülünk, mint magyar közösség, illetve kihat az anyanyelvi oktatásra és a nyelvi jogok területére is. 2021-től azokon a településeken lesz kötelező a kétnyelvűség, ahol legalább a lakosság 15 százaléka valamilyen nemzetiséghez tartozónak vallja magát, vagyis a jelenlegi 20 százalékos határ 15-re csökken. Itt tudjuk felmérni, hogy mennyien maradtunk még meg kis hazánkban, kinek fontos még mindig magyarsága, őseink nyelve és kultúrája, a nagyszülők meséje, öröksége. Itt a helyünk, ide születtünk, itt élünk, a határokat nem mi szabtuk, rólunk döntöttek, nélkülünk. Nagyon fontos, hogy itt megmaradjunk.

   A népszámlálás most először fog elektronikus úton megvalósulni. Tudatában vagyunk annak, hogy nem mindenkinek van internet hozzáférése vagy esetleg közeli hozzátartozója, aki segíteni tudna ebben. Mivel rendkívül fontos, hogy mindenki részt vegyen és kitöltse a kérdőívet, mely csak pár percet vesz igénybe, állunk rendelkezésükre ez ügyben is, szükség esetén segítünk.  A kérdőívet, amely mindössze 13 kérdést tartalmaz, ki lehet majd tölteni magyarul is. Felhívnánk a figyelmet a második nemzetiség megadásának lehetőségére is. Ez a válaszadása lehetőség olyan személyek számára lehet hasznos, akik például nem tisztán kisebbségi környezetben élnek, asszimilálódtak, vagy nemzetiségi szempontból vegyes összetételű családok tagjai. Természetesen, a magyar közösség szempontjából az a legoptimálisabb, ha a nemzetiségre és az anyanyelvre vonatkozó kérdésekre egyértelműen a magyart jelöljük be.

   A lakosok elektronikus összeírása hivatalosan február 15-től március 31-ig tart. Akinek nem áll módjában vagy gondot okoz az elektronikus kitöltés, népszámlálási asszisztens segítséget kérheti 2021. április 1. és október 31. között a községi, illetve városi hivatalban.

   Csatlakozunk azokhoz, akik úgy gondolják, hogy magyarnak lenni Szlovákiában egy megtartandó érték. Vállajuk fel bátran magyarságunkat, őseinket, gyökereinket!

   További információk a www.nepszamlalas.sk oldalon találhatóak. Ossza meg barátaival, ismerőseivel is! Köszönjük.

   Vigyázzanak magukra!

 

Elérhetőségeink:

Fodor Szilvia – 0905 30 38 60

Horváth Judit – 0915 464 510

 


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  84/283 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom