<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  59/283 >>

Bizakodva tekintünk a 2022-es évre

21.2.2022 20:29 | Horváth Judit

http://www.terrahirujsag.sk/

   Mindenki nagy szükségét érzi már a társaságban eltöltött perceknek és a vidám közös élményeknek. Azt szeretnénk, hogy óvatos és megfontolt újrakezdés mellet közösen csavaroghassunk, találkozhassunk, beszélgethessünk és gyűjthessünk ismét felejthetetlen élményeket.

   A 2022-es évre is a tőlünk megszokott optimizmussal készülünk. Annak érdekében, hogy mindannyiunknak tervezhető legyen a következő időszak, összeállítottunk egy éves programtervet, amit megpróbálunk idén megvalósítani.

   Áprilisban szeretnénk újrakezdeni a közös programok szervezését és ellátogatnánk Budapestre a Fővárosi Nagycirkuszba, majd a húsvéti időszak után Karlove Vary felé szeretnénk „törleszteni az adósságunkat”, hisz már oly sokszor beterveztük az erre irányuló körutunkat.

   Májusban egy nótás/operettes estet is tervezünk a szépkorúak csapatának, majd júniusban Zircre és Herendre látogatunk. A nyári időszak beköszöntével fürdőzni indulunk Lipótra és az augusztusi hónap is vízpartra csalogat majd minket: Tihany és a Balaton, valamint Szatmárnémeti az Ő Szamosával lesz az úticél.

   Az évek óta hiányolt Szépkorúak Bálját idén más időpontra tervezzük, szeptember végén hívjuk bálozni a vidám közös pillanatokra vágyókat. Szintén szeptemberben ellátogatunk Körmöcbányára és Garamszentbenedekre, majd októberbe Lednicére megyünk finom borokat kóstolni.

   Az év utolsó 2 hónapjában ismét Budapest lesz az uticél: novemberben színházlátogatás, illetve december elején a Törley pezsgőgyárba látogatunk el.

   Az időpontok és pontos dátumok egyeztetését követően már pontosabb dátumokat is tudunk majd közölni az érdeklődők számára. Pillanatnyilag közös képzeletbeli barangolással készítsük fel lelkünket a közelgő együtt eltölthető pillanatokra.

   Addig is fontos, hogy vigyázzunk az egészségünkre, menjünk el oltásra, hisz valószínűsíthető, hogy az idei esztendőben is a programokon a védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek majd részt.

   Irodánkba továbbra is sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a Pázmány Péter Alapítvány épületében (földszint, 3-as ajtó), naponta 8:00 – 12:00 közt. Cím: 924 01 Galánta, Kodály Zoltán utca 2367/49.

   Kérdéseikkel keressenek minket bátran:

   Legyen egy nagyon vidám 2022-es esztendőnk!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  59/283 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom