<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  11/40 >>

Alapiskolák sakk - csapatversenye

29.1.2020 15:52 | szf.

http://www.terrahirujsag.sk/

   A régión belül több területen is szeretnénk előmozdítani a szervezetek, oktatási intézmények közötti együttműködést. A sakkverseny megrendezésének másik oka, hogy szeretnénk a régió oktatási intézményeiben növelni  a sakk népszerűségét a gyerekek körében, előmozdítani a sakk, a sakkoktatás térnyerését, fejlesztését. Úgy gondoljuk, hogy a sakk remekül fejleszti a gyerekek készségeit (emlékezőtehetség, kombinációs készség) javítja a gondolkodást, „segít használni az agyat“, ezért érdemes már akár kiskorban felkelteni a gyermek érdeklődését a sakk iránt...

   A négytagú iskolás csapatok megmérettetését az Alsó Vágmente Helyi Akciócsoport szervezte 2019. november 29-én a Zsigárdi Községi Sakk-klub együttműködésével. A helyszín a zsigárdi Kulturális és Információs Központ volt.

   A tornát a verseny igazgatója, Baros Róbert mérnök nyitotta meg, majd Iván Gyula a HACS elnöke és Vincent Cernák, a verseny főbírája szólt a versenyzőkhöz. A további két játékvezető Jaroslav Skačan és Varga Ernő voltak. A versenybe összesen nyolc csapat nevezett be, a 2004-ben és a később született gyerekek számára rendezték, akik az egyes csapatokban meghatározott sorrendben sakkoztak, tehát a csapatverseny eredménye mellett az egyes táblákon játszók sorrendje is kialakult a végén. Külön értékelték a lányok teljesítményét, és külön a 10 - éves kor alatti fiúkét. A versenyrendszernek köszönhetően a 12 perces partikat követően mindenki követni tudta az aktuális sorrendet.

   A verseny végeredménye: 1. Tardoskedd, 2. Zsigárd, 3. Deáki A, 4. Vágsellye, 5. Farkasd /magyar tannyelvű alapiskolák/, 6. Farkasd /szlovák iskola/ 7. Deáki B, 8. Pered /magyar iskolák/.

   A lányok között Lovas Inez végzett az első helyen, Szabó Sharona előtt /mindketten a deáki alapiskola tanulói/, a 3. helyezett Danada Tímea lett Vágsellyéről.

   A 10 éves korhatár alatt játszó fiúk versenyének végeredménye: Poló Máté - Zsigárd, Csányi Kristóf - Tardoskedd, Édes Lőrinc - Deáki B.

   A csapaton belüli sorrend alapján az 1. helyen végeztek: 1-es tábla: Baros Dániel -  Deáki A,

   2 - es tábla: Vanya Richárd - Tardoskedd, 3-as tábla: Borbély Sámuel - Tardoskedd, 4-es tábla: Lovas Inez - Deáki A.

   A vándorserleget egy évig Tardoskedden őrzik. A versenyt évente szeretnék megrendezni, ha lehetséges több csapattal, de ugyanilyen magas színvonalon.

   A 2019-es regionális sakkverseny fő támogatója Nyitra Megye Önkormányzata volt.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  11/40 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom