<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  73/86 >>

Februári receptek (2018)

23.2.2018 18:48 | Szabó Éva

http://www.terrahirujsag.sk/

Kedves Főzőcskézők!

   Ebben a számban olyan recepteket szeretnék bemutatni a kedves olvasóknak, amelyeket az utóbbi hónapokban kreáltam. Ugye, itt voltak az ünnepek, teleettük magunkat mindenféle finomsággal, így természetesen elérkezett az az idő, amikor már magunk sem tudtuk, mit is ennénk. Az ember ilyenkor már nem kívánja a tartalmas, és persze igencsak hizlaló étkeket; úgy voltunk, mint az egyszeri legény, aki méltatlankodva jegyezte meg, „már megint sültkacsa van ebédre”?! Naponta azon totóztunk, mit is tegyünk az asztalra.  Valami tésztát, salátát vagy csak valami könnyű főzeléket? Olyannyira, hogy már kezdtem megijedni. Te jó isten, netán még lefogyunk?! Megnyugtatom a kedves olvasókat, nem sokáig tartott ez a kegyelmi állapot, záros határidőn belül visszatért az étvágyunk. Ennek köszönhetően el is határoztam, hogy köménymagos, fokhagymás tarját sötök, hozzá vajas-tejszínes krumplipürét. De - és itt a lényeg, hogy megnyugtassam gyötrő lelkiismeretemet (már megint ilyen hizlaló ételt akarsz enni… című fejezet), készítek hozzá valami finom, egészséges szószt. Finomnak nagyon finom lett, de, hogy könnyű és egészséges is, azt nem állítanám.

 

Sült hús gombás szósszal

   Hozzávalók: A legjobb a tarja, mert az a szaftos húsok közé tartozik. Mustár, só, köménymag, pirospaprika, bors, fokhagyma, hagyma, gomba, zeller, tejszín, citromlé.

   Elkészítése: A húst 1 centi vastagságú szeletekre vágjuk, amelyeknek mindkét felét megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk törtköménnyel, pirospaprikával.  Vékonyan megkenjük sima mustárral is. Egy tepsibe olat teszünk, nem sokat, mert a hús eléggé zsíros. Szépen elegyengetjük a szeleteket, felötjük 1,5-2 dcl vízzel, letakarjuk alufóliával és alacsony hőmérsékleten (150 fokon) 3 órán keresztül pároljuk. Ha a hús puha, levesszük a fóliát, (én ekkor nyomok a finom szaftos zsírba jó pár gerezd fokhagymát), és nagyobb lángon szép pirosra sütjük.

   A gombás szószhoz fogunk egy kis fazekat és benne vajon és egy csepp olajon üvegesre pirítjuk az apróra vágott hagymát. Ráöntjük a gombakonzervet levével együtt, belereszeljük a darab zellert. Sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, amíg a gomba megpuhul. Hozzáadjuk a tejszínt és megszórjuk szárított gombaporral, hogy ütősebb gombaízt kapjunk. Addig forraljuk, amíg a szósz besűrűsödik, végül pár csepp citromlével ízesítjük.  

 

Leveles tésztában sült csirkemell

   Ezt a receptet Jamie Olivertől lestem el, akiről tudjuk, hogy szenzációs szakács. Nagyon egyszerű az elkészítése, remekül mutat és nagyon finom. Igazi puccos étel, érdemes vendégenek is elkészíteni, mert mindenki el lesz tőle ájulva, sajnálni fognak bennünket, hogy „mennyit dolgoztunk” mi meg szemlesütve kajánul bólogathatunk, és bezsebelhetjük a dícséreteket. Elvégre gyarlók vagyunk, jól esik a dícséret… Megjegyzem frissen az igazi, felmelegítve a leveles tészta már nem az igazi. Jamie pestót használt a csirkemellhez, nekem éppen nem volt otthon, ezért úgy döntöttem, valami „magyarossal” helyettesíttem. A jó, ízes füstöltszalonnánál döntöttem, és jól tettem. A gyenge csirkemell, az isteni szalonna, a ropogós tészta – mennyei kombináció.

   Hozzávalók: 4 db lapos csirkemellfilé, 4 szelet füstölt szalonna, só, bors, 1 csomag levelestészta, az a fajta, amelyet rolniban árulnak, és ki van sodorva, 1 tojás.

   Elkészítése: A csirkemell vastag végéből levágtam úgy, hogy egyforma, kb. 1 centi vastag legyen a szelet (a nyiradékokból kínai husit szoktam készíteni). Mindkét oldalon sózzuk, borsozzuk. Fogunk egy tepsit, sütőpapírral kibéleljük, és elrendezzük rajta a csirkehúst. Mindegyik szeletre teszünk egy szelet szalonnát. Jamie Olivier pestóval kente be a szeleteket – ezt a verziót is ki lehet próbálni. Fogjuk a leveles tésztát, kiterítjük magunk elé az egész lapot és ollóval széllességében félbe vágjuk.  Ezekután a kapott tésztafeleket szép 2 cm-es sávokra-csíkokra szabdaljuk hosszába. Ezeket a csíkokat helyezzük egymás mellé a husikra. Tulajdonképpen befedjük vele a szeleteket. Ha készek vagyunk, a tésztacsíkok végeit a hús alá nyomkodjuk, hogy úgy nézzen ki az egész, mint egy croissant. Felvert tojással lekenjük és mehet az előmelegített forró sütőbe. 180 fokon fél óra alatt csodás barnás-pirosra sütjük. Azonnal tálaljuk, mert úgy az igazi, amikor a levelestészta ropogós. Szalmakrumplit ettünk hozzá és vajon párolt kelbimbót, amelyet ici-pici szalonnakockákkal turbóztam fel.

 

Olajban pácolt sajt

   Még az ünnepek alatt készítettem el ezt a híres-neves, Csehországban nagyon menő olajban pácolt sajtot. Nemhiába Bohémia Csehország latin neve, tudjuk szomszédainkról, hogy igazi bohém nép.  Szeretnek jókat sörözni és a sör mellé jókat enni. Tulajdonképpen így született meg ez az étel is. Egyszer valaki egy sörbárban „feltalálta” ezt a finomságot. Csak puha sajtokat érdemes érlelni, eidamival ne próbálkozzunk. Régebben gyakrabban készítettem, a férjem nagyon szerette, de miután lelépett, az olajban eltett sajt is „lelépett” a repertoárból. El is felejtettem. Annácska „neveltlányom” kérdezte tőlem egy decemberi napon - éppen sorban álltunk a kassza előtt egy nagy hipermarketben -, hogy Évike, te tudsz olajban pácolt sajtot készíteni? Mi az, hogy tudok!  

   Hozzávalók: Egy kapcsos üveg, nagyobb vagy kisebb attól függően, hogy mennyi pácolt sajtra van igényünk. Mi sokan vagyunk, tehát én a következő mennyiséget használtam: 3 db camambert sajt, 10-15 dkg kéksajt (Niva), 10-15 dkg friss fehér sajt, vagy feta, 5-6 db vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, pár szem csili, babérlevél, zöldfűszerek. Lehet rozmaring, kapor, de petrezselyem zöldje vagy bazsalikom is. Kicsit morzsoljuk szét, így jobban kioldódik az aromájuk. Borókabogyó, zöld vagy piros színű egész bors, mustármag. Tulajdonképpen az ízesítést embere válogatja, ki mit szeret. Kell még 1 liter jó minőségű napraforgóolaj.

   Elkészítése: A vöröshagymákat szép, elegáns félholdakra vágtam, a camambert félbe, Mindkét felét enyhén megszórtam borssal és pirospaprikával és újra összeregasztottam őket. A többi sajtot felkockáztam. Mindent az asztalra készítettem, majd fogtam a tiszta és száraz kapcsos üveget és elkezdtem a rétegezést. Lagaljára egy maroknyi hagyma került, pár fokhagyma egy babérlevél és a zöldfűszerek. Felöntöttem annyi olajjal, hogy ellepje. Kicsit villával megmozgattam a hagymákat, hogy a levegő kimenjen. A camambert sajtot tettem az üvegbe középre, újra a hagymás, fűszeres keverék következett. Az üveg oldalait kitöltöttem a kék, illetve a feta sajttal. Így rétegezzük, amíg tele nem lesz az üveg, közben beledobáljuk a csilit, a fokhagymát, hagymát, fűszereket. Az olajat is rétegenként, lassan öntjük, kicsit megmozgatva a sajtokat. Fontos, hogy a levegőbuborékokat kirázogassuk, hogy az olaj teljesen befedje a tartalmat. Miután ez megvan, lezárjuk az üveget és az egészet berakjuk a kamrába. Adjunk neki időt, hogy az olaj elvégezze a dolgát és a sajtokból-fűszerekből egy pikáns, kellemes elegyet képezzen. Minimum a 7 nap, amíg érleljük, de mégjobb, ha hosszabb ideig várunk. Pirított kenyérrel fogyaszthatjuk, az ízes olajat is kitunkolhatjuk, illetve felhasználhatjuk saláták ízesítésére.  


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  73/86 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom