Szebb jövőt kívántak a márciusi megemlékezésen, Nagyfödémes

   „Üdvöz légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözöllek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!”

   Ezeket a sorokat rótta a naplójába Petőfi Sándor 1848. március 15-én. Azon a napon jegyezte fel ezeket a mondatokat, amely nap mára igazi jelképpé vált, amely nemzetünk szabadságszeretetét és a valódi függetlenség iránti vágyát üzeni 174 év távlatából.

   A szózat elhangzása után ezekkel a gondolatokkal vette kezdetét március 15-én a déli órákban Nagyfödémesen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés a helyi temetőben a két 48-as honvéd, Méhes Károly, honvédhuszár százados és Takács János honvéd sírhalmánál, ahol a kétévnyi kényszeres kihagyás után újra többen róhatták le kegyeletüket.

   A megemlékezést, amelyet a község a Csemadok Alapszervezte, valamint a Borsos Mihály Alapiskola közösen szervezett meg, megtisztelte jelenlétével Agócs Gergely, Nagyszombat megye képviselője, a Szövetség párt elnökségi tagja, Zupko Tamás,  a Szövetség párt, valamint a Csemadok Galántai TV elnökségi tagja, Gőgh Ferenc polgármester és több önkormányzati képviselő is.

   De ami a legfontosabb, hogy szép számban ott voltak a lakososok, és a fiatalok, az iskola felső tagozatos diákjai is.

   Az ünnepség bevezetőjében Kovács Katalin előadásában hangzott el a „Szebb jövőt” című dal, amely kívánságnak napjainkban nagyon nagy az aktualitása.

   Majd a Borsos Mihály Alapiskola négy tanulója igazi „márciusi ifjakhoz” méltó gondolatokat tolmácsoltak.

   Az emlékezők a „Szétszórt gyöngyszemek” című dal elhangzása alatt helyezték el koszorúikat a honvédok sírhalmánál.

Befejezésül hadd idézzem az ünnepség zárógondolatait:

   „A 48-as ifjaknak március idusán sikerült felébreszteni a közösségi szellemet, közösséggé varázsolni az egymás mellett élő társadalmi csoportokat. Sikerült civil összefogást létrehozni. Ők a magyarok történelmében az újra és újra felvillanó jel, ők azok, akik árnyékból a fény felé fordítják a magyar nemzet jobbik énjét. Ébren tartják az öntudatot, azt a lelkiismeretet, mely újra és újra megváltoztatja a magyarok, és néha Európa történetének menetét. Tegyük ezt mi is. Keressük és találjuk meg az egymáshoz vezető utat, fogjunk össze, mert együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.”