<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  380/512 >>

Hej, kultúra, kultúra! Hidaskürt

14.5.2018 21:45 | Šťavnicky Márta, pedagógus

http://www.terrahirujsag.sk/

   Az emberek életében a megélt kultúra igen nagy érték, a csak ritkán elérhető magas szintű kulturális élmény mindenkor felemelő, igaz öröm, mégis a színház az igazi kultúrünnep. A gyerekeket minden iskola igyekszik rendszeresen színházba vinni, a színpad elé szoktatni, hogy érezzék, itt nekik a fellépő színészek egy csokor művészetet adnak át: elgondolkodtató szöveget, jól megfogalmazott gondolatokat közlő énekeket, szép zenét, beszédes táncot, korhű ruhákat, és mindezt egy kultúrpalotában: a Jókai Színházban, Komáromban.

   A felsőtagozatos tanulóink egy délelőtti előadáson láthatták Simai Kristóf vígjátékát, a Zsugorit. Nagyon jól érthető előadás, gyerekszemmel vonzó mese az emberi kapcsolatokról, a felnőttek számára is inspiráló tragikomikus lelki vívódások: nagyon ismerős, életből merített, naponta látott vagy megélt emberi gyarlóságok, önzések, kijátszások sorozata. Mindez Szarka Tamás pontosan odaillő hangos-harsány zenéjével, és verses dalainak csípős, maró odamondogatásaival.

   Minden tanulónk számára élmény volt, maradandó érték, színházban tanulás, művészettel nevelés, emberformálás. Ezt nem felejtik oly könnyen el, mint egy esti TV sztorit, mert a színházi kultúra a mindennapi átlag fölött ragyog, lelki emléknyomot hagy. Köszönet érte.

   Április 11-én, szerda reggel emlékórát tartottunk a Költészet Napja alkalmából. Költőink versei az egyetemes magyar kultúra gyöngyszemei. Ahogy a valódi kagylógyöngyök között is vannak szebbek és sokkal gyönyörűbbek, úgy találunk az irodalom vers-tengerében is kiragyogó, csillagfényét sosem vesztő, örökértékű igazgyöngyöket, sem pénzben, sem aranyban nem mérhető nemzeti értékeket.

   József Attila születésnapján felcsendül az iskola kórusa: elmondunk néhány verset, közösen. Tavaly is így tettünk, jövőre is tervezzük, lehet ez minden iskolán hagyomány, mert magyarságtudatra nevelő, nemzeti büszkeségre motiváló, lélekemelő.

   Aki szeret verset mondani, úgy van vele, mint a virággal: rossz ember nem lehet. A szavaló tanulókat körbeöleli a szépség és megérinti anyanyelvünk finom művészete, a költői szó harmóniája.

   Minden költő hozzánk szól, nekünk üzen, velünk beszélget – csak másképp, mint a közember: szebben.

   Gyimóthy Gábor versét, a Nyelvleckét is elmondtuk közösen és rácsodálkoztunk benne, milyen gazdag is édes anyanyelvünk, olyat tud, amire semmilyen más nyelv nem képes.

   Magyar költészetünk a miénk, büszkék vagyunk rá.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  380/512 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom