7. túra – Berezó, Diószeg

   Ismét útnak indultunk. A hosszú tél után már nem az volt a lényeg, hogy hová, hanem hogy megyünk már végre. „Nyílegyenesen kacskaringós” út vezetett Milan Rastislav Štefánik sírhalmához, amely a Kőszál-hegyen található. A fehér mészkőből készült fenséges sírhalom 1927-1928-ban épült. Két teraszból áll, amely felett maga a sírépítmény emelkedik. A sírdomb minden sarkából 12 m magas, kőből készült obeliszkek emelkednek. Ezekre ugyan nem, de minden másra felmásztak, alaposan szemügyre vették az építmény minden egyes oldalát, megnézték fentről, meglesték lentről, nekiszaladtak oldalról és üldögéltek olyan magasan, amilyen magasan csak lehetett.

   Rövid pihenő után elindultunk következő úti célunk felé, amely a közeli csúcs, a Hrombaba volt. A napsugár színes világot varázsolt a télből. Az aprócska kis erdő tele volt nyíló virággal, döngicsélő méhekkel, rügyező bokrokkal, csivitelő madarakkal. Tavasz illatát vitte a szél mindenfelé. Kis turistáinkat meg a lábaik előre, a cél felé. Bizonyára kezdenek hozzászokni az ilyen – olyan terephez, mert fokozatosan felváltják a: „Ne már! Oda én biztos nem megyek fel!” - kezdetű mondatokat a: „Csak ennyi volt a túra?”- kezdetű mondatok. Egyre magabiztosabban tájékozódnak a természetben, felismerik a táblákat és tudják, hogy minden elágazásnál be kell várniuk a csapatot. Három generáció bandukol örömmel, telve energiával a szláv kereszt felé. A sziklás csúcsról lélegzetelállító látvány tárult elénk. A Kárpátok bércei mintha csak karnyújtásnyira lettek volna, alattunk pedig Kosaras település, Štefánik szülőhelye. Villantak a vakuk, kattogtak a gépek, fotóztak gyereket, keresztet, tájat. Visszafelé már a kicsik mutatták az utat. A parkolóba érve felfedezték a büfét, ahol mindenképpen vásárolni szerettek volna. Kóstoltak mangós teát, vegán kekszet, vitték a cukorkákat, amikkel a vásárlókat kínálták.

   Az energiabevitel után elvittük őket egy kis kardió edzésre. A közeli dombocskára indultunk, de a napsugarak tovább csalogattak az erdőbe. Szerencsénk volt, hiszen szembetalálkoztunk egy kis őzcsordával. A gyerekek reakciója viszont meglephette őket, mert mire a csapat összes tagja odaért volna a tisztásra, ők már hetedhét határon túl szökdeltek. Hiába, nincs túra gyerekzsivaj nélkül.

   A buszon nagy volt az egyezkedés. El kellett dönteni, ki hol, kivel ül majd visszafelé. Megbeszélték, ki bírta jobban, ki fáradt el, és abban is megegyeztek, hogy legközelebb is velünk tartanak. Hetedik túránk volt ez és azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy kis turistáink már csak méretben kicsik. Elszántan, magabiztosan, óvatosan és egymásra figyelve túráznak, mint a „nagyok”.