<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  242/482 >>

Zene s a rock - PDC

23.2.2021 09:53 | eReS

http://www.terrahirujsag.sk/

   Aki igazán szereti a zenét, zenélést az nem nagyon tud róla leszokni.  A kihagyás után kívánja már a hangokat, a harmóniát, az összhangot, a muzsikát. Patócs Laci barátom is biztos így van vele a mai napig. A zenének minden műfaját kedveli. Persze nem úgy, mint az idült alkoholista, akinek mindegy csak folyjon és butítson, de mint a jó borász, az íz és a zamat számít. A rockzene, a népzene és a komolyzene is - vagy jó, vagy nem, vagy tetszik, vagy nem. Ez az egyetlen kritérium.

   Tavaly év elején jelent meg nálam a CD, amin ismert komolyzenei művek kivonatai alá játszik dobkíséretet régi zenésztársam. A lemez születéséről beszélgettem el vele a minap a Covid vírus előírásainak szigorú betartása mellett. Ő volt a Treff zenekar megalapítója még 1978-ban. A katonai behívók és a zenekartagok kiválása miatt alig egy évig tartott ki a láz, és egyedül maradt az alsószeli kultúrházban dobjaival, és a az akkor még szegényes fölszereléssel. Sebaj. Újraszervezte a bandát, és a dobok mellé sikerült összeszedni egy lelkes csapatot. A Treff-ből menő amatőr rockzenekar lett itt Mátyusföldön. Hiába a „kék könyv“, csak halasztást kapott, másfél év után ő is bevonult. A Treff maradt.

   A katonaság után, annak idején a nyolcvanas években ez mindennapi volt, megnősült, családot alapított, a forradalom után céget is.  A dobokra rászállt a por, amit aztán egy-egy jó rock-ütemmel levert róluk, ha már nagyon hiányzott valami  az életből. Az amatőr rockzenekarok hőskora lejárt, sem igény, sem idő nem volt rá. Kétezertízre nagyjából kialakultak a dolgok: a gyerekek felnőttek, a cég hasított. A dobost megtalálta a zenekar. Megjelent a Pedro Rock Band első CD-je saját dalokkal. Laci próbatermében gyakoroltunk a fellépésekre. Megjelent a második CD, rajta a Mariska című Patócs Laci dal. A próbákra egyre nehezebben találtak időt a zenekartagok. Nehéz összehangolni öt ember idejét, ha mindenki máshonnan van, és nem a zenélés a főállasa. Ez bebizonyosodott akkor is, mikor a Gimnázium 65-éves esztrádcsoportjának régi rockzenekarát kellett újraéleszteni. A fellépés mindezek ellenére jól sikerült, de hosszútávon ez sem működött.

   Laci levonva a tanulságot, egyedül dobolt tovább. Olyan zenésztársai akadtak, akik mindig készen állnak, és jókat is játszanak. Strauss, Brahms,Bizet, Mozart és a többiek. A nagy klasszikusok zenéje megihlette a dobost. Van jó dallamvezetés, vannak jó filharmonikus zenekarok, mindegyiknek van ritmusa, lendülete. Ehhez játszik hozzá rockosan dobokat Patócs Laci a PDC /Patócs Drums Classic/ lemezen. A felvételt sok óra magányos gyakorlás előzte meg. A Bezúr stúdióban elkészült az anyag, 2020 januárjára elkészült a CD. Szerveződött az első előadás, koncert, ősbemutató. És akkor jött a Covid-19, és minden elmaradt. Most várjuk a “ feloldozást“, hogy hallhassuk a klasszikusokat rockdobokkal a színpadon. Addig is belehallgathatunk a lemezbe ezen az elérhetőségen: https://www.youtube.com/watch?v=pW3Tbwqw4y4
Ha a DELAP-ban árut rendelnek és kérik, biztos adnak a csomaghoz egy Patócs Drums Classic CD-t.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  242/482 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom