Budapesten tavalyelőtt nyitotta meg kapuit a Magyar Zene Háza. Sok vita volt körülötte, hogy a Népligetben elveszi a zöld területet, nem fog illeni a liget fái közé, drága a beruházás, nem kell senkinek. A kerítéshez láncolt aktivistákat megcáfolta a világhírű japán tervező épülete. Fudzsimoto Szószuke alkotása azóta számos nemzetközi szervezet díját elnyerte, és tökéletesen illik a nagy városi park környezetébe. Magam is meggyőződtem róla.
A magyar zenének házat adó komplexumban a rengeteg állandó zenei program és kiállítás mellett időszaki kiállítások is helyet kapnak. Egy ilyen kiállítás a „Nekünk írták a dalt” című popzenei visszatekintés. A múlt század 60-as éveitől a 90-es évekig zajló könnyűzenei élet dalait, alkotóit, hangulatát és hátterét mutatja be. Már maga a címadás is megragadott. Presser Gábor a „Neked írom a dalt” cím múlt időbe fordításával az 1976-ban megjelent LGT dupla album minden dala felcsendül gondolataimban. Itt még Laux József ül a doboknál, Adamis Anna a szövegíró. Miután Laux elment Barta Tamás után Amerikába, a disszidált zenészek albumát betiltották. Ilyen volt a rendszer.
Hasonló történetek garmada jelenik meg a kiállítást megtekintve. Közben minden teremben, minden sarkon zene. Halkan szól a korhű zene az aktuális témát bemutató helyiségben. Mindenhol fülhallgatók, videók, interaktív képernyők. Akinek az élete része volt a magyar rockzene a múlt század második felében, az itt mindent megtalál. Lemezborítók a falon. Az összes megjelent album közül vajon mennyi van meg valahol a padláson vagy a féltve őrzött régi lemezjátszó szekrényében? Beülhetsz a félbevágott Barkas kisbuszba és meghallgathatod Frenreisz Károly történeteit a koncertezések útjairól, vagy akár magad is zenélhetsz a próbateremben, ahol bárki kezébe veheti fölhangolt basszusgitárt, leülhet a dobok mögé, az orgonához és nyakába veheti a szólógitárt. Igaz, nem a legfrissebb kiadású hangszerek, és nem tökéletes a hangzás, de az akkori kor technikai színvonalának megfelelő fölszerelésen eljátszhat a régi banda egy régi dalt. Bemutatják több zenész valamikori hangszerét. Itt van Presser Gábor klavinetje, Balázs Fecó első orgonája, Somló Tamás szaxofonja, és a P. Mobil híres Magyarország alakú gitárja. A kor legjobban vágyott gitárja a Fender Stratocaster csak keveseknek adatott meg. Az ára és beszerzésének nehézsége okán Magyarországon egy avantgárd művész-zenész elkészítette saját változatát a vécéülőkéből gyártott Szarokasztert /a képen/. Nem lett belőle világszabadalom.
A kiállítás minden része visszaadja a letűnt világ hangulatát, amiben éltünk a hatvanas évektől a századfordulóig. A rockzene akkoriban a három „T” korát élte /Támogatott, Tűrt, Tiltott/. Saját tapasztalatból is tudom, hogy abban a korban ez így volt, nálunk is, itt a Mátyusföldön. A Treff zenekart a Szocialista Ifjúsági Szervezet és a párt /kommunista párt/ is támogatta Alsószeliben, a megalakulásakor, 1978-ban. Fölszerelés, próbahelyiség, fellépési lehetőség. Majd mikor már befutott és népszerű lett, akkor a nyolcvanas évek elején tűrték, és végül 1984-ben letiltották. Ma már hál istennek minden zenére és zenészre egy fogalom az érvényes. Szabad.
A kiállítást feltétlenül nézze meg az, aki élvezte a letűnt kor rockzenéjét, vagy csak egyszerűen szereti a könnyűzene bármelyik válfaját. Nagy élmény.
Menü |