Röfke, a huncut

   Születésekor szerencséje volt a kismalacnak, mert egyrészt túlélte az ellést a szövetkezet rideg ketrecében, másrészt nem került – szájában citrommal – az újévi asztalra. Ki lehetett az apja, az nagyon homályos és kikutathatatlan. Megboldogult sógorom biztos nem, pedig azt állítják viccből sokan. Ő csak az inszeminátor volt /mesterséges megtermékenyítést irányító állattenyésztési szakember/. Az igazi apa valószíninűleg egy megtermett kandisznó, akit a koca soha nem is látott. Szóval a kismalac megúszta a kemencesütést, nem lett belőle pecsenye.

   Elkerült a gazdához, aki berakta a disznóólba azzal, hogy majd jó kis disznóölést rendeznek karácsony előtt. A szövetkezetből nem hiányzott, hisz azt csak az álltorvos tudja, menyit ellett a koca, és mennyi maradt meg. Nődögélt is rendesen gazdáéknál. A hároméves unokának is nagyon tetszett, pláne, ha néha ki is engedték az ólból és kergethette a tyúkokat. Talán az unoka adta neki a nevet, és mivel lány volt, így lett Röfke. Utólag nézve ez nagy hiba volt, mert ha valaminek neve van, azt már nem lehet csak úgy megölni. Az unoka akarata pedig mindenek felett van. Röfkéből így aztán nem lett kolbász karácsonyra.

   A gazda kigondolta, hogy ha már így alakult, akkor meghagyja anyadisznónak. Tavasszal Röfke zúgott is rendesen. Gyerünk, akkor legyenek kismalacok! Igen ám, de nem csak úgy, látatlanba. Találtak is a nem messzi faluban egy remek apának valót. Ez jó lesz! Elhozzák hozzá Röfkét. A gazda szerzett ketreces utánfutót, betolatott az udvarba és a zúgolódó süldőt beterelték a ketrecbe, és irány a kanhoz. Az esemény megtörtént. A disznók élvezték, a két gazda dörzsölgette a tenyerét. Az egyik azért, mert mégse ingyen van a megtermékenyítés, a másik meg már látta a kismalacokat.

   Telt az idő. Röfkében nem nőtek a kismalacok, de újra zúgott. Betolatott a gazda az utánfutóval az udvarba és elvitték megint szerelmi légyottra. Az esemény megtörtént, a gazdák tartották a gyertyát. Eltelt megint pár hét, de semmi. Röfke nem lett vemhes. Most már a gazda is zúgolódott.  A kan tulajdonosa nem hitte el, hisz eddig mindig sikerült. Hozzák el harmadszorra is, most ingyen lesz.

   Mikor az utánfutót meglátta Röfke, majd´ megveszett. Kirohant az ólból és már ugrott föl az utánfutóra. Nem kellet azt terelgetni, tudta már mi jön! A gazda gyanút fogott. „Hát én fogom ezt a útszéli pillangót hordozgatni, hogy  az én kontómra turbékoljon a kanjával? Ha nem lesz megint semmi eredménye a szexnek, levágjuk.” A disznók szeretkeztek egy nagyot, alig akartak elválni. Hazafelé a városon át a körforgalomban egy sofőr a csodálkozástól elbambulva belehajtott az utánfutóba, az keresztbe állt az úton, a ketrec kinyílt, és Röfke, a disznó elszaladt. Lett nagy ribillió! Az út eltorlaszolva, a bajt okozó kocsi összetörve, az ijedt disznó elszabadulva a városban. Mihez kapjunk elébb? Pofozzuk meg a sofőrt, hívjuk a rendőröket, szóljunk a biztosítónak vagy szabadítsuk föl a körforgalmat? Áll a bál. Mire kijöttek a rendőrök, mindenki a disznóvadászaton röhögött, mert Röfke sehogy sem akart megállni senkinek. Szerelmét kereste, a „Nagy Kant”. Elmenni a helyszínről nem lehetett, föl kellett venni a jegyzőkönyvet, megbüntetni a bűnösöket. A disznó csak másodlagos. Végül a tűzoltókat kellett riasztani a befogáshoz. A baleset valahogy lerendeződött, de Röfke, a szerelmes disznó nem élte túl a következő disznóvágási szezont.

   Így volt ez biztosan. Ott álltam magam is a körforgalomban másfél órán át. Jól szórakoztam.