<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  240/482 >>

Rendhagyó pedagógusnapi köszöntő

16.3.2021 09:56 | Pék Éva

http://www.terrahirujsag.sk/

   Ünnep közeleg, a Pedagógusnap, melynek mindenkori mozgatórúgója a szeretet.  Comeniusnak, a népek tanítója születésnapján, március 28-án köszöntjük – illene köszöntenünk - a Pedagógusokat. A szülők többsége talán csak most, a karantén ideje alatt döbbent rá arra, hogy tanítani nem is olyan könnyű és egyszerű feladat, mint azt eddig gondolták. Mert bizony naponta ők is odaülnek a gyerekeik mellé, sokszor munka után - és közösen, a pedagógusok irányításával ők is segítenek, tanítanak, sok esetben tanulnak, és sokat tapasztalnak is. Megváltozott a családok napirendje, senkinek sem könnyű, de ahol szeretet és megértés van, ott békesség lakik a szívekben, s ott minden megoldható.

   Az iskolák zárva, tavaly március óta kisebb megszakításokkal távoktatás formájában történik az oktatás. Le a kalappal a pedagógusok előtt! Tisztelet és megbecsülés illeti őket.  Egyik napról a másikra át kellett állniuk a távoktatásra, a számítógép elé kellett ülniük, és tanítaniuk kellett. A naponta változó követelményeknek, elvárásoknak meg kellett felelniük, a nehézségekkel meg kellett küzdeniük, oktatniuk kellett és kell. Online, okos telefon segítségével, feladatlapok szétküldésével, szép szóval, türelemmel, szeretettel, naprakészen, ahogy lehetett. Becsülettel tették és teszik a dolgukat, helyt álltak és állnak. Közben osztályozni, értékelni kellett, mely a szülők közreműködése és pozitív hozzáállása nélkül nem ment volna. Nekik is köszönet mindenért! Összedolgoznak, méghozzá keményen - gyermekeinkért, azok jövője érdekében, közös erővel, együtt vívják meg mindennapi harcukat.

   Kedves Szülők és Diákok! Itt az alkalom, a pedagógusnap, hogy a tanítók munkáját ,,online” megköszönjék, megköszönjétek, hogy tanítóitok érezzék, nincsenek egyedül, odafigyeltek rájuk, értékelitek a munkájukat. Tudom, a társadalomban mindenki munkája egyformán fontos és nélkülözhetetlen. De ha nem tanulnak meg a gyerekeink írni, olvasni és számolni, akkor nem lesz, ki házat építsen, gyógyítson, kenyeret süssön, új gyógyszert találjon fel, amely segít, segíthet, hogy minél előbb túl legyünk ezen az „arc nélküli” világon.              Mindannyian nagyon várjuk már, hogy a gyerekek végre iskolába, közösségbe mehessenek, újra „gyerekek” lehessenek. Mert a tananyagot igazán csak az iskolában tudják elsajátítani. A pedagógus magyarázatát, a személyes kontaktust, a visszajelzést, az adódó problémákat, nehézségeket, csak az iskolában, a tanteremben lehet megoldani, megbeszélni. Ott lehet a csillogó gyermekszemekből választ kapni arra – érti vagy nem érti a magyarázatot. A kíváncsiság, az értelem a képernyőn keresztül sajnos nem érezhető, nem sugárzik át, akárcsak a tekintet simogatása, melege és a tisztasága sem.

   A Tanító, a Pedagógus puszta jelenléte, viselkedése állandóan formálja, tanítja a gyermeket, mert ő a - példakép. A gyermek többek közt tőle tanulja meg, mi helyes és mi nem, mi a jó és mi a rossz. A pedagógus mindenkori feladata, hogy úgy tanítsa, nevelje a rábízott gyermekeket, és tegyen meg mindent azért, ha majd felnő, akkor belőle elégedett és boldog felnőtt legyen. Szeretettel gondoljon vissza a tanítóira, az osztálytársaira, a diákévekre, és az „alma materre”.

   ,,Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon, tanulni, felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni azt, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”/ Szentgyörgyi Albert/

   De ehhez mindenképpen pedagógusra, jó pedagógusra, Gárdonyi „lámpásaira” van szüksége, nélkülük nem megy. Mert „A tanító olyan lámpás, hogy minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát.”

   Emlékezzünk meg róluk, becsüljük meg és köszöntsük, biztassuk őket pár keresetlen, kedves szóval - a Pedagógusnapon. Megérdemlik.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  240/482 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom