Radikálisan fogyunk

A Vágsellyei járás magyarsága az utolsó négy népszámlálás tükrében

   A Szlovák Statisztikai Hivatal a tavaly lezajlott népszámlálás eredményeit január végén kezdte közzétenni. Mi, magyarok az önálló szlovák állam létezése óta lebonyolított népszámlálások tapasztalataiból kiindulva aggodalommal vártuk az adatokat, ezúttal vajon mekkora fogyást szenvedtünk el tíz év alatt? Nos, a cenzus szerint 2021-ben Szlovákiában 422 065 magyar élt, ami a teljes népesség 7,75%-át teszi ki. A 2011 óta 36 402 fővel lettünk kevesebben, míg az ország összlakossága, ha minimális mértékben is, de nőtt.

   Az előző három népszámlálással való összevetésben a megjelent adatok különböző értelmezései láttak napvilágot. Az összképet tekintve egyet kell értenünk Gyurgyík László szociológus véleményével, miszerint semmi okunk sincs pozitív színben láttatni az eredményeket. Egyrészt azért, mert a fogyatkozásunk tovább folytatódott, másrészt, annak mértéke sem kell, hogy optimizmussal töltsön el bennünket. Ha a rendszerváltás óta eltelt három évtizedet összehasonlítjuk, országosan 1991 és 2001 közt 47 ezerrel, 2001 és 2011 közt 62 ezerrel, végül 2011 és 2021 közt 36 ezerrel csökkent a magyarok száma. A vonatkozó bázisból kiindulva ez rendre 8%-os, 12%-os, majd újra 8%-os fogyást jelent. Ez utóbbi adatnál jegyezzük meg, hogy a kiindulási lélekszám ugyebár 1991-ben sokkal nagyobb volt, mint 2011-ben, ezért a most számba vett tíz év alatti 36 ezer fős csökkenés ugyanolyan lendületesnek számít, mint a két évtizeddel korábbi 47 ezer volt. Összegezve, harminc év alatt oda jutottunk, hogy az 1991-ben még 567 ezerre rúgó magyarság tavalyra 145 ezerrel kevesebbet számlált, több mint egy negyedét vesztettük el népességünknek.

Általános népmozgalmi változások a Vágsellyei járásban

   Ha a szűkebb régiónkat, a Vágsellyei járást vesszük górcső alá, akkor sajnos ennél is rosszabb a kép. Habár 1991-ben a döntő hányada még a korabeli nagy Galántai járáshoz tartozott, mivel az adatok településekre lebontva is elérhetőek, az 1991-től 2021-ig megtartott mind a négy népszámlálás eredményeit vizsgálhatjuk a jelenlegi Vágsellyei járásra kivetítve. A lakosságszám, a magyarság számának és arányának alakulását településekre lebontva az 1. táblázatban mutatjuk be.

   Ennek alapján, a járásunk mai területén 1991-ben 54 159 lakos élt, s azóta ez a szám, egyre gyorsuló fogyást mutatva, 51 477-re csökkent. Ezen belül is szembeötlő a járási székhely, Vágsellye „zsugorodása”, amely 3 600 főt vesztett. Régiónk lakosságvesztésének okaira ezúttal bővebben nem térünk ki, ezek némelyikéről már értekeztünk itt, a Terra Hírújság hasábjain is (példaként megemlíthetjük régiónk elhelyezkedését, közigazgatási és gazdasági pozícióinak gyengülését, az országvezetés más térségeket előtérbe helyező, illetve a mezőgazdasági térségeket sújtó gazdaságpolitikáját stb.).

   A falvakban a rendszerváltás óta eltelt 3 évtized során vegyes mozgásokat láthattunk, de a részletekre rávilágítva megfigyelhető, hogy a Vágsellyével szomszédos összes községben jelentős gyarapodás zajlott le. Tornóc, Vágkirályfa és Deáki esetében is legalább 2-300 plusz lakosról beszélhetünk, viszont arányaiban Vághosszúfalu 70 személyt kitevő növekedése is az előbbiekével vetekszik. S végül a szinte tisztán szlovák Mocsonok is emelkedő trendről számolhat be. A központtól távolabbi falvak pedig az északi és déli oldalon is jellemzően inkább fogyatkoztak vagy stagnáltak.

   Mindebből leszűrhető, hogy járásunkban is jellemző a kirajzás a városból a közeli falvak irányába, másrészt a járásközpont a korábban még jelentősen drágább telekárakat és a lakásban élők kisebb életterét nem igazán tudta/tudja más jellegű előnyökkel kompenzálni, hogy jelentősebb népességet vonzzon be. A többségében jelentős magyar lakossággal rendelkező szomszédos falvakat érintő kitelepedés így a nemzetiségi arányokat az érintett községekben tovább rontja, ahogy azt a településsoros adatokból kiolvashatjuk.

Hogyan alakult a magyarság lélekszáma?

   A járásban élő magyarok számát vizsgálva látható, hogy az országos eredményeknél folyamatosan nagyobb mértékű veszteségeket voltunk kénytelenek elkönyvelni, abszolút számokban és az arányokat tekintve is. 1991-ben a mai Vágsellyei járás területén 21 754 magyart számoltak meg, ami a teljes lakosság 40,17%-a. Az akkori lélekszámunk egyharmadát mára elvesztettük, tavaly 14 385-en vallották magukat magyarnak – ez a járás összlakosságának immár csupán 27,94%-a. Ha cenzusról cenzusra haladunk, akkor láthatjuk, hogy járásunk magyarsága az elmúlt harminc évben mindig az országos fogyás mértékét meghaladóan csökkent (11,36%, 13,31%, illetve 13,95% - lásd a 2. táblázatot).

   Itt jegyezzük meg, hogy az egyes népszámlálások során az adatfelvétel módja jelentős változásokon ment át, minek következtében a nemzetiségi hovatartozásukról nem beszámolók aránya a korábbi, országosan alig 1%-ról 2011-re 7%, míg 2021-ben nagyjából 5% lett. Településekre lebontva viszont ez járásunkban úgy nyilvánult meg, hogy míg 2011-ben Vágsellye városában 12% nem számolt be a nemzetiségéről, a falvakban pedig ez 1-2% alatt maradt, addig 2021-ben (két kivételtől eltekintve) a község/város méretétől függetlenül 3-7% közt mozgott a nemzetiségükről nem beszámolók aránya (a két kivétel Sókszelőce és Tornóc, ahol 11%-ot meghaladó volt ez az arány).

   Habár nem tudhatjuk, milyen nemzetiségűek körében volt jellemzőbb ez a magatartás, a leírtakból azért feltételezhető, hogy az ismeretlen nemzetiségűek problémája a járásunk magyarságát a tíz évvel korábbinál 2021-ben jobban sújtotta, lévén az erősen szlovák többségű járásközpontnál e téren javulás, míg a falvaknál romlás következett be. Ennek tükrében a járás magyar lakosságának számszerű fogyása az elmúlt tíz évben a gyakorlatban talán mégsem gyorsult tovább, mint ahogy azt a 2. táblázatból egyébként leszűrhetnénk.

A 2021-es népszámlálás során bevezetett második nemzetiség lehetősége mindezeket a számokat vélhetően nem befolyásolta érdemben. Régiónkban a lakosok alig 5%-a élt ezzel a lehetőséggel, s a sókszelőcei roma lakosságot leszámítva (akik a 2. nemzetiségnél jelentősebb számban – több mint 200-an – roma hovatartozásukat is megvallották) általában kiegyensúlyozott mértékben, ami a településen élők elsődlegesen bevallott nemzetisége szerinti összetételt nem kérdőjelezi meg, s úgyszintén nem csapódtak le ebben más körülményből nem levezethető számbeli vagy aránybeli változások.

   A községekre lebontott adatokat tekintve azt láthatjuk, hogy 1991-hez képest a szlovák többségű, de magyar jelenléttel bíró településeken a magyarság száma szinte mindenütt a felére, vagy az alá esett (Felsőkirályi, Tornóc, Vágsellye). Sajnos, ugyanez a helyzet állt elő Sókszelőcén is, ahol ennek következtében a harminc évvel ezelőtti 75%-ot meghaladó magyarságarány 35%-ra esett. Persze a sókszelőcei adat az általános népmozgalmi változások mellett egy további körülménynek is betudható: a faluban nagyon jelentős arányban jelen levő roma származású lakosok a múltban jellemzően inkább magyarnak vallották magukat. Ez azonban mára a nemzetiségi hovatartozást, de jelentős mértékben a beszélt nyelvet illetően is, megváltozott. Egyébként hasonló trend figyelhető meg a járás többi, roma származású lakosokkal is rendelkező falvakban.

   A járás megmaradt hét magyar többségű falujában szintén jelentős magyarfogyást kellett elkönyvelnünk 1991 óta, ennek mértéke 15-30% közt alakult. Ezek közül a legnagyobb esés Vághosszúfalun és Vágkirályfán történt, egyaránt 29% fölötti mértékben, ami nem magyarázható a beköltözésekkel, lévén csak a magyarok önmagukhoz viszonyított számáról van szó.

   A magyarok száma két faluban ugyan emelkedett, de tekintve, hogy a számba vehető magyarsággal nem rendelkező Mocsonokról és Köpösdről van szó, mindez csupán az érintett községek migrációs egyenlegének logikus, abszolút számokban nagyon kicsi hozadéka, így még az összkép kozmetikázásának sem tekinthető, elhanyagolható adatról van szó.

A magyarok részaránya településeinken

   Ha az abszolút számokról áttérünk a magyarok arányának vizsgálatára, azaz hogy milyen súllyal bír közösségünk a járás településein, újabb lehangoló adatsorba ütközünk. A magyarság súlyvesztésére úgyszólván tetszőleges mutató kiválasztható, de esetünkben legszemléletesebb a 2/3-os arány kiválasztása: 1991-ben nyolc olyan község volt a Vágsellyei járás területén, ahol a magyarság legalább 2/3-os többséget alkotott (Sókszelőce, Vághosszúfalu, Vágkirályfa, Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd, Negyed). Mára egy ilyen falu maradt: Pered.

   Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy az említett nyolcból mára már egy 50% alá bukott, további öt pedig 50-60% közt áll, jobbára az 50 %-hoz közel, akkor elmondhatjuk: ha csak valami nagyon komoly változás nem áll be, térségünk magyarsága egy, de legfeljebb két évtized múlva egyértelműen az elszórványosodás útjára lép. Láthattuk ezt az elmúlt 20-30 év során a zoboralji magyarság esetében, de ugyanez lezajlott, illetve folyamatban van a Lévai és a Szenci járásban is.

   A 3. táblázatban a magyarság arányának a Vágsellyei járás egyes településein beállt változásait összesítjük népszámlálásról népszámlálásra. Az arányok elemzése során óvatosnak kell lenni a következtetések levonásával, ugyanis itt érvényesül a mondás, miszerint magasról lehet nagyot esni. Logikusan, ha egy falu csak 1%-nyi magyarsággal rendelkezett, akkor a magyarság aránya nem csökkenhet 20 százalékponttal, hanem legfeljebb 1-gyel. Ennek tükrében kell értelmezni a korábban is szlovák többségű falvak, városok viszonylag kisebb veszteségeit a magyarság arányában (lásd pl. Vágsellyét, ahol a harminc év alatti, összlakossághoz mért nem egész 9%-os aránycsökkenés a magyarok számának megfeleződését takarja, Tornócon és Felsőkirályin pedig még drámaibb a helyzet). Ezért a magyarság arányának vizsgálatánál érdemes a magyar többségű falvak adataira figyelni.

   Sókszelőcéről már említést tettünk, itt három évtized alatt 40 százalékponttal csökkent a magyarok aránya. Súlyvesztésünk Vágkirályfán és Vághosszúfalun, a járási székhelyhez legközelebb eső két faluban is tetemes, holott északabbi elhelyezkedésük ellenére 1991-ben Vágkirályfa 89%-kal még a legmagyarabb, Vághosszúfalu pedig a 4. legmagyarabb településünk volt a járás mai területén. A Csángó kistérség falvaiban pedig szintén jelentősen, 15-20 százalékponttal esett a magyarság aránya.

Tenni kell valamit, mihamarabb!

   Ha a 2021-es népszámlálás tanulságait megpróbáljuk összegezni: a jelen írásban bemutatott adatok elborzasztóak, s bizonyára egy jóérzésű magyarnak sem lesz tőlük jobb a kedve. Azért véltük mégis fontosnak mindezt közreadni, hogy ha más hatásra még nem tettük meg, végre merjünk a cselekvés útjára lépni. Az országos adatok értékelése során már-már tettenérhető elégedettséget, illetve megnyugvást gyorsan felejtsük el, az egyre zsugorodó tömbterület magvát leszámítva szinte mindenütt a miénkhez hasonlatos a helyzet.

   A magyarság térvesztését legkönnyebben országos politikai szinten lehet befolyásolni, ahol jelenleg a valaha volt legrosszabb helyzetben vagyunk. Ha viszont úgy alakul a jövő, hogy módunkban fog állni, az első adandó alkalommal meg kell tenni a helyes lépéseket, a megoldásoknál azokra az intézkedésekre kell helyezni a maximális hangsúlyt, amelyek végre talpra állíthatnak bennünket. Addig, amíg nem késő.

   És persze helyi önkormányzati szinten se tévesszük szem elől a fentieket. Ha egy polgármestert vagy képviselőt magyar politikai erő listáján vagy támogatásával választottak meg, mindenképp döntéseinek fókuszába kell kerülnie azoknak a szempontoknak, amelyek településeink magyarságának megőrzését segítik elő. Habár az általánosságban elérhető önkormányzati eszköztár e szempontból kifejezetten gyér, a területrendezési tervek elfogadása során, a még meglevő építési hivatali jogkörök alkalmazása kapcsán és még további néhány területen, ha gazdálkodási mutatók szorításában egyensúlyozva, fogcsikorgatva is, de rendelkezésünkre állnak olyan megoldások, illetve eszközök, amelyek megmaradásunk érdekében alkalmazhatóak. Próbáljuk ezeket tudatosan keresni. Ellenben az olykor könnyen elérhető, akár gazdasági előnyökkel kecsegtető, de a magyarság szempontjából csapdát jelentő ajánlatokat kerüljük.  Habár községről községre, térségről térségre eltérő körülményekkel kell szembenéznünk, az országos magyar politikai érdekképviselettől elvárható, hogy ebben az ügyben felkészült legyen, s a településvezetőket megkeresés esetén megfelelő tanácsokkal tudja ellátni.