<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  462/482 >>

Nyelvében és zenéjében él a nemzet

25.5.2017 15:21 | Neszméri Tünde

http://www.terrahirujsag.sk/

   Április 20-án a galántai művelődési otthon megtelt gyerekekkel. A tanulók a Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő országos döntőjére érkeztek. Előtte a Kodály Zoltán Hangja a zenében, Magyarország hangja című kiállítást is megnézték, talán néhányuk arra számított, valamit még megjegyeznek a vetélkedő előtt.

   Évtizedek óta szerveznek Galántán zenei műveltségi vetélkedőt a Felvidék iskolásainak részvételével, most is voltak Nagykapostól Pozsonyig. Huszonnyolc csapatot vártak a szervezők, végül huszonkét csoport mérkőzött meg. Mézes Rudolf szervező kérdésünkre elmondta, minden évben más témát járnak körül, más személyiségből készülnek fel a diákok. A téma kapcsolódik az aktuális emlékévhez, ezért az idei verseny Kodály Zoltánról szólt.

   Kodály Zoltán azt vallotta: élete legszebb éveit Galántán töltötte, amikor édesapját idehelyezték és ő itt kezdte meg tanulmányait. Gyűjtőútját is ezen a vidéken, a Mátyusföldön indította. A galántaiak ezért is igyekeznek ápolni és továbbadni azt a hagyatékot, amelyet Kodálynak köszönhet a város – mondta a verseny előtti köszöntőjében Mézes Rudolf. Az elsajátított tudás tartós, ezért a diákok csak győztesei lehetnek a versenynek. Kodály Zoltánnak a zenei hagyatékon túl mást is köszönhetünk, lejegyezte például a zárt és nyílt e hangok közötti különbséget. A zeneszerző, népdalgyűjtő – tovább gondolva Széchenyi István gondolatait – úgy vélte: nyelvében és zenéjében él a nemzet; a vetélkedő is ennek a jelszónak a jegyében zajlott.

   A Kodályról szóló kérdéseket a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Egyesülete szakértői állították össze. A rendezvény szakmai irányítói Kazán József és Stirber Lajos voltak, akik a műsorvezetői szerepet is vállalták. A verseny előtt a tanulók közösen elénekelték A csitári hegyek alatt, majd a Gerencséri utca című népdalt. Stirber Lajos a közös éneklés előtt elmondta: ott fejlődik ki mélyebb zenei műveltség, ahol az ének is alapja a tanulásnak.

   Amíg a szakmai zsűri – amelynek vezetője Szalay Szilvia, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Egyesületének elnöke volt – kiértékelte a tesztlapokat és elkészültek az oklevelek, addig a tanulók ünnepi hangversenyen vettek részt. A koncerten fellépett Gyöpös Krisztina, Száraz Anikó, Monika Mockovčáková, Gyöpös István, Bognár Hajnalka és Ballán Viktória. Elhangzott többek között a Székely keserves, a Gerencséri utca, a Ha felülök, csuhaj, ha felülök, a Láttad-e babám című népdalok. A tanulók meghallgatták az Isten hozzád, szülöttem föld, a Három út előttem című műveket. Zongorán felhangzott a I. Lenti, a IV. Allegretto scherzozo, a V. (quos ego) Furioso, a VII. Allegro giocoso és a IX. Allegro comodo, burlesco. Ez után a Haja-haja, a Nausikaa és a Mezei dal következett, majd a Kállai kettős dallamai csendültek fel.

   A zsűri értékelése alapján nyolc csoport nyert aranysávos minősítést. A csoportok tagjai és a felkészítő pedagógusok jutalmul részt vehetnek a Kodály Zoltán nyomában szervezett magyarországi kiránduláson. A legjobb három csoport tagjai a zsűri külön dicséretével tértek haza. Az első helyen a galántai Kodály Zoltán Alapiskola csapata végzett. A másodikok a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjai, a harmadikok a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola tanulói lettek.

   A kiértékelésen a zsűri tagjai és a szervezők köszönetet mondtak a felkészítő pedagógusoknak is, hiszen a külön oktatásnak köszönhetően a gyerekek olyan tudást szereztek, amely örök emlék marad számukra – mondta Mézes Rudolf. Szalay Szilvia, a zsűri elnöke a rendezvény végén kiemelte: bízik benne, hogy minden versenyző gazdagabb lett a vetélkedő kapcsán.

   A Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő Országos döntőjét a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága és a Csemadok Galántai Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével közösen szervezte, Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója kapcsán.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  462/482 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom