Magyarokat számoltak

   A népszámlálás részleges eredményei / közvélemény-kutatás

   A májusban következő szakaszába lépő népszámlálás eddigi eredményeiről az Új Szó napilap megrendelésére a pozsonyi AKO ügynökség végzett közvélemény-kutatást. Az adatok alapján a megkérdezettek 9,8 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek.

   A kutatásban arra is rákérdeztek, hogy az idei népszámlálás során a nemzetiségre vonatkozó második kérdésre milyen választ adtak a polgárok. A megkérdezettek 2,2 százaléka válaszolt úgy, hogy ennél a kérdésnél a magyar nemzetiséget jelölte meg. Ők elsődlegesen szlováknak, esetleg romának vallják magukat.  Az AKO felmérése szerint a szlovákiai magyarok körében 150 ezren vannak, akik elsődlegesen magyarnak, másodlagosan valamilyen más nemzetiségűnek vallják magukat, valamint további 97 500 olyan polgár is van, aki a nemzetiségre vonatkozó második kérdésnél jelölte meg a magyart.

   A felmérés részleges eredményeit magyar nemzeti közösségünk ismert személyiségei véleményezték.

Lampl Zsuzsanna, szociológus

   Ebből a felmérésből az derül ki, hogy az összlakosságot reprezentálni szándékozó minta 91 százaléka nem élt vagy nem fog élni a második nemzetiség feltüntetésének lehetőségével, vagyis a döntő többséget nem szólítja meg a kettős nemzetiség kérdése. Nemzetiségek szerint lebontva, ez sokkal jellemzőbb a szlovákokra, mint a magyarokra, hiszen a szlovákok 93 százaléka csakis szlováknak tartja magát, a magyaroknak viszont csak két harmada tartja magát csakis magyarnak, egyharmaduk második nemzetiséget is bejelöl(t).

   A közölt információk szerint a magyarok száma a mintában az összlakosságon belüli számarányukat tükrözte – pontos számukat nem láttam feltüntetve, csupán azt, hogy a megkérdezettek 9,8 százaléka vallotta magát magyarnak, de ez nem okvetlenül ugyanaz, mint a számarány – , vagyis mindenképpen kevesebb mint 100 magyarról van szó. Ez olyan alacsony szám, amiből én nem mernék messzemenő következtetéseket levonni.

   A saját felméréseim alapján – amelyekben 800-tól 3 000 magyar nemzetiségű megkérdezett alkotja a mintát – nem látok igazoltnak ilyen magas arányú kettős nemzetiséget. A tapasztalatom az, hogy aki a szülei alapján magyar származású, de magát már szlováknak deklarálja, általában csak a szlovák nemzetiséget jelöli be, holott a kérdőívben arra is van lehetősége, hogy párhuzamosan a magyart is bejelölje. Viszont én ezt nem a népszámlálási ívben alkalmazott kérdéssel szoktam tudakolni. Azonban ez a felmérés sem a népszámlálási ívben feltüntetett két kérdést teszi fel, hanem egy teljesen másképp megfogalmazottat (vagyis itt három különbözőképpen feltett kérdésről van szó: a népszámlálási, az általam alkalmazott kérdés és az AKO-s kérdés). Hogy ez kérdezéstechnikailag jó kérdés-e vagy sem, nem tudom megítélni, mert nem ismerem a válaszlehetőségeket, de épp az összehasonlíthatóság kedvéért én ugyanazt a két kérdést tettem volna fel, ami a népszámlálási ívben szerepel.

   Többet ezzel a témával nem is foglalkoznék, ugyanis a tárgyalt kérdésében számomra a népszámlálás hivatalos eredményei lesznek mérvadók.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője

   Véleményem szerint kimondottan nehéz szakmai megjegyzéseket fűzni a népszámlálási felmérés eredményeihez, méghozzá két okból kifolyólag. Az egyik ok, hogy ez „csak” egy felmérés, miközben a szlovák állampolgárok egy részét a következő hetekben számolják meg. A népszámláláson és a kutatási mintában hiányzók között felülreprezentáltak a romák, köztük a magyarul beszélő cigányok, ami alapjaiban módosíthatja a számokat. Amennyiben az AKO eredményei egybevágnak a Statisztikai Hivatal végső számaival, számomra teljesen más szempontból válik nagyon érdekessé a kutatás: azt bizonyítja, hogy az ügynökségnek jó a magyar mintája és a politikai közvélemény-kutatásaikra is érdemes kiemelten figyelni. A másik ok, ami megnehezíti az értékelést, a folyamatosság hiánya. Mivel az előző népszámláláson csak egy nemzetiséget adhattak meg a válaszadók, nincsenek viszonyítási alapjaink. Csak találgathatunk arról, milyen motivációtól vezérelve tűntek fel a kettős nemzetiségüket vállaló válaszadók. A kérdés félreértelmezése, államhoz való lojalitás, vegyes családi háttér, újra felfedezett gyökerek, vagy az asszimiláció köztes lépcsőfoka magyarázza a jelenséget? Mindegyik tényező szerepet játszhat abban, hogy hirtelen nem csak egynemzetiségű magyarokról és szlovákokról, hanem egy viszonylag nagy, bevallottan vegyes nemzetiségi önértékeléssel bíró csoportról is beszélünk. Mélyebb, a válaszadók motivációit vizsgáló kutatások nélkül nem lehet választ adni arra a kérdésre, hogy a kettős nemzetiség bevallásának lehetősége érdemben segített a magyar közösség megítélésén és láthatóvá tette a rejtőzködő magyarokat, vagy megnyitott egy nagyon veszélyes, az önképet megrengető témát.

Kovács Balázs, a 2021-es népszámlálási kampány koordinátora

   Kezdeném azzal, hogy bár megalapozott szakmai véleménnyel nem tudok szolgálni, a legjobb esetben is korlátozottnak tartom a kutatásból levonható tanulságok érvényességét. A felmérés szűk nemzetiségi mintával dolgozott, így erősen kérdéses, hogy a népszámlálás végső adatai mennyiben fogják igazolni a mostani felmérés eredményeit. A dolog annál is inkább így áll, mert továbbra is hátra van a népszámlálás második, asszisztált szakasza. Több szempontból is szkeptikus vagyok. Ha a második nemzetiséget jelölők aránya a magukat elsődlegesen magyarként regisztrálók körében magas lesz (ahogy azt a felmérés állítja), az mintegy utólagosan igazolhatja a kettős nemzetiséggel kapcsolatos aggályok megalapozottságát. Hiszen ezáltal „statisztikai” szlovákok jelennek meg olyan döntően magyar környezetben, ami nagymértékben növeli a közösség kiszolgáltatottságát az állam irányába: így teheti például nehezebbé a magyarnyelv-használat melletti érvelést. A népszámlálási kampány ebből a megfontolásból is képviselte – a vegyes családokból származók teljes értékűként kezelése mellett – azt a szemlélet, hogy a magyarság szempontjából a legjobb megoldás a magyar nemzetiséget kizárólag az első helyen megjelölni. A második nemzetiség opciója kétségkívül széles rétegek számára tette lehetővé a kisebbségi identitással való legalább részleges azonosulást, ami önmagában pozitív fejlemény. Ugyanakkor azzal a nem szándékolt következménnyel is járhat – hangsúly a feltételes módon –, hogy a súlyos önámításokra és ködevésre mindenkor fogékony közvélemény azt a hamis illúziót táplálja majd, hogy a magyarok száma „statisztikai értelemben nő”, holott a valóságban az asszimilációs folyamatok változatlanul érvényesülnek. Ezzel az illúzióval már most érdemes leszámolni. Akárhogy is, a második nemzetiség értelmezése még inkább felértékelődik a népszámlálást követő időszakban.