A neved

   Faluhelyen mindenki mindenkit ismer. Annál inkább igaz ez, minél kisebb lélekszámú a község. Egy háromezer körüli faluban ahol kilencéves alapiskola is van, már gyerekkortól tudják ki kicsoda, sőt még a környező faluból bejárók is hozzá tartoznak a ehhez a körhöz.

   Persze felnőtt korukra sokan elmennek a faluból, és sokan jönnek is. Akik itt vesznek házat, benősülnek vagy idejönnek a férjük után, azok sok év után is csak jöttmentek, idegenek a helyieknek. Nádszeg sem kivétel ez alól, negyven év itt lét után van esély, hogy elfogadnak. Indulhatsz a választásokon, még polgármesternek is. Ez persze semmit nem jelent, nem nyersz, ha nincs rokonságod a faluban. A rokonság! Ha jobban körülnézel és kutatsz, akkor minden igazi „bennszülött“ rokon valahogy a másikkal. Megtalálod a rokoni kapcsolatot a  nagyanyád keresztlánya unokatestvérének a sógorán keresztül mindenkihez. Ez ugyan egy dolog, de a gond akkor kezdődik, amikor a faluban van két-három nagyon gyakori vezetéknév, és ha még a keresztnév is azonos, akkor kész a káosz. Persze nem kell félni, a falusiak megoldják. Nincs is talán olyan polgár, akinek ne lenne ragadványneve. Ezek nem csúfolnak vagy sértenek. Az iskolában talán, amikor kialakult. A községi hivatalban láttam nem egy helyen a lakosság nyilvántartásban, ceruzával odaírott neveket a kartonlapon.

   Van, aki örökölte az apjától, nagyapjától, van akit egyszer így különböztettek meg a másiktól, és a n év szó szerint ráragadt. A ragadványnév akkor igazán ragadós ha találó, így lesz aztán valaki Lenin, a fia Kislenin, ha nagyon nagy pártaktivista, vagy Beton, ha keményfejű. Van persze olyan név is, amit nem lehet már kibogozni miből származik, de  a faluban mindenki tudja, kiről van szó ha az Orfeuszt, Hegyest, Százévest vagy a Kiskálit emlegetjük.  Ez így is van rendjén, ha a fél falu Juhos vezetéknevű a másik fele pedig Sárkány. A ragadványneveket illemből nem mondjuk ki amikor jelen van az illető, de ha elhangzik, akkor sem sértődik meg senki. Egyszerűen elfogadjuk ezt. A legjobb példa erre egy volt cigányember a faluban, akinek a sírjára a polgári neve mellett az van kiírva: „Gyengyó“. Ő akarta ezt, mert mindenki így ismerte. Sokan csak a sírfeliratból tudták meg hogy is hívták igazából, de ezzel a felirattal mindenkinek világos, ki nyugszik a sírban.

   Valakit kerestem a faluban, bezörgettem a kapuján. Az idős anyja jött ki, elmondtam, kit keresek, mit akarok. A fia nincs otthon, de átadja az üzenetet - ajánlotta. Nem annyira fontos, majd eljövök máskor. Akkor legalább mondjam meg, ki kereste a fiát, kérte az asszony. Mondja meg neki, hogy én kerestem, Rózsa Sándor. Na jó, de mi a neved? – kérdezi a néni újra. Hát erre nem mondhatok mást, megismétlem: Rózsa Sándornak hívnak. Jó, jó, de ki vagy? - hangott ismét a kérdés. Kapcsoltam. Biztosan azt hiszi, ez a csúfnevem, ő még ezt nem ismeri, keveset jár ki, és én is csak néhány éve lakom itt, ilyen nevezetű a faluban nincs. A kérdés jogos. Azt akarja tudni, ki vagyok. Elmagyaráztam hát, hogy kinek a férje vagyok, a feleségemnek mi a lánykori neve, és hol lakom a faluban. Ez most már neki is érthető, és egy fontos információ birtokába jutott. A nevem attól még az, ami.

   Az apám, mikor névjegykártyát kértek tőle jobb helyeken, mindig azt mondta: neki neve van, nem kártyája. Most már tudom. Faluhelyen ez sem elég, itt nem az a fontos mi a neved, hanem az, hogy ki vagy.