A hangyák világa

   Hegyi tájakon járván mindig megállok egy-egy kapitális hangyaboly mellett, amelyet az erdei hangyák építettek fel nagy-nagy odaadással, mesterségbeli tudással, és nem utolsó sorban fegyelemmel. A fegyelmet nem valaki diktálja nekik, hiszen a hangyakirálynő dolga nem a fegyelem fenntartása, hanem a petézés, és a szaporodás, vagyis a létfenntartás. Ez egy önszerveződő társadalom, nem globalizált, mert ennél eszesebbek a hangyák, és hangyaemlékezet óta konzervatív társadalomban élnek, szigorú normák szerint. A hangyaboly világát három kaszt alkotja, Marx után akár politikai osztályoknak is lehetne hívni őket. A legnépesebb közülük a dolgozók kasztja, akik valójában terméketlen nőstények, ezért aztán a szaporodás művelete helyett gürizniük kell, ami azért, valljuk be, csúnya dolog. A dolgozó hangyákkal nem csak az erdőben találkozni, hanem a kiskertekben is, amint épp az egyik gyümölcsfáról a másikra cipelik a levéltetveket szaporítás céljából, mert- velünk ellenben - nagy becsben tartják őket, számukra ezek – úgymond - fejősállatok. Más osztály a termékeny hímek, a „herék kasztja”, vagyis a „felső tízezer”. A dolgozók etetik, itatják őket és a mürmekológusok, vagyis a hangyakutatók „mozgó spermazacskóknak” hívják őket, akik rövid nászéjszakájuk végén, egy-egy pete boldog megtermékenyítése után el is pusztulnak. „Finita, a függöny legördült”. A boly központi becsében a királynő áll, aki a petéket rakja le az utókor számára. Ezen a három alfajon kívül kisebb létszámban vannak köztük katonák is, akik azon kívül, hogy védik a bejáratokat, gyakran levélaprításra is használhatók, és a szecskán aztán gombát tenyészt a hangyaboly, ez az egyik táplálékuk. Ez békeidőben történik, hogy a katonák ne csak világítsanak, fűtsenek és hülyeségeken agyaljanak, mint az Eus parlament képviselők. A hangyák társadalma szigorúan a természet törvényei szerint szerveződik, ezért is tekintünk rájuk úgy, mint egy ideális létformára, noha nem követjük őket. Ez a törvénytisztelet szavatolja nekik azt is, hogy mikor már az emberi faj létezése a földön rég feledésbe merült, ők még mindig hangyák lesznek. Valamint, azt üzenik nekünk, ma sem akarnak hangyábbak lenni annál, amennyire azok, és nem akarják majmolni, mondjuk a lódarazsakat. Egyetlen normalitás irányítja életüket: Az Isten által teremtett Univerzum szoftwerje. Ha az erdei hangyák várkastélyába mondjuk, behatolna egy vöröshangya, hogy a vörösök életmódját propagálja, vagy a nemek szerinti megoszlást hülyeségnek tartaná, rövid úton-módon a bolyon kívül találná magát, vagy fölaprítanák a királynő vacsorájához cékla helyett. Vajon mi lenne akkor, ha ezek a hangyák ideológizált társadalomban kezdenének élni? A terméketlen nőnemű dolgozók, a feministák nyomására fellázadnának a herék ellen, akik ugyebár férfiak, és tegyük hozzá, nem azért herék, mert herélnek, hanem azért mert henyélnek. Fogamzásserkentőt követelnének maguknak, hogy ők is petézhessenek, mert vagy mindenki petéz, mint a királynő, vagy senki! És a hímeket is munkára fognák, vagy különben nem lesz unga-bunga.

   És ha már a vörösök is szóba jöttek, nem lehet kihagyni azt az észrevételt, hogy jó pár éve annak immár, hogy május 8-án „ünnepeljük” azt, amit a múlt éra alatt 45 évig május 9-én ünnepeltünk, azaz a Vörös Hadsereg győzelmét és Németország kapitulációját, amit ugye, 1945. május 7-én írtak alá. Európa más országai csak emléknapként kezelik ezt az évfordulót, ugyanis a békét akkor szokás megünnepelni, mikor az létrejön, és a győzelmet pedig akkor és annak, aki kikaparta a gesztenyét. Most, hogy minden, ami orosz szitokszó lett, azt eredményezte, hogy az említett ünnepnapon nénikék virágcsokrot vittek volna a pozsonyi Slavínra, az elesett orosz katonák emlékművére, ha engedték volna a rendőrök. De nem engedték, mert ez az oroszok iránti szimpátia kifejezésének tűnhetett volna. De aztán némi fékkel és ellenfék árán kiderült a teljes igazság abban a tekintetben is, mert az mindig kiderül, csak attól függ, ki mondja ki, hogy a Berlint bevevő hadak nem is oroszok voltak, hanem azoknak álcázott ukránok, és ezt a németek is csak most tudták meg. Ott aztán lehetett volna koszorúzni, ha lett volna kinek. Na de mi lenne  akkor - kérdezhetnénk, ha mernénk - ha az oroszok mégis csak elcsatolnák a vitás területeket, és azontúl azok már egy szuverén ország területéhez tartoznának. És onnan aztán minden ukrán visszafoglalási kísérlet agresszió lenne, és ez a ping-pong sokak számára jó szórakozás, ezért támogatni kell. Csak az anyák veszítik el közben fiaikat és sok kisgyerek marad árván. Hát nem inkább a hangyák civilizáltabbak?

   Nekünk pedig, az EU-parlamentjében ferhofstadtok és timmermansok azt ajánlják energia-takarékossági megfontolásból, hogy ne fűtsünk és hűtsünk annyit, és ne furikázzunk gépkocsijainkkal esztelenül. Arra gondolok, mi történne akkor, ha azt is mondanák, amit nem mondanak, hogy ne együnk és igyunk annyit, hanem szaporodjunk ehelyett a sötétben, mert ez kezdeti fázisában jó, sőt ingyenes, és nem fogy a villany eközben. Ha Észak-Amerika és Nyugat - Európa ham- és csízburgeren, valamint bifszteken tartott népessége lefogyna átlagban 2-3 kilót, hány vágóállat maradhatna életben, és mennyi energia takarítódna meg? Mert nem kellene ezeket a szegény állatokat drága orosz energiával ledarálni, drága orosz étolajban kisütni, és drága ukrán búzából sütött zsömlébe gyömöszölni. Valakinek végre erre is gondja lehetne és felhívhatná a becses képviselők figyelmét. Ha ugyan figyelnek ránk.