Falufejlesztési programunk egyik része a falu központjában, közvetlen az élelmiszerüzlet mellett található, eddig kevésbé gondozott és kihasználatlan terület rendbetétele volt.
A több mint 500 négyzetméternyi területet térkővel borítottuk, fákat ültettünk, padokat helyeztünk el, illetve felállítottunk egy új fedélszerkezet, amely a kellemetlen időjárás szeszélyei ellen nyújt biztonságot. A faluba látogató árusok és a terményeiket kínáló falubeliek számára tágas, tiszta helyet tudunk biztosítani, a falu központi részén, ezáltal is bővítve az ilyen jellegű szolgáltatásokat.
A tér kialakításának munkálatait a tavalyi év júniusában kezdtük el, szeptember elején készültünk el vele. Az újonnan kialakított terület a vásárlás mellett biztonságos pihenőhelyként is szolgál kisgyermekes családok, megpihenni vágyó lakosaink számára. A tér tisztaságára ügyelünk, erre kérjük az ide kilátogatókat is.
Közvetlenül az új vásártér mellett, a Jednota üzlet előtt lévő régi tetőszerkezetet lebontottuk, a helyébe parkolót alakítottunk ki.
A terület kiépítésére 44 005,70 eurót fordítottunk, ennek jelentős részét uniós alapokból, a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programból fedeztünk.
Menü |