<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  11/87 >>

VERSES BARANGOLÁSOK A KÁRPÁT MEDENCÉBEN

1.3.2023 10:42 | Szabó Frigyes

http://www.terrahirujsag.sk/

/Nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz./

Fellinger Károly legújabb könyvei

 

   Akik nem ismerik Fellinger Károlyt, azoknak talán meglepő, hogy a felvidéki vidékek magyarok lakta és magyar vonatkozású településeiről szóló verseinek négy kötete után maradt ideje, ereje és bátorsága hozzáfogni a Kárpát-medence távolabbi magyar településeinek megismertetését szolgáló verseskönyvek elkészítéséhez. Hiszen minden egyes versike alapos hely- és történelmi ismereteket igényel, nem is szólva az egyes települések sajátos hagyományairól.

   A megjelent kötetek száma is bizonyítja, hogy a 2022-es esztendő termékeny alkotói időszakot jelentett az Ön számára. Összesen 8 kötete jelent meg, ebből 5 a verses barangolások sorozatból.

   –  Mivel egykor magyar és történelem szakos tanár szerettem volna lenni, köszönve ezt Pukkai László és Horváth István lebilincselő óráinak, nem áll messze tőlem a helytörténészi munka. Felgyűjtöttem  Mátyusföld és Felső-Csallóköz mese- és mondavilágát, ami Ilka vára címmel könyv alakban is megjelent. Előtte a Honismereti kiskönyvtár sorozatban látott napvilágot 1997-ben Jóka-nevezetességek című munkám. A koronavírus idején jött az ötlet, hogy mivel nem lehet külföldre utazni, ismerjük meg a mi Felvidékünk magyarok által lakott falvait, városait, adjunk kedvet azok felfedezéséhez, nézzük meg közelebbről szülőföldünket. Négy ilyen témájú könyvem jelent meg, Csatangoló, Barangoló, Lófráló és Bóklászó címmel, mindegyik ezer példányban, a Lilium Aurum kiadónál, Balázsy Géza parádés rajzaival. Ez összesen vagy 650 helytörténeti versike. Nagy volt a siker, elfogytak, Madách-nívódíjat kaptam a Csatangolóért. Tavaly a kiadó megjelentette a 4 könyvből készült válogatást is, Csámborgó címmel. Ez még megvásárolható. Utána Magyarországra helyeztem a hangsúlyt, azokra a járásokra, amelyek nevezetesek történelmi múltjuk miatt. A Nap Kiadó gondozásában látott napvilágot a Vándorló, benne, többek között, a soproni, a székesfehérvári, a szigetvári, a váci, az egri járások városairól, falvairól írt verseim. A könyvbe belekerült az a 10 baranyai helység is, ahova annakidején kitelepítették a jókaiakat.

   Lesz-e folytatásuk ezeknek a verses barangolásoknak, hiszen nemcsak az anyaország mindeddig nem elért vidékei, de a távolabbi Erdély is két kézzel kínálják gazdagságukat, és talán így válna egésszé, kerekké ez a hihetetlenül nagy munka? Ha igen, akkor valószínűleg, hosszú évekig eltart majd, rengeteg időt, energiát, utazást kíván, az egyes vidékek és települések értékeinek alapos megismerését, kapcsolatok kiépítését is jelenti, amihez biztos anyagi háttér is szükségeltetik. A folytatást továbbra is egyedül, vagy a távolságok és a munka nagysága miatt esetleg csapatban képzeli el?

   – Még a sajnálatos orosz-ukrán háború előtt megírtam a Kárpátaljai gólyafészkek című könyvet, adózva az ottani magyarok  kitartásának. A kötetet Pék Eszter Anna rajzai teszik  még szemléletesebbé. Ezt követte a Muravidéki, Drávamenti gólyafészkek Mayer Hella illusztrációival. A harmadik kötet, ami tavaly karácsonykor került ki a nyomdából, a Vajdasági gólyafészkek első darabja, a Szerémség, Bánát. Ezt Vincze Nóra rajzai díszítik. Mindhárom kötet a miskolci AB ART Kiadó gondozásában jelent meg, és mindegyik könyv végén kétnyelvű helységnévmutató olvasható. Közös bennük még, hogy mind a hármat Kovács Jolánka szerkesztette, aki a vajdasági Nagybecskerekhez tartozó Muzslyán él és alkot.

   A három könyvnek lesz folytatása. Nyomdában már a Vajdasági gólyafészkek másik kötete, a Bácska című, amely a napokban jelenik meg, és Thiele-Csekei Enikő most fordítja az Őrvidéki gólyafészkek verseit németre. Ez kétnyelvű kötet lesz, magyarul és németül fog megjelenni. A két megjelenés előtt álló kötet illusztrátora Mayer Hella, kiadója pedig a már említett miskolci AB ART. A vidékek közül jópárat sikerült a múltban bejárnom. A legjobban a Drávaköz, vagy közismertebb nevén a Baranyai háromszög tetszett. Az erdélyi faluversek megírását és kiadását nem tervezem, annak nagy az irodalma, s hogy mindet bejárjam, minimum 5 könyvre, rengeteg tanulásra, utazásra és nem mellesleg, pénzre lenne szükség.

   A már megjelent kötetekből a gyerekek, de a felnőttek is, rengeteg új ismeretre tehetnek szert.

   Tárul, tágul a világ, a mi magyar világunk, minden olvasó számára. Hol lehet a sorozat egyes könyveit megvásárolni? Részt vesz-e író – olvasó találkozókon, dedikálásokon, mesedélutánokon, versmondó eseményeken, ahol személyesen is beszámol nagy vállalása céljairól, körülményeiről, a versek születéséről, a munka közben szerzett élményekről? Milyen tapasztalatai vannak ezekkel a rendezvényekkel kapcsolatban?

   – Évente nagyjából 15 író-olvasó találkozón veszek részt, hívnak Magyarországra, Szerbiába és természetesen Felvidékre is. A covid fásulttá, befelé fordulóvá tette a gyerekeket, én igyekszem interaktív órákat tartani, bevonom a gyerekeket, kérdezek tőlük, kíváncsi vagyok arra, mit olvasnak. Belopom a kérdésekbe az irodalmat, a magyar történelmet, szülőfalujuk nevezetességeit. A jó válaszért dedikált ajándékkönyvet, csokit kapnak. Velem sportról, állatokról, autókról is lehet beszélgetni. 

   Aztán rengeteg könyvet elajándékozok, nem csupán az itteni magyar iskoláknak, a Csemadoknak, de a vajdaságiaknak, lendvaiaknak, kárpátaljaiaknak is.

   Falujáró könyveim engem is érdeklődőbbé és nyitottabbá tettek, a sok utánajárás örömet is hozott. Ha megtudom, hogy szavalóversenyen, mesemondó versenyen az én versemet, mesémet adja elő egy gyerek, annak könyvet küldök. Szeretném visszaadni a gyerekeknek, felnőtteknek azt, amit nekem adtak a tanáraim, a szülőföld, a magyarság és az irodalom szeretetére való nevelésükkel.

 

A könyvek iránt a mai.könyv.hu, a blog.hu, a DIDEROT és a líra.hu online könyváruházban érdeklődhetnek.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  11/87 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom