<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  75/87 >>

Száraz Pál: A sah drágakövei

20.12.2017 20:54

http://www.terrahirujsag.sk/

Száraz Pál   Száraz Pál, író neve már több mint négy évtizede fel – felbukkan a szlovákiai magyar sajtóban. Novellái, versei rendszeresen megjelennek a magyarországi irodalmi és művészeti lapokban. Eddig öt kötete jelent meg, ebből egy falumonográfia, amelyet szülőfalujáról, Nagykérről írt. Az utóbbi években a szlovákiai magyar irodalom minden rezdülésére reagáló, figyelő, a változásokat nyomon követő író vált belőle.

   A napokban jelent meg a M0DIA NOVA M a Nap Kiadó – Dunaszerdahely közreműködésével „ A sah drágakövei” címmű új novellás kötete.

   Száraz Pál mikro-novellái a menekülő utak látszatát keltik. Nem az elvárások szerinti valahová tartanak, hanem épp fordítva. Elfelé valamitől. Elsősorban a valóságtól, a hétköznapoktól. Ösztönösen keresve az adott pillanatban legalkalmasabb szökési tervet.

   Novellái tömörek, a novellaírás klasszikus forgatókönyve szerint az élet egy-egy pillanatát ragadják meg, feszültséggel telítettek, konfliktusba torkollnak, s az írások vége, mint a becsapott ajtó, váratlan fordulattal zárulnak.

   Száraz Pál kurta novelláiban mellőzi a felvezetéseket, és az utólagos magyarázatokat.

   Az író az „in medis res” híve, tehát bátran a dolgok közepébe vág. Történeteinek cselekménye néha változatosnak tűnik, de a találó, hajszálpontos jellemábrázolás, és a motivált tettek harmóniája hatásosan érvényesül.

   Színes képek és víziók, változatos és érzékletes leírások vonulnak végig a köteten.

 

Piros tulipánok

   Az utcákon tombolt a tömeg. Órák hosszat hallatszottak az állati üvöltések a feldúlt emberek torkából szerte a városban.

   Az őrjöngő tömeg magával sodort egy magas, sápadt férfit. Ő is kést villogtatott jobbjában. A tömeg most fülsiketítő ordítással befordult egy mellékutcába. Megrohamoztak egy házat és becipeltek egy szép ifjú nőt. Amikor meglátta, a magas férfi kővé dermedt: „Sandrine... Sandrine Dumont – délnyugat franciaországi grófnő.” Most egy hang harsogta túl a tömeg bömbölését:

   A felszólalóra néztek. A magas, sápadt ember, jobbjában kést villogtat… Egy pocsék kinézésű fickó, véres hajjal, vörösen villogó szemmel gyanakvóan rámeredt a magas férfira, majd rászólt:

   A tömeg tomboló üvöltéssel továbbment és eltűnt a közeli sarkon. A magas férfi nekitámaszkodott a falnak, ökléből kihullt s kés. Lehajolt a fiatal nőhöz, aki ott hevert előtte a piszokban és a fülébe súgta:

   A boldogtalan nő falkapta a fejét és felismerte de Jerone vikomtot. Halk kiáltással elájult. A fiatalember felkapta, riadtan körülnézett és drága terhével visszarohant az úton. Befordult egy keskeny utcában és megállt egy kis ház előtt. Bekopogott, kinyílt az ajtó és egy ősz fej kérdezte:

   Jerone félretolta az öreget és belépett a ház homályába.

   Midone Loan volt a ház gazdája, kertész és virágárus, a király barátja. Jerone ráfektette a grófnőt az ágyra. Az öreg vizet hozott. Hamarosan sikerült életre kelteniük. A szép hölgy felnyitotta szemét. A csillogó nagy barna szempár festőien illett aranyhajához. Elcsodálkozott, de máris keserves sírásra fakadt.

   Jerone simogatta a grófnő aranyhaját:

   Felemelte a nő fejét. Könnyek peregtek a szép szemekből, végig a sápadt arcon… Sandrine átölelte.

   A kertész izgatottan jár fel-alá.

   Midone Loan a fejét rázta. Csendesen mondta:

   Az öreg kertész elgondolkodott, holott jól tudta, hogy nem kockáztathatja meg, hogy kilopja a rémület városából ezt a két szerelmest. Nagyon megsajnálta őket.

   Midone megrázta a fejét:

   Sandrine feje szinte élettelenül hullott a vikomt keblére.

   A vikomt felfigyelt.

   A fiatalok összerezzentek.

   Végül megegyeztek. Előbb a vikomt vett három csöppet, aztán a grófnő. Egy perc múlva mind a ketten halálos álomba merültek.

   Az öreg Loan befogta két vén lovát. Telerakta a kocsit tulipánnal. Végigdöcögtek a néma utcákon. Közeledtek a nyugati kapuhoz.

   A tiszt szitkozódva hátratántorodott. Az egyik katona kijelentette:

   De a tiszt csak nevetett és rászólt az öregre:

   Az út tehát szabad volt. Loan hű gebéit ostorával biztatta, mire azok nekiiramodtak és hamarosan maga mögött hagyta a várost.

   A virágárus egy kis park közelében megállt, leugrott a kocsiról. A kocsi mögé ment, a két testet borító tulipánokat félrerakta és az alvók fölé hajolt. De visszahőkölt. Vér szivárgott a vikomt szájából és a grófnő szája szélén is aludt vért látott. Loan rémülten emelte ki a kocsiból a két testet a zöld fűre. Ekkor látta, hogy mindkettőjük szíve táján seb tátong. Borzalommal nézte a fiatalokat, akiket meg akart menteni. Ki tette ezt! Csak az a tiszt lehetett, aki két szál virágot vett ki a kocsiból… de most az öreg arca felvillant a bosszú tüzétől. Számított vele, hogy terve esetleg nem sikerül, ezért a virágokat telepermetezte méreggel, amitől az, aki hozzáér, elpusztul.

   Így is történt, mert ekkor már a tiszt is, meg egy bajtársa is, aki elvette tőle az egyik virágot kilehelte a lelkét.

   E rémületes órákban sikerült mintegy kétezer nemesnek a városból kimenekülnie. Menekülés közben néhányan a kis parkon mentek keresztül. Furcsa látvány tárult eléjük: ezer tündöklő tulipán között ott feküdt egy csodaszép, halványarcú lány, egy karcsú férfi és egy ősz hajú öreg, mellén egy üzenettel: „Temessetek el bennünket valahol, de a tulipánokhoz ne érjetek, mert meg vannak mérgezve. Ha elföldeltetek, mossatok kezet. Amilyen csodásak a tulipánok, olyan volt egykor Franciaország is. Amilyen mérgezők most, olyan veszedelmesek annak, aki szeretet nélkül bánik velük. A következő tulipánok, amelyek Franciaországban kivirítanak, legyenek olyan tiszták, mint azok az emberek, akik új békét hoznak országunknak.”

   Eltemették a három halottat a parkban, ahová rájuk találtak. Sírjukon ma is tulipán terem. Három, különböző árnyalatú piros tulipán. Úgy piroslanak, mintha vércseppek volnának.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Személyesen ismerem Száraz Palit még kozépiskolás koromtól. Akkoriban versei jenetek meg
a losonci építoipari szakkozépiskola diáklapjaiban, melyeket szerettem olvasni és még néhánv szép versét ma is el tudok szavalni, mert tetszettek és ma is tetszenek.
68 évas vagyok.
Sajnálom , hogy azóta csak egyszer találkoztam vele.

Válaszolni
18.2.2024 20:38 Ladislav Kobza



 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  75/87 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom