Kőrös Zoltán: „Ma este indulunk a frontra...“

   Felvidékiek naplói és memoárjai a második világháborúból

   A könyv címe egy háborús dal első sora (ezért az idézőjel), jellegzetes előadója László Imre, írom ezt a fiatalabbaknak. Hallgassák meg, jó bevezető a könyv olvasásához!  (Elég beírni a címet a keresőbe.) A különbség a romantika meg a valóság között a könyvben majd előjön.

   Egyet fizet, hétfélét kap (meg egy ráadást). Mert a könyv hét férfi hétféle történetét tartalmazza, hétféle módon megírva.  Visszaemlékezés – Dr. Alt Ernő (2013), napló – Gaál József (1945), önéletrajz – Juszkó Nándor (1980), visszaemlékezés – Kemény József (2010), napló - Ördög István (1944, 2000), napló – Tóth Béla (1945, 2013), napló – Tuba Lajos (1945, 1989). A ráadás meg Kőrös Zoltán előszava a szokott minőségben (Muszkaföldön, Nyugati fogságban), mert bizony ez a kötet már a harmadik könyve. Az előszó eligazít bennünket a könyvben, az adatközlők között is, meg az akkori világban is.  Léva, Deáki, Szeszta, Érsekújvár, Losonc, Vilke, Komárom – a szerzők származási helye felöleli az  egész Felvidéket és történeteikből kitűnik, nem mindegy, hová gondolnak „haza“. Tartalékos tiszti iskola tüzére, civil gimnazista, sorkatona, páncéltörős zászlós, tüzér, hadikórházi katona, hadikórházi civil alkalmazott – ami a közös bennük, az az íráskészség, a különböző fokú, de szerintem mindegyiküknél meglévő írói ambíció, esetenként a család, az utódok aktivitása a közzétételnél, e könyvön kívüli korábbi megjelenésnél.

   Napló és napló között szemmel is látható (már ránézésre is) nagy különbségek vannak. Van, akinél egy nap belefér az elején két szóba vagy egy gondolatjelbe, szerencsénkre az alkotó is fejlődik és eljut a gondolatjeltől a napi kerek történetekig. Van napi rendszerességű, tényszerű napló (Gaál József), van „szakaszos“ napló, hetenként, íráslehetőségenként írva (Ördög István), van „keretes“ napló, ahol az események véleményezése nagyobb teret kap, mint az események leírása (Tóth Béla – ő egyébként elég bőbeszédű, legalábbis a többiekhez képest), van „többszintes“ napló –a naplóíró, kórház, város, koszt – (Tuba Lajos). És persze kalandregényszerű önéletrajz (Juszkó Nándor). Hát kell ennél többféle írás egy „háborús“ könyvben? Pláne, ha tényleges harcokról nem annyira sok szó esik bennük. Viszont össze lehet hasonlítani két tüzér vagy két hadikórház sorsát, mind a hetük estében pedig a szálláskörülményeket, az ellátást (a hadseregben is és a fogságban is), a személyi adottságok kihasználását, a testi-lelki változásokat – ha úgy tetszik, a testi leépülést és a lelki felépülést, mert a túléléshez, hazatéréshez kellett lelkierő. A hetek egyike sem volt kallódó ember, igyekeztek kezükbe venni a sorsukat. A naplóikból kitűnik, hányszor múlott a szerencsén, a véletlenen, véletlenek sorozatán az életük . (Pedig „véletlenek nincsenek, Isteni Gondviselés van.) Megdöbbentő jelenet, mikor az orosz kiskatona valahol Romániában fölszállít a fogolyvonatra egy éppen arra menő román férfit, persze fegyverrel noszogatva őt, csak azért, hogy meglegyen a létszám. Eldöntötte egy ember sorsát. Hány emberi sorsról döntöttek az orosz lágerek őrei? Vagy a könyvben előforduló magyar katonai egységek tisztikarainak értelmetlen döntései? Egy könyv történetei alapján össze lehet hasonlítani a muszkaföldi fogságot a nyugati fogsággal, sőt a nyugati fogságon belül az amerikai, angol vagy francia fogolytáborokat. Volt különbség. Abban is, hogy hol mennyit ér az ember. Nemcsak a hadifogoly, hanem a civil helyi lakos vagy a katona.

   Kinek ajánlom ezt a könyvet? Mint a Muszkaföldönt is, azoknak, akik rózsacsokorral várják az oroszokat. A horthystáknak meg royalistáknak. A rendes emberek közül legfőképp a mindenféle rendű, rangú, szakú oktatónak (elsősorban persze a történelemtanároknak), a könyvtárosoknak (mert ott a helye a falu könyvtárában), a polgármestereknek – hátha még nem késő megmenteni, följegyezni a hasonló történeteket a saját falujukból. Meg az „érintetteknek“, és ez bizony elég nagy tömeg. Mert a legtöbbünknek az apját, nagyapját, dédapját megérintette (többnyire jól odavágta) a háború. Akik vagy elmesélték, vagy nem. Akik vagy leírták, vagy nem. Ha igen, itt az összehasonlítási alap. Ha nem, végre lehet olvasni valami hasonlót. Vagy olvassa csak azért, mert szeret olvasni – ez a könyv a jobb kalandregények közül való.

   Tulajdonképpen ajánlom elolvasásra: Mindenkinek. Mi a közös a hét történetben? Mind a heten túl akarták élni. Mind a heten haza akartak jönni. Egyikük sem adta fel a reményt, a hitet meg efféle régimódi dolgokat.

   Egy személyes megjegyzés a végére: A könyvben szereplő Tuba Lajos fia, Lajos és a könyvben szereplő Gaál József fia József a galántai múzeum udvarán találkoztak először 2018-ban. Lajos aranyat mosott, József meg sört főzött. Jól elvoltak együtt.

   Véletlen?