Rendhagyó tanévnyitó Felsőszeliben

   Szeptember beköszöntével új évszak veszi kezdetét, és új kötelességek várnak a gyermekekre is. Az idei tanévnyitó rendhagyónak mondható a falunkban, ugyanis az új iskolaév kezdetét jelentő emlékharang zúgása mellett most a tanári kar fogott össze és egy közös énekkel köszöntötte a megjelent tanulókat, szüleiket, iskolabarátokat és polgármestereket. Rajtuk kívül azonban most népesebb volt a hallgatóság, mint máskor. Ugyanis eljöttek az iskolában egykor tanító pedagógusok is, hogy részesei lehessenek a 70 éve újraindult magyar oktatásról való ünnepi megemlékezésnek. A felhangzó Örökségdal mintegy hitvallás szólt, hiszen szülő, oktató és gyermek mind azon van, hogy anyanyelvünk megmaradjon: "Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom..."

   László Ildikó, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola igazgatója rendhagyónak nevezte a tanévnyitót, mert egy olyan eseményre emlékezünk, mely nagyon fontos lépés volt a II. világháború után az itt élő magyarság számára. A hontalanság évei, a jogfosztottság megalázó időszaka után engedélyezték a nemzeti iskolák beindítását Dél-Szlovákiában. Felsőszeliben mintegy 93 szülő kérvényezte gyermekének a magyar oktatás biztosítását, így 1949. február 13-án megkezdődhetett a tanítás. Visszahívták az előzőleg elbocsátott pedagógusokat, gyorstanfolyamokon megkapták a megfelelő képzést, s a gyerekeket odaadással, szeretettel oktatták, nevelték. Munkájukat áthatotta a szülőföld és az anyanyelv szeretete. Nélkülük ma nem emlékezhetnénk az elmúlt hét évtizedre. Felelősségteljes hozzáállásukkal a magyar iskola felemeléséért, a magyarság összefogásáért dolgoztak, s áldozatos munkájuk tiszteletet és köszönetet érdemel. Példát mutattak az utánuk következő nemzedékeknek, s ezért is szeretnénk különleges módon emléket állítani nekik.

   "Az iskola folyosóján elkészült a tiszteletfa vagy pedagógusfa, melynek törzsére rávésettük az egykori igazgatók neveit, az ágak aranyleveleire pedig az eddig itt működött és a jelenlegi tanítók neveit írattuk fel. Így a fa levelei azok nevével díszítettek, akik a felsőszeli iskolában nevelték, tanították a gyerekeket"- hangsúlyozta köszöntőjében László Ildikó. Az emlékfa megtervezője és kivitelezője Jakubecz Márta volt, aki szabadidejében az írás mellett szívesen festeget. Az elkészült mű nagy sikert aratott a vendégek körében is. Munkáját az igazgatóság emlékkönyvvel jutalmazta.

   Az elmúlt időszakban az iskola sok változáson ment keresztül, ahogy a világ felgyorsult, úgy itt is a modernizáció minden területen tért hódított. Büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, mint a névfelvételre, a kitűnő kollektívára, a motivált pedagógusokra, akik sikerrel adják tovább a tudást, az ismereteket, s számtalan versenyen szerepelnek tanítványaikkal sikeresen. Majd átadta a szót Valacsai Ilonának, az iskola nyugalmazott igazgatójának, aki beszédében kiemelte, hogy Felsőszeli volt az első és egyedüli munkahelye, 36 év után innét vonult nyugdíjba. Nagyon meghatotta őt a pedagógusfa állításának gondolata, hiszen valóban tisztelet illeti azokat a tanítókat, szülőket, akik az erőt próbáló időkben kiharcolták gyermekeiknek az anyanyelvi oktatást.

   Tudták, hogy mindenki elvész a magyarságnak, aki nem anyanyelvén szerzi tudását."A magot elvetjük, s ki nem kel, újra vetjük"- írja Kölcsey. Tehát nem szabad csüggedni, tenni kell. A gyermekeket meg kell tanítani az életre, gondolkodásra. Böjte Csaba szerint egy jó iskolában minden nap egy új születés. Ennek felfedezése pedagógiai kaland, ezért érdemes tanítónak lenni. Végezetül sok sikert kívánt a tanári karnak a nevelőmunkájukhoz, hogy tudjanak egy cselekvőképes, más nemzeteket tisztelő és saját gyökerét megtartó nemzedéket felnevelni. Valacsai Ilona Reményik Sándor idézettel fejezte be köszöntőjét:

"Egy lángot adok, ápold, add tovább,

és gondozd híven, hogy bátran mondhassuk:

Értjük még a szót, mit örökségül kaptunk."