Három gimnáziumi osztály ballagott Galántán

   Marsall János igazgató beszéde

   Higgyétek el, a búcsú nem csak nektek nagyon nehéz, hanem tanártársaimnak és nekem is. Mert nagyon különleges évfolyam voltatok. Nap, mint nap helytálltatok iskolánk keretein belül és azon túl is. Az érettségi írásbelik eredményei is ezt tükrözik: Magyar nyelvből és irodalomból, szlovák nyelv és szlovák irodalomból az országos átlag fölött teljesítettetek több mint 15%-al. Matematikát országosan a végzős diákok 10%-ka választja, nálunk ez az arány 30%, és az elért eredményetek is 10,5%-al jobb mint az országos átlag. Angol nyelvből B2-es szinten 3,5%-al jobb az eredményetek a szlovákiai átlagtól.

   Almamáteretek falain kívül pedig számtalan megmérettetésen, versenyen, rendezvényen vettetek részt.  Ott voltatok az asztali tenisz, labdarúgás, röplabda, búvárúszás sportversenyeken, szlovák és angol nyelvi megmérettetéseken, magyar irodalmi, helyesírási, képzőművészeti és matematikai versenyeken.

   Rengeteg díjat, helyezést, elismerést szereztetek magatoknak, tanáraitoknak, az iskolánknak. Ezen felül pedig talán az eddigi legösszetartóbb évfolyam voltatok az iskola több mint hatvanéves fennállása óta. Ami elsősorban nektek köszönhető, de azért remélem, hogy egy kicsit iskolánk egyedi atmoszférája, tanáraink az órák keretein belül és azokon kívül tett erőfeszítése, a sokszínű, jobbnál jobb szakkörök is hozzájárultak ehhez. Iskolánk fél évszázadra visszamenő hagyományokkal rendelkezik a diákszínjátszás területén.

   Ti ezen a téren is nagyot alkottatok. Itt ülnek most közöttetek azok a búcsúzó diákok, akik a Tsízió gerincét és a szívét is alkották. A Paprikás krumpli- generáció. Igaz, a végén kicsit kiszőrösödtetek a Hajban, a Hairben, örök emléket szerezvén minden nézőnek. A minap átfutott rajtam az a rossz érzés, hogy ez a sok tehetséges diák örökre itt hagyja iskolánkat, és máshol folytatja tanulmányait, máshol csillantja meg tudását, tehetségét. Az a gondolatom támadt, hogy milyen nagyszerű dolog lenne, ha az iskola keretein belül nem csak négy vagy nyolc éves gimnáziumi oktatás folyna, hanem lenne még öt év felsőfokú képzés is. Nagyon sajnálom, hogy nem így van, mert akkor még öt évig találkozhatnék veletek, és nap, mint nap az életem része lennétek. Bocsássátok meg ezt az önző ragaszkodást nekünk, tanároknak, de nagyon a szívünkhöz nőttetek! Nehéz elengedni benneteket, de tudom, vár rátok a nagyvilág, amit fel kell fedeznetek. Hogy egy igazi klasszikust, Pleva Tomit idézzem: „Nem akarom, hogy menjetek, de ha menni kell, hát menni kell.” Azért szeretném, ha időnként vissza- illetve haza térnétek. Ezúton szeretnélek meghívni benneteket iskolánk megalakulásának 65. jubileumi ünnepségére, amelyre ez év őszén kerül sor a Galántai Városi Művelődési Központban. És szeretném, ha ezen a jeles ünnepen újra láthatnánk a Hair című musicalt eredeti szereposztásban.

Kívánok nektek sok sikert!

   Berényi Kristóf (3.A) búcsúsztatója

   „Remélem, lelki szemetek előtt a maga művészi gyönyörével jelenik meg ez a kép, melyet gimis éveitek, élményeitek együtt alkotnak meg. Ebben a festményben minden benne van. Benne van például, hogy reggelente a kialvatlanságtól, vagy éppen egy fárasztó iskolában töltött nap után olyan szétcsúszottnak és keszekuszának érzitek magatokat, mint egy Picasso festmény. Hogy szüleitek megmentő érkezése, mikor eljönnek értetek és kivesznek a suliból, megmentve ezzel éppen véletlenül pár felmérőtől, úgy hat, mint ahogy Michelangelo Ádám teremtésében az Atya nyújtja segítő ujját Ádám felé. Benne van a sok ölelés és szeretet, szerelem, mint Gustav Klimt Csók c. alkotásában. De nem csak az iskola, hanem a szürke hétköznapok közé beékelt szünetek is fontosak, ahol bizonyára sokat szórakoztatok, pihentetek, és feltöltődtetek, hogy aztán újból nekivágjatok a munkának. Ilyenkor úgy születtetek újjá, mint az Botticelli Vénusz születésében látható. Osztálykirándulásokon, síkiránduláson, a közösen átvirrasztott estéken együtt csodáltátok Vincent van Gogh Csillagos éjjelét, s az elkövetkező években Mona Lisa tekintetével néztek majd le ránk a tablótokról. S úgy hallattátok A Sikolyotokat egy éppen szerencsés vagy kellemetlen jegy vagy helyettesítés láttán, hogy azt akár Edvard Munch is vászonra pingálhatta volna. Egy hosszúra nyúló órán a meleg tanteremben úgy folytak szét türelmetlen szemeitek előtt az órák, mintha Salvador Dalí Az emlékezet állandóságának földjén járnánk. Úgy faltátok be a büfé ínyencségeit és a tantárgyak házi feladatait, hogy azt Goya gyermekfaló Szaturnusza is irigykedve nézte volna. S végezetül negyedikesként eljön majd, szalagavató, diákbál és más egyéb összejövetel által a ti búcsúzó Utolsó vacsorátok is. 
   Őrizzétek meg ezt a festményt, forgassátok, elmélkedjetek rajta, nosztalgiázzatok fölötte együtt, és sose feledjétek.”