Gloria Victis – Dicsőség a legyőzötteknek!

   A Rákóczi Szövetség Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjén iskolánk, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium háromfős csapata: Konderka Vanessa (2. A), Konderka  Jessica (4. A) és Menyhárt Máté (3. A) a több mint 200 versenyző csapatból a 3. helyet érte el. Felkészítő tanáruk Veres László. Nagyon örültünk ennek a kimagasló eredménynek, hisz az anyaországban a történelemoktatásnak összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek a körülményei. Ráadásul az első öt helyezést elért csapat jutalomkiránduláson, egy erdélyi körúton vehetett részt. A kirándulás március 3-6. között volt, útikalauzunk Lados Balázs budapesti történelem – földrajz szakos középiskolai tanár.

   Utunk legtávolabbi pontja Budapesttől 800 km-re, a Kárpátok túloldalán lévő Gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium. Az iskolát 20 éve alapították, az építkezés most is folytatódik. A gimnázium 700 magyar ajkú fiatalnak biztosítja a művelődés és az érettségi lehetőségét. Érdeklődve néztük a népviseletbe öltözött diákok és tanárok fényképeit a tablókon. Itt lóháton ballagnak. Az iskola aulájában, amely egyben a kápolna is, mindenkit meghatottak az iskolaalapító, a 70-es éveiben járó lelkiatya szavai. Azt mondta, a Jóisten rétjén sokféle virág nyílik.  Vannak nagyon egyszerű, önmagukban jelentéktelen virágok, mások színükkel vagy illatukkal pompáznak. A virágba borult rét vagy a mezei csokor szépségét a virágok sokfélesége adja. A népek mezején a magyar nemzet is egy kis virág. De ha ez a kis virág kiveszne, a csokor szegényebb lenne. Ne engedjük! 

   Jártunk 400 éves oktatási intézményekben is: Nagyenyeden, a Bethlen kollégiumban, Székelyudvarhelyen, a katolikus gimnáziumban. Régi épületek, amelyek sokszor nem biztosítják a számunkra megszokott komfortot, de a több évszázada töretlen lelkület: a tudás utáni vágy, a kemény küzdelem a tudás megszerzéséért, az igényesség, a tudás és más értékek megbecsülése, a nemes hagyományok továbbvitele a mi fiataljainkat is vonzza.

   Meglátogattuk Tamási Áron szülőházát és sírját Farkaslakán, jártunk Mátyás király szülőházánál Kolozsvárott, apjának, a nagy törökverő Hunyadi János szarkofágjánál a Gyulafehérvári Székesegyházban, megtekintettük Bod Péter református polihisztor fehér, barokk templomát Magyarigenben, a TelekiTékát Marosvásárhelyt … Folytathatnám tovább  a jeles történelmi színhelyek felsorolását. Napfényes, kellemesen meleg tavaszi napokat kaptunk ajándékba a Jóistentől – élvezhettük Erdély, Székelyföld és a Gyimesek természeti szépségét.

   Azt mondják, a tenger látványa hősöket nevel. Mi ugyan nem láttuk a tengert, de megtapasztaltuk a távlatokat, s nemcsak a tér és a múlt irányában. Az ember otthonától, szülőföldjétől távol új szemmel látja azt. Összehasonlítva az otthoni viszonyokat, kisebbségi létünk körülményeit az erdélyiekkel, ráébredtem, hogy nálunk is mennyi szép hely, nagyszerű ember van. Mennyi Fontos történelmi esemény, nagyság kapcsolódik pátriánkhoz.  Erdélyben sem mindenki hős: ahol 20 éve még jelentős magyar közösség élt, mára csak szórványban vannak magyarok. Például Marosvásárhelyről az 1990-es forrongásokat követően, amikor kiverték Sütő András írónak a szemét, 14 000 magyar távozott. Székelyföldön még tartják magukat a székely-magyarok. Csíksomlyó közelében lévő Csíkszereda az egyetlen város, ahol nőtt a magyar lakosság részaránya. Galántán, az utóbbi népszámlálási adatok szerint a lakosság 36%-a magyar. Huszonöt évvel ezelőtt 45% fölött voltunk… Mi az, ami megtartja a székelyt, az erdélyit? A szülőföldhöz, népéhez és az Istenhez való hűség. Ez a három együtt. Nemcsak bizonyos ünnepi alkalmakkor, nemcsak akkor, amikor ez kényelmes és előnyös, hanem akkor is, amikor ez fájdalmas, reménytelennek, értelmetlennek tűnik. Mindez miért?  Csak aki kitartóan keresi az igazságot, a szenvedést is vállalva érte, az tapasztalja meg, hogy Isten vele van, és a hűség jutalmát: a boldogságot. „Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned - halnod kell!” Életünk Isten igenje mireánk: egyenként és népünk egészére. A mi válaszunk is legyen igen!