logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+
 1/22 >>

A negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskola hírei

24.6.2019 13:30 | Rosta Adrienn

   Lassan itt a tanév vége és jól esik visszapillantani az elmúlt hónapok történéseire, gondolatban újra átélni a sok-sok eseményt, melyek tanulóink életét színesítették. Iskolánkon hiszünk abban, hogy a tudás átadása mellett nagyon fontos élményekkel is megajándékozni tanulóinkat.

   Ennek jegyében rendszeresen szervezünk színházlátogatást a komáromi Jókai Színházba, valamint a Csavar Színház több ízben is fantasztikus kulturális élménnyel ajándékozta meg tanulóinkat. Legutóbb Gál Tamás és Kiss Szilvia, Az ördögbe! - című meseelőadását néztük meg a helyi ovisokkal együtt.

   A színház világa nagy hatással van tanulóinkra, többeket motivál, hogy az éneklés, szavalás és mesemondás területén megrendezett versenyekbe bekapcsolódjanak. Résztvettünk a Tompa Mihály Országos Verseny járási, majd kerületi fordulóján, valamint a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális döntőjén. Énekes pacsirtáink a Felsőszeliben megrendezett „Csillagoknak teremtője…” népdalversenyen mérettették meg magukat.

   A sport területén is kimagasló eredményeket érnek el diákjaink. Nagyon büszkék vagyunk asztalitenisz-csapatunkra, akik az elmúlt 8 év alatt hétszer szerezték meg a járási első helyet. Az asztalitenisz világnapján, április 5-én, tanulóink körében egy egész napos rendezvénnyel népszerűsítettük ezt a sportot. A kisebbeket különböző ügyességi játékok állították próbák elé, a nagyobbak mérkőzést játszottak a negyedi öregfiúk csapatával.  Jó volt látni, hogy a 83 éves Grman Jozef bácsitól a kis elsősökig bezárólag mindenkit megmozgat ez a sport. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dušan Michalka is, a szlovák női junior asztalitenisz válogatott edzője.

   Lényegesnek tartjuk ráébreszteni a tanulóinkat arra, hogy mennyire fontos a környezet védelme, szeretete, ezért nemcsak túrázni járunk, hanem a Föld napja alkalmából bekapcsolódtunk a „Tisztítsuk meg Szlovákiát” programba is, melynek keretein belül az egyes osztályok falunk különböző pontjain gyűjtötték a szemetet. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ezzel a rendezvénnyel hozzájárulhattunk falunk megtisztításához és bízunk benne, hogy ezáltal egy környezettudatosabb generáció fog felcseperedni községünkben.

   Azért, hogy a természetet közelebb hozzuk tanulóinkhoz, minden évben természetiskolában töltenek el néhány napot az alsó tagozatosok. Ebben az évben az ipolyszakállosi Méhecske panzióban négy felejthetetlen nap alatt megismerkedtek a mézkészítés rejtelmeivel, lovaskocsikáztak, csónakáztak, túráztak, tábortűznél szalonnát sütöttek, kosarat fontak, kézműveskedtek, és nagyon sokat nevettek.

   A nevetés, jókedv napjainkban sem hiányzik az iskola falai közül. A szünetekben zeneszótól hangosak az osztálytermek, mert mindenki javában készül a június 7-én megrendezésre kerülő Suli-bulira, melyre az osztályok tánccal, szórakoztató műsorokkal készülnek. Amellett, hogy az ilyen rendezvényekre való felkészülés összekovácsolja a tanulókat, közösséget épít, van egy másik célunk is. A szülői szövetséggel karöltve gazdag tombolával és büfével készülünk, és bízunk benne, hogy közös összefogással sikerül a bevételből öltözőszekrényeket vásárolnunk tanulóink számára.

   Aki részt venne egy fergeteges Suli-bulin, az jegyezze fel a naptárba, hogy a negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskola tanulói sok szeretettel várnak mindenkit június 7-én, 19.00 órai kezdettel az iskola területén található szabadtéri színpad elé. Töltsünk el együtt egy kellemes estét!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
 1/22 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ