Vágai pukancisok

   Minden falunak van valamilyen csalhatatlan ismertetőjele és sajátsága. A környező mátyusföldi községek közül a kajaliak lólopók, de lavkók, lafkók is (olajos lafkó = olajos, sós, négyszer hajtogatott kelt tésztából készült kalács), a királyfaiak morványok, a taksonyiak tökmagosok, a mácsédiak kásások, kanyok, és még sorolhatnánk tovább.

   Mi, vágaiak, a XX. század végéig a pattogatott kukorica (Vágán pukancinak, pukancónak hívták) termesztéséről és árusításáról voltunk híresek. A magasabb szintű megélhetést ennek az eledelnek az árusítása biztosította már régóta. Ezért is hívták mindenhol a szorgalmas vágaiakat pukancisoknak.
A helyi szájhagyomán szerint Kolumbusz Kristóf, az amerikai kontinens felfedezője 1492-ben, az addig ismeretlen kontinens feltérképezése és kolonizálása alatt is vágaiaktól vett pattogatott kukoricát, akik akkor, ott, már hosszú idők óta árulták...

   A hosszú szemű fehér kukorica (Vágán cverglinek hívták) termesztésével sok munka járt, de az itteni lakosoknak a földhöz való ragaszkodása a megmaradás záloga is volt egyben. Köztudott az is, hogy a Vág folyó ölelte községi szántóterület jó minőségű termőtalajok közé tartozik.

   A kukoricavetés legkedvezőbb idejét az itteni hagyomány is Szent György napja (április 24) körülre teszi. Május elejére mindig igyekeztek elkészülni a vetéssel. A termékeny, sík határban majd következett a kukorica kapálása. A kapálás célja a gyomtalanítás és a talajlazítás volt. Utána jött a fattyazás, ami a mellékhajtások eltávolítását jelentette, mert elszívták a főhajtástól a tápanyagokat. Majd bizonyos idő után ismét kapálás és sarabolás következett. A kapálás 8 - 15 cm mélyen lazítja meg a talajt és ezzel elősegíti a talaj levegősítését és a gyökerek növekedését, a növények fejlődését. A sarabolás csak a talaj felszínét porhanyítja meg, irtja a gyomokat és segít megőrizni a talajban levő vízkészletet. Ezután ismét kapálás következett. A természet maga gondoskodott a napfényről és az öntözésről is.

   A vágai búcsú a Szent Mihály arkangyal ünnepét követő vasárnap van megtartva, s a termés betakarítására általában Szent Mihály napja (szeptember 29.) után került sor. A kukoricatöréskor csuhéval együtt tördelték le a csöveket, s a fűzfából készült kétfülű fonott kosarakba rakták. Amelyeket a régi időkben lovasszekérre (később teherautóra) rakva hazaszállítottak. Ehhez a betakarítási módhoz mindenütt szórakozás jellegű társasmunka, a kukoricafosztás kapcsolódott. Esténként az összegyűlt rokonok, szomszédok, ismerősök egymást kisegítve, a kukoricacsöveket közös munkával tisztították meg a levéltől. A közösen végzett munka jó alkalom volt a beszélgetésre, mesemondásra, játékos évődésre, dalolásra, találós kérdések megfejtésére, a gyermekek legnagyobb örömére. Néhány levelet azért hagytak a kukoricacsöveken, mert az összefogott levelekből csomót kötöttek, amit fűzfavesszővel szépen átfontak, s így felhordták a padlásra. A cserép és a cserépléc közé szúrt fűzfavesszőn lógó, csomóba font kukoricacsöveket (10 - 20 darab) így szárították késő tavaszig. A szárítás után a kukoricacső morzsolása és a kukoricaszemek áttisztítása következett, amit a XX. század második felében már gépek segítségével végeztek el.

   A jól megszárított kukoricaszemeket rostán, nyílt tűz felett kipattogatták; a ki nem pattogott kukoricát (Vágán sulkónak hívták) a gyermekek szívesen elropogtatták a fogaik között. Régen, a tűzhöz akácfát (Vágán agacsnak hívták) használtak, ez adta a finomabb ízt a kedvelt csemegének. A múlt század második felében még szinte minden vágai családi házban volt egy ilyen csúzligumin (vagy láncon) lógó rosta, s a községben elképzelhetetlen volt egy labdarúgó mérkőzés pukanciárus nélkül. Az otthon kipattogatott, friss pattogatott kukoricát nagy fehér batyúba kötötték, amit felerősítettek a kerékpár hátsó csomagtartójára (Vágán saraglának hívták), majd így, kerékpáron közlekedve, a szélrózsa minden irányába kínálni, árulni kezdték a friss portékájukat. Minden családnak megvolt az árusítási helye az országban. Később a kerékpárt már a személyautó helyettesítette.

   Megtörtént, hogy egy esős délután, a Csallóköz valamelyik településének útmenti pajtájában véletlenül találkozott a fura ragadványnevekkel rendelkező következő kilenc, vágai kerékpáros pukanciárus: Csúcsi, Csucsár, Oka, Búvár, Bóhás, Obluda, Spalek, Örzse Lajó és Kecske Lajos.
  

   Emlékeztetőül néhány település és nagyobb város (a lista nem teljes) az akkori Csehszlovákiából, ahol a XX. század végén vágaiak árulták a finom pattogatott kukoricát:

• Bakó Sándor családja – Pozsony
• Czakó Mária családja – Galgóc, Pöstyén
• Czakó Sándor családja – Nagytapolcsány, Slušovice
• Dubnicska Ilona családja – Zsarnóca (Žarnovica)
• Éliás Julianna családja – Aranyosmarót, Galgóc
• Farkas Sándor családja – Sároseperjes (Prešov), Trutnov
• Forró Borbála családja – Ostrava
• Forró Dániel családja – Vágfarkasd, Negyed, Zsigárd, Pered
• Forró Ferenc családja – Felsődiós (Horné Orešany), Nádszeg
• Forró István családja – Nagymácséd, Kismácséd, Gány
• Forró István és Társa – Kassa
• Forró János családja – Kassa
• Forró Julianna családja – Ostrava
• Forró Klára családja – Kassa
• Forró Lajos családja – Nádszeg
• Forró László családja – Komárom, Dunaszerdahely
• Forró Milan családja – Karviná
• Forró Tibor családja – Vízkelet, Hidaskürt
• Fördős Ferenc családja – Zsolna, Bán (Bánovce), Csaca (Čadca)
• Greznár Erzsébet családja – Pöstyén
• Horváth Ilona családja – Pozsony, Zsolna, Turócszentmárton, Privigye
• Jalsovszky Ernesztína családja – Galgóc, Vágújhely, Pöstyén
• Jalsovszky Ilona családja – Nagytapolcsány, Nyitra
• Jalsovszky József családja – Párkány, Pozsonyeperjes, Vágfarkasd
• Józsa István és Társa – Rozsnyó, Ostrava, Znojmo, České Budejovice, Vranovská přehrada
• Kamenár Ilona családja – Příbram, Ostrov nad Ohří
• Karácsony Erzsébet családja – Nyitrabánya (Handlová)
• Karácsony József családja – Zobordarázs (Dražovce), Sarlókajsza (Lužianky)
• Kotrba Julianna családja – Diószeg 
• Kozmér Gizella családja – Pozsony
• Kozmér Mária családja – Dunaszerdahely, Somorja, Pozsony 
• Kubica Zsigmond családja – Jóka, Hidaskürt, Jattó (Jatov)
• Lukács Gyula családja – Vágfarkasd, Nagyszombat  
• Majerník Lajos családja – Privigye (Prievidza), Bajmóc
• Merva János családja – Havířov
• Mészáros Frigyes és testvére – Nagykürtös
• Rampák Gyula családja – Nádszeg, Galgóc
• Recht István családja – Lipótvár (Leopoldov), Majtény (Majcichov), Vágvörösvár (Červeník)
• Répa József családja – Pozsony
• Sercel József családja – Galgóc, Gidrafa (Budmerice), Ottóvölgy (Dolany), Tótdiós (Orešany)
• Simkó Jolán családja – Sároseperjes (Prešov)
• Szabó János családja – Brünn (Brno)
• Szabó József családja – Nagyszombat
• Szabó Julianna családja – Prága, Ostrava, Havířov, Most
• Takács János családja – Dunaszerdahely
• Takács József családja – Galgóc
• Takács Mihály családja – Olmütz (Olomouc), Karviná, Šumperk, Opava
• Turza Ferenc családja – Trencsén
• Vedrődi Tivadar családja – Karlovy Vary
• Zsákovics István családja – Nemeskajal, Vágsellye, Szered, Vágpatta (Pata)

   Idekívánkozik még egy történet: Az 1980-as években levelet hozott a postás a Vágai Helyi Nemzeti Bizottságra (a mai községi hivatal). A címzett: Miestny národný výbor Pukanec. (A község magyar neve Bakabánya, s Lévától északra található). Vágán, a hivatal dolgozói forgatták, nézegették a borítékot, s nem értették, hogy a posta miért küldte ide.

   Sajnos, ma már senki sem foglalkozik a községben a hosszú szemű kukorica termesztésével és árusításával, jelenleg a karácsonyi ostya készítése és árusítása vette át a szerepét.