Régi deáki karácsonyok

   Karácsony előtt, Mikulás napjára a sihederek püspöknek és ördögnek öltözve jártak házról házra, hogy ráijesszenek a gyermekekre. A téli hideg beköszöntével jött el disznótorok ideje népes társaságban és zajos mulatozással. Ezt az időszakot a kukorica- és tollfosztás követte, az összejövetelek a fiatalság szórakozására is alkalmat adtak. A fonóban vagy a fosztóban az öregek meséket mondva elevenítettek fel egy-egy régi szokást, történetet a falu életéből, majd a fiatalok mókás játékai következtek. A munkát énekszóval és tánccal fejezték be.

   Karácsony vigíliáján a kisebb gyermekek mendikálni, vagyis énekelni jártak, a nagyobbak pedig – négyen-öten egy csapatba verődve – papírból készült betlehemet vittek magukkal, és elénekelték-előadták Jézus születését. A házról házra járó gyermekeknek diót, almát, kalácsot, aprópénzt adtak a falusiak.

   A két világháború között az ünnepi asztalra állították a karácsonyfát, amelyet szalagokkal, gyertyával, almával és dióval díszítettek. Alá kenyeret, mézet, ostyát, fokhagymát raktak. A jó gazdasszony kötelessége volt, hogy az ünnep estéjén lehozza a padlásról az ocsút és az úgynevezett fias kukoricát, s az asztalra tegye. Ez utóbbi olyan tengericső volt, amelyen több kisebb cső is nőtt. Másnap, karácsony első napján az ocsút a baromfiak elé szórták, hogy azok, jobban tojjanak. Arra is nagy gondot fordítottak, hogy ezen a reggelen ne az ő kéményük füstöljön a legkorábban a faluban. Úgy tartották, hogy akkor egész évben igen bolhásak lesznek.

   A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szokás volt az úgynevezett mustározás: aprószentek napján a fiúk nyolc ágra font, vékony vesszőostorral elmentek a lányos házakhoz. Gyengéden megverdesték a kislányokat, közben szaporán ismételgették: Kilises ne légy, kilises ne légy! Ez a szokás a hitük szerint a keléstől és daganatos kiütésektől óvta meg őket. A mustározás jutalma néhány krajcár volt. A Jézus születése utáni naptól vízkeresztig a legények háromkirályoknak öltözve, karácsonyi csillaggal járták a házakat.

Danter Izabella: Adalékok Deáki néprajzához - részlet