Nagyszombat és környéke múltjáról és jelenéről 15. rész

   Pöstyén és világhíres gyógyfürdője

   Pöstyén a Kis-Kárpátok és a Vág-menti Inóc hegységek között terül el, a Vág folyó partján. A települést írásos formában először a zoborhegyi bencés apátság 1113-ban kiadott birtoklevele említi „Pescan“ alakban, mely a folyó által itt lerakott üledékekre a homokra és a kavicsra utal. A község legkorábbi ismert pecsétjének lenyomata egy 1564-ben kiállított oklevélen Szent István királyt ábrázolja. Pöstyén a 18-19.században a szomszédos Verbó árnyékában élt, kezdetben a Temetvényi-vár uradalmi központjához, majd a galgóci uradalomhoz tartozott.

Az 1912-ben átadott Thermia Palace szálló szecessziós épülete

   A város története a fürdő kialakulásával és fejlődésével szoros kapcsolatban áll. A  2000 méteres mélységből feltörő, kénes, iszapos, erősen radioaktív hévíz a Felvidéken a gyógyforrások egyik legkiválóbbja és legismertebbje lett. A fürdőhely a Vág folyó kettéágazása által alkotott szigeten fekszik. A Vág medrében számos forrás fakad, melyeknek hőfoka a meder alján levő homokot és iszapot, a folyóvíz alacsony hőfokának dacára, állandóan melegen tartja. A hévíz általánosan elismert gyógyhatása mellett a pöstyéni fürdők gyógyértékét a benne rejlő iszap teszi páratlanná. A vłz hőfoka a Vág folyó vízállásának magasságával összefüggően ingadozó, 50–64° C között váltakozik.

   A Vág-menti melegforrásokra már az őskorból is jelzések vannak. Ennek egyik bizonyítéka a város környékén előkerült őskori emlék, a mammutagyarból kifaragott Moraváni Vénusz. Az őskori szobrocska a pozsonyi várban tekinthető meg.

A Moraváni Vénusz

   Az archeológusok ez alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a mammutok jelenlétét a környéken – a hideg éghajlat körülményei között – a  melegforrásokból számukra rendelkezésre álló ivóvíz biztosította. A források áldásos mivoltát már az erre elhaladó római légionáriusok is ismerték, és feljegyezték.

   A középkorban az itt lakók s a halászok ebben a meleg iszapban fürdették fájó tagjaikat, s gyógyulásokról számoltak be. Az ide érkező gyógyulni vágyók is a szabad ég alatt tanyáztak, s a földbe gödröket ástak, amelyekbe a talajból fakadó hévíz összegyűlt s kellő kihütés után fürdésre alkalmas volt. A források körül ásott, faágakkal megerősített, szalmával bélelt gödrökben üldögélve áztatták beteg testrészeiket az iszapos vízben. A betegségben szenvedő emberek messze földről zarándokoltak e helyre, hogy a források gyógyító hatásában részesüljenek. A 16. században a fürdőzni vágyókat nem riasztotta el még az a veszély sem, mely őket az országot végigdúló török csapatok részéről fenyegette.

   A források gyógyvizéről elsőként Wernher György tudósított 1549-ben kiadott Magyarország csodálatos vizei című művében. A gyógyvíznek és iszapjának gyógyászati alkalmazását az orvosok is felismerték. A benešovi Adam Trajan pap, aki a fehérhegyi csata után száműzöttként a Pöstyénhez közeli Drahovcén szolgált, 1642-ben Saluberrimae Pistinienses Thermae című dicsőítő latin versben énekelte meg a pöstyéni fürdő gyógyító erejét.

Adam Trajan szobra a városi parkban

   A fürdők kezdetleges állapota 1720 után javult, amikor környék az Erdődyek tulajdonába került és a kincstár gróf Erdődy Györgyöt állította a fürdő élére, aki azt, a kor igényeinek megfelelő kényelemmel igyekezett ellátni. Bár a folyó áradásai, illetve az ország gazdasági és közbiztonsági viszonyait veszélyeztető háborúskodások a fürdő fejlődését sokáig fékezték, azonban ebben az időszakban a császári udvar is támogatta a gyógyvizek felmérését és hozott rendeleteket hasznosításuk érdekében. Ez a folyamat összefüggött a hadseregek életének a megszervezésével, hiszen gyakran több tízezer fő higiénás igényeinek kielégítéséről, tisztálkodásának, ruházata mosásának a megoldásáról, egészségi állapotuk, harci erejük fenntartásáról volt szó.

   A hazai gyógyvizek elemzése és ismertetése terén úttörő munkát végzett az 1699-ben Győrben született Torkos Justus János orvos és kémikus, Pozsony város orvosa. 1745-ben tanulmányt ír a pöstyéni fürdőről "Schediasma de thermis Postheniesibus" (A pöstyéni fürdőkről) címmel és itt gyógyíttatja betegeit.

J.J. Torkos: A pöstyéni fürdőkről könyvének borítója,1975, Obzor

   Gvadányi József lovassági tábornok és író, aki idős korában Szakolcán élt, ebben az időben nyaranta a pöstyéni fürdőben kúrálta magát. Az 1787-ben kiadott Pöstényi förödés című versbe szedett munkájában zamatos népiséggel számolt be a gyógyfürdő történéseiről.

Pöstyénybe fürödöm, hol sebes folyása

Van a „Vág“ vizének, és benne forrása,

Fördő meleg víznek, mellynek nincsen mássa,

Bizonyíttya eztet sokak jobbulása.

Förödik itt papság, fördik katonaság,

Városok lakosi és számos uraság,

Mossa rühét zsidó, szennyét a cigányság,

Förödik tót, német és magyar polgárság.

Pöstyéni gyaloghintó

   1813-ban az árvíz elpusztította az addig fából épített fürdőházakat, ezért Erdődy János felépíttette az első kőből álló fürdőépületet klasszicista stílusban és kialakította a fürdő parkját is. Ezek közül az építkezések közül az egyik fürdőház, mely tükör- és kádfürdőket foglalt magába 1821-ben épült fel, míg a másik, mely az iszap alkalmazására szolgált az 1850-es években létesült. A fürdőházak a folyamatos felújításoknak köszönhetően Napóleon forrás néven napjainkban is üzemelnek. 

Napóleon forrás a 19. században (képeslap)

   Fényes Elek 1851-es leírása szerint: „a Vágh partján fakad ama hires meleg ásványos víz, melly fördésre használtatik; természeti melegsége 48–50 foknyi Reaumur szerint, s olly nagy, hogy benne a tyukot is meglehet koppasztani. Szine nem egészen tiszta; ize, ha meghűl, a közönséges ivó viztől semmit sem különbözik; alkotórészei: csudasó (Glauber-só), keserűsó, gypsz, konyhasó, mész, szénsavanyos keserűföld, kavicsföld, vékony kénköves szesz (spiritus), alkaliföld. Haszna leginkább szembetűnő, a szélütött, vagy más szerencsétlenség által elzsibbadt tagok gyógyitásában, továbbá a szakgatásokban (Rheumatismus) reszketésben, régi sebekben, csipő fájdalomban, s mint némellyek állitják, a szemfájásban is, ellenben az igazi köszvényre nem sokat tehet.“

   A 19. század elejétől már szállók, fedett fürdőcsarnokok és üvegezett folyosók várták a vendégeket. Mivel a források mélyén mérhetetlen mennyiségű kéntartalmú iszap rakódik le, ez módot nyújt az individuális kezelésekhez, a tagiszap fürdőkre és az iszapborogatásokra. A medencefürdőknél a forró vízből és az iszapból kiáramló rádium belélegzés útján bejut a fürdőző testébe és ez is a pöstyéni kúrák bámulatos eredményeinek egyik tényezője.

Iszaptagfürdő (Skopik)

   A 19. század második felére sikerült megoldást találni a nagyobb mennyiségű iszap kiemelésére, a vízügyi szakemberek az árszabályozásokkal, a Vágó medrének változtatásával szigetet alakítottak ki, fürdőházak épültek, a vegyészek elemezték víz és az iszap összetételét, az orvosok ezek gyógyhatását vizsgálták, az egyes betegségekre gyógymódokat dolgoztak ki. Ebben az időben a természettudományok fejlődése lehetővé tette, hogy Bécs és Pest-Buda egyetemein jó szakorvosokat, kémikusokat, biológusokat képezzenek ki. 1876-ban a közegészségügyi törvény keretében szabályozták a gyógyfürdővé nyilvánítás feltételeit. Mindez lehetővé tette a fürdőkultúra nagyobb arányú fejlődését az akkori Magyarországon, s így Pöstyénben is. (A fördő történetét a következő számban folytatjuk.)

   Források:

   Nagy Zoltán: A Felvidék fürdőinek lexikona, KT Könyv- és Lapkiadó, Kft., Révkomárom, 2004

   Nyitra vármegye fürdői és gyógyvizei, Pöstyén, írta Thúróczy Vilmos, www.arcanum.hu,

   Wikipédia Pöstyén, Piešťany