Gondolatok Felsőszeli helyneveiről

   Főszeg és Alszeg – A lővérszegi székely-magyarok 11. századi új települései

   Felsőszelin a Dudvág folyó jobb partján hosszan elnyúlva a Főszeg és Alszeg nevű utcákat találjuk. Amiképpen azt a nevük is sejtetni engedi, ezek a lakóhelyek a kezdetekben még nem a mai értelemben vett utcák, hanem kis házcsoportok, úgynevezett szegek voltak. Történetük a falu kora Árpád-kori kialakulásának idejéhez vezethető vissza.

   A nagyfejedelmek korában az említett két utca térsége még lakatlan terület volt. Ezen a néptelen földön, a későbbi Főszeg és Alszeg utcák felezőpontjában elsőként a római katolikus templom épült fel a Szent László király uralkodása alatti években. Tizenegyedik századi létét V. István királynak a nyitrai Szent Emmerám egyház számára 1271-ben kiadott oklevele bizonyítja, amely Szeli teljes birtokát a templommal együtt László (1077-1095) és II. Géza királyok (1141-1162) összesített adományának mondja.

   A templom mellé két oldalról a szomszédos Lővérszeg falu székely íjászainak hátramaradt hadi népét telepítette le a szent király, miután annak fiatal lövér nemzedékét a bihari védvonalhoz vezényelte. Az áttelepítés elsősorban az újonnan emelt egyház védelme szempontjából volt fontos, de a népesség által Szent István király korában (1001-1038) felvett vallás elmélyítését is szolgálta. Azidőben ugyanis az 1045 és 1046 között lezajlott Vata-féle pogánylázadás még nagyon közeli múlt volt, amikoris a Képes Krónika tanúsága szerint a pogányok feldúlták a templomokat és megölték a papokat. Ipolyi Arnold püspök, történetíró valószínűnek tartja, hogy a szomszédos Taksony a későbbiekben is egyik főfészke lehetett a kihaló pogányságnak. A lővérszegi székelyek áttelepítése tehát minden bizonnyal az említett események esetleges megismétlődését volt hivatva megelőzni.

   A mai Főszeg és Alszeg metszéspontjában nemcsak a templom kapott helyet, hanem a falu temetője is. Ezt Szent László király I. törvénykönyvének 25. fejezete rendelte köré. Az „Azokról, akik a hívek holttestével nem törődnek” címszavú fejezet alatt ezt olvashatjuk:  „Ha valaki a vasárnapot nem tartja meg és az ünnepnapokat sem ünnepli meg, vagy a négy böjti időben és az ünnepek előestéin nem böjtöl avagy halottait nem az egyház mellett temeti el, tizenkét napig kenyéren és vízen vezekeljen. Ha az úr szolgájának testét, vagy a falusi bíró a szegénysorsú idegen vagy falubeli holttestét nem viszi az egyházhoz, ugyanúgy bűnhődjék.“

   Azzal, hogy a székelyek az eklézsia mellé nyertek letelepítést, óhatatlanul az említett törvény betartóivá váltak. A pap és a falunagy (bíró) felügyelete mellett sokkal rövidebb időn belül váltak hitüket gyakorló keresztényekké, mintha áttelepítésük nem történt volna meg. Nincs kizárva az sem, hogy a székelyeknek a törvény betartatójának szerepét is vállalniuk kellett a Dudvág balpartjának lakói felett. A királyi rendelet végérvényesen véget vetett annak az addigi gyakorlatnak, miszerint a honfoglalás és az államalapítás korabeli magyar köznép bárhol létesíthetett temetőhelyet letelepedésének közelében. Ettől az időtől fogva falunk lakosai kizárólag csak a templom mellé temethették halottaikat. Ebben az egyház körüli keresztény temetőben visszavonhatatlanul megszűnt az egykori pogány rítusok szerint való temetkezés.

   A székely népesség Főszeg és Alszeg térségébe történő beköltözésekor első hajlékait a megszokott szeges formában építette fel. A magyar nyelvben az egységes keretbe tartozó, de egymástól mégis elhatárolódó és kisszámú házcsoportokból álló településegyüttest tájanként szeges vagy szeres településnek nevezik. A szeges vagy szeres település részeit képező  kis házcsoportok neve a szeg vagy a szer. Például a Göcsejben 'szeg'nek, az Őrségben 'szer'nek nevezik ezeket a házcsoportokat. A szomszédos Alsószeliben is Alszernek mondják az egyik utcát. Főszeg és Alszeg területe nagyjából 10-10 család épületeit foglalta magába. Ezek a szegek még utcavonal nélküliek és laza szerkezetűek voltak, amelyeknek szétszórtan épült házai között leginkább mezőség terült el. A lakók összlétszáma alig lehetett több kétszáznál.  Az idő múlásával és a népesség szaporodásával a szegek egyre inkább az Árpád-kori templom és temető felé terjeszkedtek, hogy aztán azoktól tisztes távolságban leálljon a lakóházak építése. A 16-17. században az új építésű házak már folyamatosan utcasorba rendeződtek. Ezek után a házak portái már érintkeztek egymással és a porta utcával ellentétes oldalán a kertek a szántókra vagy a mezőségre futottak. Mindkét utcánk vonalát a Dudvág iránya határozta meg. A telkek a folyóra merőlegesen sorakoztak. A szalagteles utcákká történő átminősülés a székely eredetű lakosok képzetében és szóhasználatában azonban már nem tudta megváltoztatni az egykori szeges lakóhelyek nevét, s így véglegesen rajtuk maradt a Dudvág folyásának irányához és a templomhoz viszonyított Főszeg és Alszeg elnevezés. Mivel ´szeg´ szavunk önmagában nem bír helynévadó tulajdonsággal, ezért kellett a szegeket a kizárólag csak rájuk jellemző jelzővel felruházni.

   Alszeg végén a Dudvág partján egy harmadik szeges hely is található, a Malomszegnek mondott terület. Nevét az ezen a szakaszon félkörívet leíró folyókanyarulatnak kezdő- és végpontján álló két malomról kapta. Ezeken a pontokon felgyorsult, illetve még gyors volt a folyó sodrása, ami az alulcsapott kerekű vízimalmok hatékony működésének elengedhetetlen feltétele volt. Az alsó végponton (a zsilipnél) álló malomépítmény cölöpjeinek csonkjai még a 20. század második felében is láthatóak voltak az egyre kevesebb vízmennyiséget kapó folyómederben. Egyiket e malmok közül Dr. Blaskovics József turkológusnak, a prágai Károly Egyetem professzorának 1993-ban kiadott „Az újvári ejálet adóösszeírásai“ című könyve is említi. Eszerint 1664-ben „Felső Szelle“ faluban a „Dud Vák“ folyón lévő egykerekű malom Ibrahím esztergomi míralaj (katonai rangfokozat) kezén volt 60 akcsa (kis ezüstpénz) értékű adóval. Ugyanez az Ibrahím bírta az alsószeli, kosúti és diószegi egykerekű malmokat is. A török kitakarodása után az 1687-es évben a felsőszeli vízimalom már „Hakszer István Uram keze és birtoka alatt lévő malom“ volt. Természetesen ezen a helyen nemcsak a malomépítmények álltak, hanem a molnár családjának háza és gazdasági épületei is. Mivel a gabonamag őrlése Magyarországon még a 10-11. században is főként kézimalommal történt, ezért a falunkban működő legelső vízimalom építését leghamarább a 12. századra tehetjük. Ebből az időből származhat a mára már elfeledett Malomszeg helynevünk is.

   Lehetséges, hogy a térségben egyéb, ma már ismeretlen nevű szegek is léteztek. Nagy valószínűséggel egy ilyen Alszeg végén megszűnt szeg helyét hívták elődeink Pusztának.

   Az erdélyi Székelyföld egynémely településén (Csíkdelne, Csíkvacsárcsi, Csíkszentmiklós, Csíkszépvíz, Csíkmenaság Csíkcsatószeg, Gyergyóditró Homoródkarácsonyfalva, Tekerőpatak) a Főszeg (Felszeg) és Alszeg falurészek közé egy Középszegnek vagy Templomszegnek mondott falurész is ékelődik. Nálunk ilyen elnevezés emléke nem maradt fenn. A templom, a használaton kívüli temető és a községháza között fekvő területet a 20. század első felében Faluközepének hívták a századelőn született emberek.

   Elmondhatjuk, hogy Felsőszelin csupán a Dudvág jobb partján találhatóak ´szeg´ utótaggal képzett helynevek. A fentebb említett Lővérszeg, Főszeg, Alszeg és Malomszeg mellé ide sorolható még a Disznószeg nevű hely is. Ez utóbbi szintén egy kora Árpád-kori település volt, amelynek eredeti neve Disznós-szeg lehetett. Makkoltató disznóóvók, disznópásztorok települése volt ez annakidején. Ezt a fajta szolgálónépet az oklevelek a latin ´subulcus´ (kanász) szóval emlegetik. A település megszűnésének ideje legkésőbb a 13. század végére tehető.

   A Dudvág bal partján található Bírákszege és Papszege elnevezések nem tartoznak a taglalt ´szeg´ utótagú helynévcsoportba. Ezek ugyanis újabb kori határnevek, amelyeknek területe soha nem volt emberi lakóhely és ma sem az.  Szóösszetételük egyértelműen bizonyítja, hogy csupán a mindenkori bíró és pap által birtokolt aprócska dűlők neveiről van szó. Bírákszegének egy, a hidaskürti határ szomszédságában elterülő földdarabot mondjuk. Ennek az egykor teljes terjedelmében a folyó balpartján elterülő dűlőnek egy része a jobb partra került, mert a 20. században az őt patkószerűen körbefogó folyó irányát művileg megváltoztatták. A Papszege dűlő az földterület, amely a Dudvág, a Sárd régi medre (ma Holt-Sárd) és a Galántáról Alsószeli felé vezető országút háromszögében helyezkedik el. A róla elnevezett 1920-as években épült Papszege utca nem rajta, hanem az Öregsziget nevű dűlő területén húzódik.

   A Dudvág folyó bal partján a kora Árpád-korban egy másfajta névadás dívott, ámde ez már egy másik történet.