Gelence, az elveszett paradicsom (részlet)

   Gelence már a 17. században létező major volt, ami Deákihoz és általa a Szent Benedek-rendi Főapátsághoz tartozó földeken terült el. Rengeteg állatot tenyésztettek itt, még vasút is segítette az itt élő dolgozók munkáját. A takarmányt helyben termesztették és beszolgáltatták az apátságnak. Az itt lakók mindennel el voltak látva.

   A Gelencéhez köthető legrégebbi adatok egyike a puszta felégetéséről szólt, ugyanis 1849-ben az oroszok felégették Gelencét, s ekkor újjá kellett építeni. 1850 körül kezdődtek szerte az országban a tagosítások. Deákiban és a hozzá tartozó Gelence-pusztán azonban nem boldogultak vele. Czinár Mór, Jedlik Ányos kedvenc tanára jött ki, és maga mérte ki a tagosítandó földeket. Ezek után 1873-ban Kruesz főapát gondosságából a major magtárt és birkaaklot kapott. A pannonhalmi főapátság1879. évi bérművelési táblázatának adataiból láthatjuk, hogy ebben az időben Gelenczén árpát, búzát, zabot, répát, kukoricát termesztettek gépi és kézi vetéssel.  A 19. században Szimek Gábor számtartó összeírása szerint Gelenczéhez tartozott bükkönyös, takarmányföld, legelő, búza, árpa, zab és erdő.1893-ban Gelencze puszta 686,400 hold területen terült el.

   Az élet azonban nem volt mindig egyszerű az itt élő családok számára, ezt bizonyítja a Pannonhalmi Levéltárból előkerült aratási szerződés, amely bizony kemény feltételek betartására kötelezte a munkásokat. Az 1901-es aratási szerződés alapján -amelyet az aratók és a Pannonhalmi Főapátság gazdatiszje, Friedrish Béla egyaránt aláírtak és tudomásul vettek - amennyiben az aratást 3 hét leforgása alatt nem fejezik be, az uradalom napszámosokat fogad az aratók bérének terhére. A harminc kaszás a párjával dolgozik, a hanyag, részeges aratót a hatóságoknak be kell jelenteni.

   1908-ban Gelenczén a gazda Komjáti Lajos, béres Kmelt József, Molnár Izidor, Dobri János, Váczlav Ráfáel és Pszotta Mihály, ostoros pedig Pszotta Ciprián, Szabó Rudolf, Molnár Ferencz, Molnár Lőrincz és Tóth Mihály volt. A gulyás szerepét Pszotta Márton, a jószágkormányzóét Horváth Bálint vállalta magára.

   A majorhoz tisztilak, hat cselédház, malom kazánházzal, amerikai rendszerű jégverem padlással, takarmánykamra, kukoricagóré, marhaállás, 3 méhes 173 méhcsaláddal, trágyatelep, aratókonyha és növendék istállók, vasút (30 m), kútház 4 göbölyistállóval, 2 lóistálló, tehénistálló, 2 ököristálló, tyúkól, sertésól, magtár, szénapajta, szekér-, kocsi- és járgányszin, majorkút, gémeskút, további 5 kút, 1 szivattyús kút, trágyalé kút, hálókerítés, rőzse-, tégla- és vályogkerítés illetve harangláb tartozott. Ezek az épületek nagyrészt a Szent Benedek-rendi Főapátság jóvoltából épültek fel.

   1944-ben Gelencze még a  Főapátsághoz tartozik, az 1944/45-ös bértábla adatai szerint. A gazda ekkor Roszival István, ezen kívül a majorban volt csősz (Varga György), 8 béres (Komjáti Imre, Molnár P. István, Kiss Ernő, Václav Ráfael, ifj. Takács Vince, Václav István, Takács László, Horváth János) és uradalmi kanász (Szőcs Sándor). A már meglévő épületeket bővítették mezeivasúttal, ami a pajtából az istállóba vezetett, valamint feszületet állítottak kerítéssel. A major gazdasága szépen gyarapodott, azonban a Pannonhalmi Főapátság deáki-gelencei majorságát az ország kommunista fordulata után elkobozták, és állami gazdasággá szervezték. Kezdetben eredményesen gazdálkodott, és háromszáz embernek adott munkát. Az 1960-as évekre csődbe ment, amihez az is hozzájárult, hogy a szerzetesek által alapított ún. mentagyár és dohányszárító 1957-ben leégett. A majorság egykori látványos gazdasági épületei, istállói pedig tönkrementek. Falaikat lerombolták, a használható építőanyagot széthordták. Azonban a major emléke nem tűnt el az elpusztított házakkal. Gelence egykori lakosai nem felejtették el az ott átélt csodás éveket. Deákin is sokan emlékeznek az egykor virágzó gazdaságra.

   A dolgozat a Palóc Társaság által meghirdetett Magyar Kultúra Napja tanulmányíró pályázaton kategóriájában a legjobbnak bizonyult. A megmérettetésen Felvidék, Magyarország, Erdély, Délvidék és Kárpátalja alap-és középiskolásai vettek részt. A munka prezentációként a Kincskeresők versenyén is szerepelt, aranysávot minősítést kapott.

   Előkészítő pedagógus: RnDr. Renczés Nóra.