Felvidéki rovásírásos emlékek 50. rész

   Tisztelt Olvasók!

   Elérkeztünk a felvidéki rovásemlékeket bemutató sorozatunk befejező, 50. részéhez. De nem búcsúzom, mert az újság szerkesztője, Szabó Frigyes megkért a folytatásra. Itt szeretném megköszönni az Önök eddigi figyelmét, Szabó Frigyesnek pedig, hogy a tartalmas, ötletgazdag, életünk minden fontos területét érintő Terra Hírújságban helyet adott a rovásírásnak.

   Köszönöm Szabó Krisztiánnak és Trepák Tamásnak a rovásírás sorozat igényes, szép megjelenítését.

Bobula Ida

   A folytatás egy „Rovásírás Iskola” lesz, melyet iskolásoknak a 3. osztály elvégzése után ajánlok, felső korhatár nincs.

   A történelmi részből egy fontos személyiség kimaradt, így vele szeretném lezárni a sorozatot. Bobula Idáról van szó, aki 1900-ban született Budapesten, felvidéki magyar és lengyel eredetű családból. Nagyapja és édesapja (idősebb és ifjabb Bobula János) elismert építészek, tervezők, folyóirat alapítók voltak. Többek között Gerencséren és Liptóújváron éltek.

   Bobula Ida egyik leveléből idézek: „1919. Még otthon voltunk, együtt a felvidéki házunkban, amit apám épített a Vág völgyének egy kiugró sziklájára. Az a ház megfagyott zene volt, egy építész ihletett alkotása a szerelmes asszonya számára: Saskő. De körülöttünk felfordult a világ, az első világháború elveszett, bejöttek a csehek…”

   A trianoni országcsonkítás után Bobula Ida édesapja önkéntes csapatot szervezett „komoly lengyel segítséggel a Felvidék visszaszerzésére. A magyar kormány ezt hallgatólag jóváhagyta. De a kormányzat változott, és az új kormány az akció leszerelését követelte. Apám 52 éves korában agyvérzésben meghalt.” (1922-ben.)

   Bobula Ida részt vett a Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének szervezésében. 1924-ben Summa cum laude (’Legnagyobb dicsérettel’) doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen történettudományból.

   1926-ban Klebelsberg Kunó kinevezte a Vallás és Közoktatási Minisztériumba az egyetemi leányinternátusok előadójává. 1939-1945 között a debreceni Tisza István Tudományegyetemen tanított. 

   1947-ben a kommunizmus miatt távozni kényszerült Magyarországról, de hazája elismertetéséért addig végzett munkáját Amerikában is folytatta. Műveiben a rovásírás fontosságáról is megemlékezett. Történészként már Magyarországon is találkozott a sumir-magyar nyelvrokonság felvetésével, ezt alaposan az Egyesült Államokban dolgozta ki. Emiatt a történettudomány és a nyelvészet néhány képviselője bírálta.

   Bobula Ida Amerikában hunyt el, a dél-karolinai Gaffney-ban, 1981-ben.