Összes cikk ebben a kategóriában  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  144/186 >>

Bőgőtemetés Zsigárdon 2018

20.2.2018 19:33 | Mészáros Ilona Szülőfalum Zsigárd című könyvéből

   Farsang utóját követő vasárnapon volt a cigányfarsang. A zsigárdi cigányok leginkább muzsikálásból tartották el a családot. Minden cigányember megtanította a fiát zenélni valamilyen hangszeren, így nagyon jó cigánybandák alakultak. Mindegyik bandának megvolt a maga kocsmája, ahol játszott. Az urasabb közönségnek a Nagy kocs­ma szolgált, továbbá itt volt még Ürge László kocsmája, valamint Ürge Ernő kocsmája.

   A cigányfarsang alkalmával minden muzsikus egy bandába tömörült, és a szövetkezeti kocsmában tartották a cigány­bált, melyen persze nem csak cigányok vettek részt, hiszin ilyenkor temették a bőgőt. Sajnos sokszor előfordult, hogy verekedés tört ki a bálon, és alig lehetett lehűteni a verekedőket.

   Hajnalban, amikor véget ért a bál, lefektették a bőgőt az asztalra, leterítették egy fehér lepedővel. A zenészek körbeállták, siránkozni kezdtek, és kezdetét vette a bőgőtemetés. A prímások nyakába fehér pendelyt tettek, belőlük lett a pap meg az egyházfi. Rákezdtek a teme­tési szövegre:

Cirkumdëclérum, mëg a Mitus Margit,

Dolóresz inFerkó, nëkëd a bor nem jó!

Mer’ ha bort nem ittá’ vóna,

Nem gyüttünkvóna ide a kántorra’!

Dolóresz inFerkó, nëkëd a bor nem jó!

Pap: Ha még egyszer lemehetnék a pincébe, az egy akós hordót a fogamma’ fölömeném!

Kántor:Aggyiginánk míg a fogunk e’ nem azno, amíg a szőlő­mag a belünkbe’ kicsírázno!

 

   Ekkor a bőgősök, akik ministrások voltak, szintén pöntöllel a vál­lukon rákezdték fölváltva, hogy ezek a szegény bőgők milyen nagy lagzikon, múlatságokon brummogtak, és mennyi pénzt hoztak a gaz­dájuknak. Pléhpohárból lisztet hintettek a bőgőre, miközben a ban­datagok hangos jajgatással cigányul átkozták azt a parasztot, akikre haragudtak, majd a vállukra vették a bőgőt, körbehordozták a terem­ben, és a bámészkodókat liszttel behintették. Végül a bőgőt rátették a cimbalomra, a cimbalmos egyszer-kétszer ráütött a bőgő húrjaira és azt mondta: „Nyúgodj békében, míg fő nem íbresztenek a húsvíti ha­rangok!”

   A bőgőtemetés befejeztével a muzsikusok már csak a húsvéti bálon játszottak.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
Összes cikk ebben a kategóriában  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  144/186 >>

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat
EGYETÉRTEK    Elutasítom