<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  144/209 >>

A vágai temető

24.1.2019 10:52

http://www.terrahirujsag.sk/

   A főtisztelendő úr a vágai temető történetét is leírja: „1969-ben, érkezésemkor, a temető nekem tetszett. A falu belterületén, a paplak mellett található. Kerülete szép zöld, a sírok gondozottak, virágosak.” Majd összefoglalja a 30 év eseményeit, és ezzel kapcsolatban is megoszt egy történetet, amely a halottasház építéséről szól.

   A halottasházat a temetőben brigádmunkával építették föl. A munkásokat, hogy jobb kedvvel dolgozzanak, a plébános úr borral kínálta. Mint írja: „Minden munkában az önkéntes brigádmunkát a hívek szolgáltatták. A plébánia adta az italt. Ugyanis akkor még a papkertben 1000 tőke termett, a pincében a hordók borral voltak tele. Volt miből adni naponta 5-10 liter bort.” – írja visszaemlékezéseit, majd folytatja: „A falu hívő népe hűségesen brigádozott. De a párttagos vezetősége a brigádmunkában sohasem vett részt, talán azért sem, mert a temető szent hely. Ekkor a hívő brigádosok bejelentették: ha a hitetlenek nem jönnek brigádozni, a hívők sem! Vagy a hitetleneket nem temetik el a vágai temetőben. Ezért aztán a hitetlenek is ledolgoztak egy napot, hogy majd helyük legyen a temetőben. Persze a napi 10 liter borért ők is jelentkeztek nálam.”

   Meleg Mária: Téged Isten dicsérünk című Danczi Lajos főtisztelendő úrról írt könyvéből


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  144/209 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom