A szülőföldjükről elűzöttek emlékére, Jóka

   Bevallom, nagyon keveset tudtam a felvidékiek 1947/48-as tragédiájáról. Deportálás és kitelepítés. Értem e két szót, de vajon megértem-e? Átérzem-e? Édesapám a Csehországba deportáltak között volt. Ki lehetett bírni...-mondogatta szűkszavúan. Nem szeretett beszélni róla. Azóta kétféle emberrel találkoztam: az egyik, aki örökösen erről beszél.

   A hányattatásokról, a család széthullásáról, arról a bizonyos napról, amikor elindult az a bizonyos vonat. Elmondja százszor és ezerszer, mintha titkon azt remélné, egyszer majd másként alakul a története, valami csoda folytán boldog véget ér, s talán az a vonat se indul el az ismeretlenbe. A másik embertípus a hallgatás homályába rejtőzik. Sosem beszél róla, a családban is tabu téma a kitelepítés. Talán valóban hiszi,, hogy amiről hallgat az ember, azt elfújják az esztendők, emléke megkopik, egyszerre csak meg nem történtté válhat...Nem válik. Megtörtént.

   Községünkből, Jókáról, 500 lakost telepítettek Magyarországra, a messzi Baranya megyébe. Somberek, Szágy, Mecsekjánosi, Mecsekfalu, Gödre, Dunaszekcső, Baranyaszentgyörgy, Görcsönydoboka, Lánycsók és Udvar voltak a befogadó falvak. Közülük Somberekkel ápolunk testvérközségi kapcsolatot, rendszeresen találkozunk, látogatjuk egymást. Ez év szeptemberében a kitelepítés 70. évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezésre érkezett hozzánk Somberek baráti delegációja, hogy együtt emlékezzünk és emlékeztessünk arra a régi szeptemberre, amikor annyi ember sorsa megpecsételődött.

   A megemlékezést ünnepi műsorral indítottuk, melynek keretében rövid ismeretterjesztő film adott betekintést a II. világháború utáni eseményekbe, politikai történésekbe. Vetítésre került továbbá a Görföl Jenő és Farkas Zoltán által forgatott ,,Isten veled, Jóka!“ című dokumentumfilm, melyben megszólalnak a kitelepítés érintettjei, illetve azok leszármazottai. Az emlékestet helyi fiatal tehetségek zenés produkciói tették színesebbé. Az ünnepi műsor második részében emléktábla átadására került sor a művelődési otthon előtti téren. Valamennyiünket szíven talált a sombereki Felvidéki Dalkör színvonalas műsora és a Németh Lajosné, Mariska néni előadásában elhangzott vers: ,,Egy marék földet hozzatok nekem“. Ünnepi beszédet mondott Jóka község polgármestere, Farkas Imre, valamint Csoboth Tamás, Somberek polgármestere. Farkas Imre beszédében szívből jövő köszönetét fejezte ki azon magyarországi települések vezetőinek és lakosainak, „akik emberieségükkel segítették az oda erőszakkal kitelepített jókaiakat. Lehetőségük szerint igyekeztek nekik az itthon helyett új otthont, fejük fölé fedelet biztosítani, emberi méltósággal közelíteni hozzájuk. Enyhíteni a megsebzett szívek fájdalmát és gyógyítani a soha el nem múló honvágy okozta kínokat.“

   Az emléktáblát, az ünnepélyes átadás és koszorúzás után, falunk egyházközösségeinek vezetői, Nagy Péter plébános és Kiss Tibor tiszteletes szentelték föl, majd a ,,Hazám, hazám, édes hazám...“ című magyar népdal csendült fel Molnosi Brigitta lélekmelengető előadásában. Befejezésül nemzeti imánkkal, a Himnusszal kértük egymásra Isten áldását. A kitelepítési ünnepségsorozat második estéjén az Ifjú Szívek Táncszínház hozta el ,,Határon túli nemzeti tánc“ című műsorát a helyi kultúrházba. A nézőtér zsúfolásig megtelt, s a közönség hosszú vastapssal jutalmazta az előadást, a nagyszerű zenét, a művészi táncot, s mindazt a lelkesedést, amit az Ifjú Szívek ifjú szívvel a színpadra álmodott.

   Emlékezzünk, hogy emlékeztessünk! E figyelmeztetés többször is elhangzott a kitelepítés kapcsán az elmúlt időben. De vajon „a harcot, melyet őseink vívtak“, békévé oldja-e az emlékezés? S mindazok, akiket elhurcoltak, megkínoztak, megfélemlítettek, megaláztak, akik belebetegedtek vagy belehaltak a nélkülözésbe, akiket családjuktól elszakítottak vagy akik csendben szenvedtek...meg tudnak-e valaha bocsátani?