Szeretettel köszöntöm az Olvasókat az újabb sorozat első részében.
Miért kell kiemelni a címben, hogy magyar rovásírás? Mert más népeknek is van, vagy volt rovásírása, pl. pelazgoknak, föníciaiaknak, etruszkoknak, görögöknek, latinoknak, germánoknak, törököknek… Magyar rovásírásnak azért nevezhetjük, mert magyar nyelvünk minden hangjára volt és van benne jel. Amikor a XI. században át kellett térnünk a latin betűs írásra, annak ábécéjében 13 hangunkra (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Á, É, Ö, Ü) nem volt jel, tehát nagyon megcsonkította írásbeliségünket. Székely – magyar rovásírásnak is nevezik, mert legtöbb emléke Székelyföldön maradt fenn.
Azért került a címbe, hogy Felvidéken kívüli rovásemlékek, mert ha valaki most kapcsolódik be a Terra olvasásába, ebből tudja, hogy Felvidéknek is vannak rovásemlékei.
Földünk írásait a szakkönyvek a képírás, fogalomírás, szótagírás, és betűírás fő tárgykörökbe sorolják. Ezek közül a betűírás a legfejlettebb, amelyben minden egyes hangot (fonémát) külön betű (graféma) jelöl. Rovásírásunk a betűírások közé tartozik.
Az új sorozatnál is haladjunk időrendben, mint a felvidéki rovásemlékeknél. Először is az eredettel kapcsolatos vélemények: A hivatalos állásfoglalás szerint régi írásunk az arámi és a türk írásból származik. Ennek ellentmond, hogy ezeknél régebbi gyökerei vannak a Kárpát-medencében. Erre a helyszíneken és a nagy könyvtárakban gyűjtöttem adatokat. Ezeknek alapján feltételezem, hogy a magyar rovásírás a Kr. e. 5. és 3. évezred között a Kárpát-medencében virágzott Tordos-Vinca műveltség jeleiből ered, mivel az e korból származó, régészetileg hiteles leleteken található jelek alakilag egyeznek a szintén hiteles rovásemlékekből összegyűjtött ábécék 32 betűjéből 31-el. Ez az írás folytonosságára utal. Bár az újkőkori jelek hangértékeit nem ismerjük bizonyosan, néhány jelcsoport 2-3 betűs magyar szóként olvasható.
Táblázatomban a régi kárpát-medencei műveltségek jeleit hasonlítottam össze.