Zenés nőnapi köszöntő az Idősek Otthonában, Felsőszeliben

28.4.2022 11:07 | Mészáros Magdolna

http://www.terrahirujsag.sk/

   Március az új tavasz ígérete, a természet megújulása, s lényegében az ember lelke is örömmel teli, ha madárcsicsergést hall, ha láthatja a fák rügyeit fakadni. S ha láthatja embertársait maszk nélkül. Azonban azok az emberek, akik az idősotthonban élnek, kevésbé érzékelhetik az új évszak szépségeit egészségi okok miatt. Ezért a vezetés úgy gondolta, változatosabbá teszi a lakók mindennapjait, ha vendéget hívnak, akik köszöntenék őket a nőnap alkalmából. Persze, zenés köszöntőt óhajtottak, ezért választásuk a Kikelet citerazenekarra esett, akik már az ősz folyamán is bemutatkoztak.

   A zenekar szívesen vállalta a fellépést annak ellenére, hogy betegség miatt nem volt teljes a létszám. Azonban volt segítségük Renczés Ágoston személyében, akinek egyik kedvtelése a versmondás. Erre az alkalomra is volt a tarsolyában egy szép és kedves darab, Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című. A kellék, a csikóbőrös kulacs is ott volt a kezében, hogy szemléltetőbb legyen az előadás. A vers hatását a hirtelen felcsattanó taps is érzékeltette. A citerások, Jakubec Orsolya, Keszi Attila és e sorok írója két régi dallal indította műsorát. Aztán a Be van a falu kerítve és a Szélről lakom én kezdetű csokrokat adta elő. A közönségnek annyira tetszett, hogy ráadást is kért. Az igazgatónő, Anna Vasasová is kérte, hogy játsszanak még valamit. Így még a Cinegemadár kezdetűre is sor került. De ez sem volt elég, a szavalótól is kértek szólóéneket, mivel ismerik őt erről az oldaláról is. Végül A csitári hegyek alatt… című népdalt énekelte gyönyörű hangján Renczés Ágoston.

   A zenés köszöntő nagyon jól sikerült. Azon a délelőttön igazán beragyogott a napsugár és a dallamok tavaszt varázsoltak a szívekbe. A lakók kellemesen érezték magukat, volt, aki megkönnyezte az előadást. A Kikelet citerazenekar örült, hogy egy időre elfeledtette velük a bajokat, s hogy muzsikájával szebbé tette a napjukat.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom