Zene s a rock - A vizsga

   Az amatőr zenekarok ma mindenfelé alakulnak, gyakorolnak, szétesnek és újjáalakulnak. Megszervezik a fellépésüket a helyi kocsmában a kultúrházban, falunapon vagy valamelyik rock fesztiválon. Nem mindig volt ez ilyen egyszerű. Ma mindenki csinálhatja azt, amit a törvény nem tilt. Régen a szocialista rendszerben pedig mindenki csak azt csinálhatta, amit a törvény és a párt megengedett. Így aztán az amatőr zenekarok is akkor voltak, akkor léteztek és akkor léptek fel, amikor ez engedélyezve volt. Mindezek mellé még, csak azt játszhatták igazán, ami szabad volt. Ennek a betartásához, az előírások szerint, minden amatőr együttesnek évente vizsgát kellett tenni a járási művelődési központban. A vizsgán az ehhez értő „szakemberek“ eldöntötték ki milyen kategóriájú amatőrzenész és zenakar. Az értékelő bizottságban ott ült a járási pártbizottság kultúrügyi biztosa, a nemzeti front delegáltja, az aktuális ifjúsági titkár és egy zenetanár.  Ezen a vizsgán részt kellet vennie a rockzenekaroknak, lagzizenészeknek, cigánymuzsikusoknak, de meg a diszkós lemezlovasoknak is. A zenélés után elméleti vizsga volt a vizsgabizottság előtt. Ez alatt a következő zenekar fölrakodott színpadra. Le kellett adni a repertoárt és a vizsgadarabokat is meghatározták. Kellet játszani minimum egy számot szovjet előadótól, egy hazai számot, egy számot a szocialista országokból és ha futotta az időből akkor még plusz egyet szabadon. A zenélés után még kérhettek számot a repertoárból is. A repertoár összetételében elvárás volt 80 százalékban a szocialista országok könnyűzenéje és a maradék más. Bár a magyar kemény rockzene nem volt épp a legkedveltebb a vizsgabiztosoknál, de a feltételeknek megfelelt. Felüdülés volt mikor a szovjet kötelező Gyévuska gyakorlat helyett valaki a Moszkvaparti estéket játszotta el. Az elméleti vizsgán a kérdéseknél közösen is lehetett válaszolni, így aztán ha volt valaki a zenekarban, aki járt zeneiskolába akkor ezt meg lehetett oldani. A politikai kérdésen lehetett bukni a legnagyobbat. Fiatal rockzenészeknek gőze sem volt arról, hogy ki a kultúrminiszter a Csehszlovák szocialista köztársaságban vagy hogy ki a belügyminiszter.  Hiába volt a Treff a környék legkedveltebb zenekara a vizsgákon mi sosem kaptunk száz pontot. Amikor a vizsgán kérték, hogy mondjunk egy híres szlovák zeneszerzőt a komoly zene világából akkor nekünk Bartók Béla jutott az eszünkbe. Kelletlenül, de kiigazítottak, hogy az magyar. No sebaj. Akkor Kodály Zoltán, az még galántai is. Fejcsóválva kezdték észrevenni az iróniát és kérték, hogy javítsunk. Harmadszorra mondjuk, hogy Antonín Dvořák. Ez se nyert, de közelebb van. Aztán még mielőtt végigmentünk volna a világ komolyzenei nagyjain elárulták a megfejtést, amire nem bírtunk rájönni: Eugen Suchoň. A következő években aztán inkább nem kérdeztek ilyen komolyakat. A vizsga csak az engedély végett kellett. A ponteredemény teljesen mindegy volt, aki tudott az zenélt, aki nem az úgy sem kapott meghívást.

   A rovatban továbbra is szeretnénk a régebbi  és mai  magyar mátyusföldi amatőr rockzenekarokat bemutatni,  a helyi zenei történésekről hírt adni. Szívesen látunk ehhez az olvasóktól anyagot,  fotókat, megjelent írásokat , korabeli plakátokat , történeteket, kedves dolgokra  és élményekre való visszaemlékezést. Leveleiket  a zenesarock@centrum.sk címre vagy a szerkesztőségbe kérjük .