Távoktatás mátyusföldön

20.5.2020 07:44

http://www.terrahirujsag.sk/

   A koronavírus-járvány terjedése, a karantén, a korlátozott kijárási tilalom, az iskolák bezárása nehéz helyzetet teremtett az oktatásügyben. Olyan megoldások, módszerek kellettek, amelyek segítségével folytatni lehet az oktatást, részben pótolni lehet az intézmény szerepét, és a lehető leghatékonyabban kihasználni a digitális technika adta lehetőségeket. A gyerek, szülő, pedagógus egymásrautaltsága az ilyen vészhelyzetekben mutatkozik meg igazán. Valamint az is, hogy mennyire felkészültek, rugalmasak és találékonyak a gyerekeinket oktató pedagógusok.

   Vidékünk néhány alapiskolájának vezetőit kértük meg, számoljanak be arról, hogyan érte őket a nem várt esemény, és hetek elteltével hogyan oldják meg a kényszerű állapot okozta gondokat.

 

   Felsőszeli

   A járvány okozta iskolai kényszerhelyzet helyi megoldásairól a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskolában és Óvodában

   Mi még az utolsó hetet is végig tanítottuk – az iskola épületébe csak a gyerekek és az alkalmazottak léphettek be. A világ- és a hazai híreket hallgatva azonban már tudtuk, hogy nekünk is távoktatásban kell majd részesíteni a gyerekeket. Kihasználva az utolsó két napot, összedugtuk a fejünket, ötleteltünk, hogy mi is lenne a legjobb megoldás a két hét alatt. Igen, mert mindenki abban bízott még akkor, hogy április elejétől minden folytatódik a régi ütem szerint.

László Ildikó, igazgató
Széchenyi István Alapiskola és Óvoda

   Nagy Flórián létrehozott egy weboldalt, ahol minden osztálynak lett „helye”, csütörtökön szerveztünk egy gyors kurzust a pedagógusoknak az oldal használatáról, pénteken pedig az osztályfőnökök ismertették meg a gyerekeket azzal, hogy hogyan is fogunk értekezni a karantén alatt. A pedagógusok munkalapokat nyomtattak ki a kicsiknek, feladatokat készítettek és azokat osztották szét – 2 hétre valót. Márc. 16-tól mindenki teljes bedobással kezdte a távoktatást. 0-ról. A webnode oldal és a telefon segítségével tartottuk a kapcsolatot a szülőkkel, gyerekekkel. Feladatokat, új tananyagokat raktunk fel az oldalra, a gyerekek megoldásaikat a saját e-mail címünkre küldték vissza. Csaknem egész nap a számítógépnél ült mindenki: javítottuk a visszaküldött feladatokat, reagáltunk a gyerekek megoldásaira, fogalmaztuk az új anyagot – hiszen nehezebb leírni egyszerűen, érthetően a tananyagot, mint elmondani, demonstrálni az osztályban, ahol a gyerek azonnal kérdezhet, ha valami nem világos. Ezen kívül még ömlöttek a jobbnál jobb ötletek, tanácsok a világhálón – ezeket tanulmányoztuk, új ötleteket szerezve. Nem kell hangsúlyozni, hogy gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt új és rendkívül nehéz volt a helyzete az elején. Hiszen mindehhez még hozzájárult a pánik és a bizonytalanság. Hogyan fogjuk ezt megcsinálni? Hogyan fogunk vele bírni? Mikor lesz vége?

   Nekem, mint az iskola igazgatójának az volt a legfontosabb, hogy mindenki egy helyről dolgozzon, azonos programmal, azonos oldalon keresztül, hiszen csak így tudunk egymásnak segíteni, együtt dolgozni, együtt ötletelni.

   A második héten már nyilvánvaló volt, hogy sokkal hosszabb ideig nem lesz az iskolában tanítás, mint ahogy azt az elején gondoltuk. A webnode oldal már kezdett szűk lenni. Szükség volt egy olyan portálra, amely több lehetőséget kínál. Ekkor regisztráltunk (újra köszönet Nagy Flórián kollégámnak) a Portal office 365 – re, ahol egyhelyről „chatelhetünk”, video-konferenciákat és online órákat tarthatunk, feladatokat adhatunk és megoldásokat kaphatunk a gyerekektől. Leírni, hogy mi mindent tudunk csinálni ezen a portálon keresztül most már könnyű, de tudni kell, hogy nagyon sok munka, próbálkozás, egymás hívása, felkeresése áll mögötte. Az előző két héten keresztül is sok új dolgot kellett kipróbálnunk, a harmadik héten ismét új dolgok előtt álltunk. Az első 3 évfolyam a webnode-on keresztül oktat a mai napig, mert nekik az bevált, és nem szerettük volna a szülőket még azzal is terhelni, hogy tanulják az új program használatát. Tudjuk, hogy ők vannak talán a legnehezebb helyzetben, hiszen a legkisebbek segítség nélkül nem tudnak teljesíteni. Az óvoda pedagógusai saját oldalukon keresztül végzik az oktatást, nevelőnőink is külön csoportokat alapítottak melyeken keresztül segítik a szülők munkáját.

   Az első pofon a legnagyobb – ez volt az első 3 hét. Ennyi idő eltelte után már le merem írni, hogy mindannyiunk fejében megfogalmazódott az, hogy milyen módon tudjuk a munkánkat elvégezni és az is, hogy mit kérjünk számon a gyerekektől. A legtöbben az online órákat szeretik, hiszen ezek hasonlítanak a legjobban az iskolai tanórákhoz. Mindenkinek nagyon fontos a visszajelzés, amit ezeken az órákon belül azonnal megkaphat. A pedagógus tanács is heti rendszerességgel találkozik ilyen módon főleg azért, hogy megbeszéljük gondjainkat, sikereinket, egymásnak tanácsokat adjunk és nem utolsó sorban azért, hogy lássuk egymást, találkozhassunk. Így talán könnyebb átvészelni ezt a különös helyzetet.                           

 

   Galánta

   Iskolánkat március 12-én, a járvány terjedésének megelőzése miatt bezártuk. Már másnap elgondolkodtunk azon, hogyan lesz, ha az iskola pár hétig nem működhet (akkor még ezt gondoltuk). Az iskola weboldala és facebookos oldala már évek óta működik, és naprakész információkat tudunk közvetíteni a szülők és diákok felé. Ez a két felület adta az első megoldások lehetőségét, az első héten ezen keresztül küldtük az információkat és a tananyagot. Az első hét végére a gyors kijózanodás érzése uralkodott el rajtunk. Rá kellett jönnünk, hogy a tananyagok jó részét nem lehet távoktatás formájában átadni. Túllőttünk a célon is: rengeteg feladattal döntöttük be a gyerekeket és a szülőket. Az alsó tagozaton bebizonyosodott, hogy a szülők segítsége nélkül nem boldogulunk. Aztán ahogy teltek a napok, jöttek a jobbnál jobb megoldások.

Oláh Hajnalka, igazgató
Kodály Zoltán Alapiskola

   Hatalmas szerencsénk volt, mert még szeptemberben informatika tanárunk, Kluka Tamás az iskola számára aktiválta a GSuite for education csomagot, melynek keretén belül minden alkalmazott és diák saját e-mail címet kapott kodaly.sk doménnal. Akkor ezt az informatika órán lehetett hasznosítani, ám márciustól határtalan lehetőségek nyíltak meg előttünk az említett csomag segítségével. Kollégáink saját weboldalakat nyitottak, a Classroomon belül saját kurzusokat hoztak létre, s a mi a legfontosabb, volt elérhetőtőségünk minden diákra és szülőre. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden diákunk be is jelentkezett. Még most is, több hét után vannak gyerekek, akiket naponta kell noszogatni, hogy adjanak életjelet magukról. Igyekszünk video-kapcsolatot is fenntartani egymással. Kollégáimmal a google.meet szolgáltatás segítségével munkaértekezleteket tartunk. Megbeszélést folytattunk a kilencedikes tanulóinkkal is és több pedagógus megpróbálkozott video-órát is tartani.

   Mivel a távoktatás időszaka a jelenlegi helyzet szerint még eltart egy ideig, átírtuk a tanmeneteinket is. Egyelőre csak az áprilisi hónapot gondoltuk végig: mely új tananyagokat lehet átvenni, milyen ismétlési rész kapjon helyet a tematikus tervben, mennyi feladat róható ki a diáknak (szülőnek). Végig kellett gondolnunk az értékelés formáját is. A klasszikus érdemjegyeket felváltotta a szóbeli értékelés.

Kollégáim és jómagam is azt tapasztaltuk, hogy munkaidőnk a napi 7,5 óra helyett az első hetekben napi 12-18 óra volt, de még most is 10 óra körül mozog. Ebbe beletartozik a tananyag előkészítése, a beérkező feladatok javítása, levelezés és telefonbeszélgetés a tanulókkal és szülőkkel, napi adminisztráció.

   Mivel az iskola alkalmazottai eddig is összetartásukról voltak híresek, ez most is megmutatkozott. Napi szinten segítjük egymást, szakmailag, emberileg, barátilag. Megpróbáljuk a pozitívumot látni ebben a számunkra idegen helyzetben. Egyetértünk sokakkal abban, hogy az iskola reformja két hét alatt lezajlott. Egyebek mellett a jövőben nem szabad gondnak lenni, hogy a hiányzó tanulónak ne tudjunk leckét közvetíteni. A megfelelő minőségű tankönyv hiánya miatti jegyzetelés mennyisége is csökkenthető a jövőben. A tematikus prezentációk, videók feltöltésének módja egyszerűsödött vagy célirányosabbá vált. Sokat finomult az értékelési rendszer – személyre szabottabbá vált. Sok tanulónak megfelel, hogy idejét saját maga osztja be, nem kell a 45 perces időkorlátot betartania. Kollégáim újragondolták az oktatás formáit és nagyon sok új, kreatív elemet tudtak bevinni a tananyagokba.

   Ami a legjobban segíti munkánkat, az a szülők viszonyulása. Eddig is segítettek bennünket, ahogy tudtak – anyagi segítség, eszközök beszerzése – ám most érezzük igazán, hogy csakis együtt, az ő együttműködésükkel sikerülhet végigcsinálni ezt a távoktatást. Nagy köszönet szolgalmas diákjainknak is. Az elküldött tananyagot szinte órarend szerinti pontossággal veszik át, a feladatokat szépen megoldják és próbálják a többieket is noszogatni a tanulásra.

   Mivel az iskolai beíratások ideje is most van, a járványhelyzet miatt iskolánkban is elektronikusan zajlik a folyamat. Minden információ az iskola weboldalán található, a kitöltendő nyomtatványokkal együtt.

   Mindenkinek kitartást, jó erőt, egészséget kívánok!

 

   Negyed

   Március elején, mikor a koronajárvány begyűrűzött Szlovákiába is, még csak találgathattuk, hogy ennek az emberiség számára eddig ismeretlen eredetű vírusnak milyen következményei lesznek az oktatásra nézve. A legrosszabb forgatókönyv igazolódott be, hogy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében az oktatási intézmények is kénytelnek voltak felfüggeszteni a tanítást. Ma ott tartunk, hogy meghatározatlan időre bezártak az iskolák kapui és a pedagógusoknak, tanulóknak, szülőknek nemcsak a fertőző veszéllyel, az egészségünk fokozott védelmével, de a távoktatás fogalmával is szembesülnünk kellett.

Udvaros Krisztina, igazgatóhelyettes
Pongrácz Ágoston Alapiskola

   A mi iskolánk a környező intézményekkel ellentétben egy napos előnyt élvezett, hiszen míg több községekben március 13-án már nem mentek a gyerekek iskolába, mi ezt a napot az „otthoni tanulás“ felkészítésére tudtuk fordítani. Ekkor még pedagógusaink is csak sötétben tapogatóztak, és próbálták rövid időn belül feltérképezni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével részben folytatni tudják az oktatást. Mivel tanítóink több éve a Komenky s.r.o által létrehozott platformot, a zborovna.sk-t használják, evidens volt, hogy tanulóinknak is elsősorban ezt az online felületet fogjuk ajánlani. Minden diákunk egy gyorstalpaló kurzuson vett rész, ahol bemutattuk az oldal legfontosabb alkalmazásait, hogy milyen formában kapják majd a feladatokat és hogyan tudják ezeket leadni, feltölteni. Ez egy jó kiindulópont volt, mivel a gyerekek ki tudták próbálni a saját beléptető kódjaikat és megismerkedhettek ezzel az oldallal. Mivel az osztályfőnökök már rég használják az osztályon belüli Messenger csoportot, így ezen keresztül is folyhat a tanulókkal való kommunikáció, kapcsolattartás. Viszont azokra a tanulóinkra is gondolnunk kellett, akiknek nincs internet-hozzáférésük. Ezt úgy oldottuk, meg, hogy a pedagógusok 2 hétre elegendő gyakorló feladatlapot, szövegérést elősegítő feladatsorokat készítettek és fénymásoltak, amelyeket ezen tanulók kaptak kézhez.

   A távoktatásnak ebben a fázisában még csak két hetes bezárásról beszéltek. Most már tudjuk, hogy ez az időszak jelenleg is tart, és nagy a valószínűsége annak, hogy már csak a következő tanévben ülhetünk vissza az iskolapadokba. Az újonnan kialakult helyzethez is gyorsan kellet alkalmazkodnunk. Szerencsére az interneten megsokasodott azon programok és online felületek száma, amelyek a távoktatással foglalkoznak, jó példákkal szolgálnak és folyamatosan segítik a pedagógusokat az új kihívás teljesítésében, segítenek eligazodni a világháló rejtelmeiben. A távoktatást ki kellett bővítenünk, hogy online órákat tudjunk tartani. Az alsó tagozaton a tanító nénik csoportokat hoztak létre, ahol élőben tartják a fő tantárgyak tanóráit órarend szerint a Messenger-en és Google Classroom-on keresztül. A tanulók ide küldik a beadandó házi feladatokat, kis videókat, képeket, amelyeket a tanító nénik szóban értékelnek. A visszajelzések nagyon pozitívak, hiszen ilyen módon tudják a gyerekek egymással is tartani a kapcsolatot, a pedagógus részéről azonnali visszacsatolást kapnak. Egymás fejlődését nyomon tudják követni, ami pozitív versengést is kivált náluk, így még inkább motiváltakká válnak.

   A felső tagozaton az online oktatásra a Zoom-ot használjuk, de a tananyag magyarázatául szolgáló prezentációkat, digitális oktatóanyagokat, feladatsorokat, összefoglaló kérdéseket a bezkriedy.sk oldalra küldjük, amely a zborovna.sk diákok által használható felülete. A tananyagot órarend szerint töltjük fel, rendszerint minden nap 9 óráig, hogy a gyereknek se kelljen egész nap a számítógép előtt ülve arra várnia, hogy az adott tanító néni, bácsi mikor küldi a házit. Így előre tudja tervezni az egész napját, hatékonyabbá válik a tanulás. A megoldott feladatokat ide töltik fel a tanulók, melyet a pedagógusok szóban értékelnek. A felsősök is előszeretettel használják a Messengert vagy a Skyp-ot, akár közös videóbeszélgetésekre is.

   Az iskolavezetés is alkalmazkodott az új feltételekhez. Minden munkahét végén és természetesen a fontosság függvényében online értekezleteket tartunk, külön az alsó- és a felső tagozatos pedagógusokkal a Messenger-en keresztül. Minden tanulóról pontos képet kapunk, hogy ki az, aki szorgalmasan dolgozik és ki az, aki még mindig azt hiszi, hogy szünet van, mert ne legyünk álszentek, akad ilyen is. Az iskolavezetés feladata az is, hogy a internet nélkül lévő családhoz eljuttassa az újabb tananyagcsomagot. A pedagógusok összeállítják, majd e-mailben elküldik, amit kinyomtatunk, beborítékolunk és a községi rendőrök gondoskodnak a kiszállításukról.

   Erre az egész helyzetre az egyedüli megoldás a közösségi összefogás, a bizalom, az egymás segítése, tisztelete. Minden erőnkkel azon munkálkodunk, hogy megkönnyítsük a szülők helyzetét, megfelelő szinten tartsuk a távoktatást és lelkiekben is erősítsük tanulóinkat. Mindig éreztetjük velük, hogy egy nagycsalád fontos részei. Az egészségük és családjaik egészségének érdekében iskolánk 40 méter textilanyaggal támogatta a községet, amelyből tanulóink szülei szájmaszkokat varrtak és eljuttattuk az idős családtagjaiknak. Kitartással, akarattal mindent legyőzünk.

 

   Tardoskedd

   Életünk pillanatok alatt változik, a kihívásoknak meg kell felelni

   Az új koronavírus terjedésének megállítása érdekében Szlovákia Oktatásügyi Minisztere 2020. március 16-tól elrendelte valamennyi tanintézmény bezárását. Természetesen, a tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola alkalmazottai figyelemmel kísérték a környező országokban kialakult helyzetet, így némileg tisztában voltunk a forgatókönyvvel. Az utolsó tanítási nap megbeszéltük a pedagógusokkal és a tanulókkal a további lépéseket. Felhívtuk mindenki figyelmét, hogy nincs oktatási szünet, hiszen a tananyaggal haladni kell ebben a kaotikus időszakban is.

PaedDr. Tóth Szilvia, igazgató
Szemerényi Károly Alapiskola

   Sajnos be kell vallanom, hogy az elmúlt időszak komoly kihívások elé állította a társadalmat. Új helyzetet teremtett az oktatásügyben, szokatlan helyzetbe kerültünk a pedagógusok, szülők, diákok. Távoktatást kellett kialakítani, ami két hét elteltével tovább folytatódott. Nagyon rövid idő alatt kellett átállni az új helyzetre. Gyorsan kellett felnőni, alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Nem volt könnyű, sőt a mai napig tanuljuk, teszteljük a lehető legjobb kommunikációs eszközöket. Azt hiszem, egy hónap távlatával már mindenki megtalálta a szülő-gyerek számára legjobb kommunikációs eszközt.

   Köszönet a kollégáimnak, hogy kezdettől fogva nyitottak voltak az on-line oktatás formáira, és keresték a lehetőséget, hogyan adják át a tananyagot a tanulóknak. Törekszünk arra, hogy minden tanulóval, csoporttal, évfolyammal megtalálniuk az egymáshoz vezető utat, kapcsolatot a közös cél érdekében. Fb tantárgyközi csoportok jöttek létre, de használatos a Skolanawebe felület is. Ez az internetes oldal arra szolgál, hogy feltüntessük a tananyagot, ill. beírjuk az érdemjegyet - most már a szóbeli értékelést. Valamennyi diák még szeptemberben hazavitte a szükséges jelszavakat, így a szülő könnyedén tudja figyelni gyermeke tanulmányi előmenetelét, feladatait.  

   A videoórak során a Discord, Zoom, Messenger alkalmazásokat használjuk. A napközi otthonunk is aktívan dolgozik,  a tanító néni a Napkozi Tardoskedd Fb oldalra tölti az érdekességet.  

   Sajnos, egyes családoknál nehezebben valósítható meg az oktatás e formája, sőt vannak olyan gyerekek is, akik számára a távoktatás nem elérhető. Ezért az asszisztensek és az osztályfőnökök segítségével igyekszünk megszervezni, hogy hozzájuk is eljusson a tananyag.

   Köszönet a szülőknek a segítségért, mert nélkülük nehezebben valósulna meg az új oktatási forma. Együttműködés, megértés és türelem nélkül nem megy. Vigyázzunk magunkra, egymásra, szeretteinkre!

 

   Vágsellye

   Távoktatás a Pázmányban

   A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elfogadott biztonsági óvintézkedések értelmében a szlovákiai oktatási intézményekben 2020. március 16-tól felfüggesztették a tanítást. A kialakult helyzet mindenkit váratlanul ért, gyerekeket, tanulókat, pedagógusokat, szülőket egyaránt. Az online távoktatási módszerekre való átállás szinte egyik napról a másikra történt, de úgy érzem, sikeresen vesszük az akadályokat, mivel különböző technikai és digitális eszközöket az iskolai oktatás során már eddig is alkalmaztunk. A kezdeti feltételek nem voltak tisztázva, sok volt a kérdőjel, így egyfajta káosz alakult ki országszerte az online távoktatással kapcsolatban. Tény, hogy rengeteg digitális tananyag, oktatási segédanyag áll jelenleg is rendelkezésünkre, de tartalmilag nem mindegyik megfelelő és jól alkalmazható. Az alapfeltételek: az okostelefon, a táblagép, a számítógép, az internet-hozzáférés nem mindenki számára biztosítottak, és ez érvényes tanulóinkra is. Különös figyelmet fordítunk az otthoni felkészülés sajátosságaira, lehetőségeire és egyéni feltételeire (technikai felszereltség, internet-hozzáférés, több iskolaköteles gyermek a családban, home office formában dolgozó szülők).

Mgr. Hamar Mónika, igazgató
Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda

    A távoktatás során pedagógusaink a következő módszereket, aktivitásokat és eszközöket alkalmazzák: EduPage iskolai weboldal és az ALF-program használata, projektek, feladatok, feladatlapok készítése, kreatív és játékos, szövegértéses és hallásértéses feladatok készítése, tantárgyközi kapcsolatok alkalmazása, online órák realizálása, javaslatok szabadidős aktivitásokra, bekapcsolódás online versenyekbe, valamint egyéb digitális eszközökkel való munka. A feladatokat, a leckéket a tanulók folyamatosan megkapják, így saját tempójukban dolgozhatnak, segítséget kérhetnek, majd visszajelzést is kapnak. Az értékelés során a pedagógus kiemeli a pozitívumokat, a fejlődést, a haladást, de figyelmeztet a tanuló által elkövetett hibákra is, valamint megfelelő lépeseket és módokat javasol javításukra.

   Elsősorban a főtantárgyaknál elengedhetetlen és fontos a megértéshez szükséges tanítói magyarázat, ezért pedagógusaink időnként online órákat is tartanak.

   Az oktatási anyagok nemcsak ismeretanyagot tartalmaznak, hanem lehetővé teszik a gyakorlást, a motiválást, s így a tanulót nagyobb önállóságra ösztönzik.

   A tanulók munkáit a pedagógusok rendszerezik, archiválják, ún. tanulói portfóliót készítenek.

   Csak az a tanuló lehet sikeres a távoktatásban, aki a megváltozott oktatási körülmények között is képes helytállni, azaz megfelelően motivált, folyamatosan tanul, támogató szülői háttérrel rendelkezik. Pedagógusaink is folyamatosan képezik magukat, különböző oktatási platformokkal ismerkednek, webináriumokon vesznek részt.

   Annak ellenére, hogy az oktatás feltételei napjainkban jelentősen megváltoztak, nem vagyunk egyszerű és könnyű helyzetben, ez az új és szokatlan oktatási forma mégis sikeresnek mondható. A visszajelzések alapján mindenkinek nagyon hiányzik már a személyes kapcsolat, a barátok, az osztálytársak, a kollégák, az iskola falai közt zajló oktatás.

   Köszönet illeti a  szülőket és tanulókat, akik gyorsan, rugalmasan alkalmazkodtak a mostani szituációhoz, tudatosítják az ismeretek elsajátításának fontosságát, és a körülményektől függetlenül, folyamatosan tartják a kapcsolatot a pedagógusokkal, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke és célja. A jelenlegi időszak mindannyiunk számára nehézséget okoz, kihívásokat rejt, de ennek ellenére tekintsünk rá úgy, mint egy új lehetőségre a modern oktatás felé vezető úton.                


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom