Meseszép helyeken…

18.10.2018 10:16 | Horváth Judit

http://www.terrahirujsag.sk/

   A Megbecsültek Társasága szervezésében 

   Ősz beköszöntével változatlanul nagy érdeklődés övezi programjainkat. Színházi előadásokkal tarkított, szemet gyönyörködtető helyekre szervezett kirándulások várnak minden szépkorúra.

   Szeptemberi hónapban Mária főhadnagy történetét ismerhettük meg Muszka Jenő és Szilágyi Jenő alkotásán keresztül a Pesti Művész Színház fergeteges előadásában. Galántára már szinte haza érkeznek a vendégművészek, oly családias kedvességgel fogadja itt mindig a társulatot a közönség. Nagy örömmel jönnek október 2-án is Galántára, a Cirkuszhercegnő c. operettel, illetve november 20-án Vágsellyére, ahol a Csókos Asszony c. operett dallamaival varázsolják majd el a közönséget.

   A színházi előadások mellet kirándulásokon is részt vettek a Megbecsültek Társasága tagjai. Ezúttal Válticében és Mikulovban jártunk, ahol ragyogó napsütésben ismerkedhettünk meg a Válticei kastély történetével, majd egy finom, autentikus cseh ebéd elfogyasztása után tartalmas városnéző sétát tehettünk Mikulovban.  Morvaország egyik ékköve, hangulatával és meseszép épületeivel mindenkit magával ragadott. A finom borok kedvelői számos helyi különleges bort kóstolhattak meg és különleges sajtokból sem volt hiány. Nem csak a szemünket és lelkünket melengette a táj szépsége és az őszi napsütés, de az ízlelőbimbóink is el voltak kényeztetve.

   Hasonlóan élvezetes kirándulás vár a szépkorúakra októberben is, amikor Pannonhalma és Győr lesz az úticélunk: meglátogatjuk az apátságot és annak híres borospincéjét, valamint teszünk egy városnéző sétát Győr belvárosában is.

   Az őszi időszakot idén is egy fergeteges bállal zárjuk majd, amely november 9-én rendezünk Galántán. A szépkorúak nem csak kirándulni szeretnek közösen, de báli mulatságon is jókedvűen ropják a táncot. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!

   Programjainkról érdeklődjenek irodánkban (Galántán a Városi Könyvtár épületében, 1. emelet, 10-es ajtó) vagy telefonon: Fodor Szilvia – 0905/303860, Kovács Marcela – 0902/822967, Horváth Judit – 0915/464510, illetve informálódhatnak szervezetünk közösségi oldalán.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom