Megemlékezés a kitelepítés és a csehországi deportálás 70. évfordulójáról Felsőszeliben

17.11.2017 15:17

http://www.terrahirujsag.sk/

   Felsőszeliben is sor került a Magyarországra kitelepítettek és a Csehországba deportáltak találkozójára az elmúlt század szomorú eseményének 70. évfordulója alkalmából.

   A községi hivatal szervezésében három fontos része volt az ünnepségnek. Először a meghívottak és a vendégek részt vettek az istentiszteleten, illetve a szentmisén, ki-ki a maga vallása szerint. Utána emlékműavatásra került sor a könyvtár melletti parkban, majd a művelődési házban emlékülésen vettek részt a vendégek.

   Az emlékműavatást Végh Piroska vezette, a szavalat után Dobosy Pál polgármester szólt a jelenlevőkhöz, emlékezett a 70 éve történtekre. A leleplezés után a katolikus plébános, Nagy Péter és a lelkésznő, Slížíková-TóthováZuzana, illetve Kaposszekcsőről a vendégpapnő, Keczkó Szilvia szentelték fel az emlékművet. Majd a koszorúk elhelyezése következett, közben a Csemadok Rozmaring énekkara énekelt.

   Perleczky Lőrinc mérnök alkotása fekete gránitból készült 2 méter magas oszlop, rajta egy évszám: 1947, az alján pedig az állíttatás éve: 2017. Hátsó oldalán három dátum: 1946-1947-1948. A hontalanság éveire emlékeztetnek ezek a számok.

   A fehér márványlapra helyezett oszlop mellett egy fekete sínpár fut, jelképezve, hogy a vonatok is ilyen síneken vitték északnyugatra, a munkaszolgálatra a magyar családokat, délre pedig a véglegesen kitelepítetteket. Felsőszeliből 310 családot vittek el, főleg Tolna és Baranya megyébe. Bűnük csak egy volt, hogy magyarnak születtek, s azt nem tagadták meg.

   Az emlékmű mondanivalója nyilvánvaló: sose ismétlődjön meg ez a gyalázat, véssük emlékezetünkbe a dátumot, elfeledni nem szabad. Ha nagyapáink, dédszüleink generációja kibírta a meghurcoltatásokat, a szülőföld erőszakos elvesztését, nekünk, akik itt élünk, még jobban szeretni kell ezt a földet, ragaszkodnunk kell hozzá, mert ezen ők is munkálkodtak, míg lehetett. Tartozunk nekik annyival, hogy vigyázunk rá és hagyományaira

   A Szózat eléneklése után a művelődési házban folytatódott a találkozó. Sajó Sándor hatásos versét, a Magyarnak lenni, tudod, mit jelent? címűt, Renczés Ágoston adta elő. Majd a Széchenyi István Alapiskola nyolcadikos tanulói, Bedecs Patrik és Lénárt Dóra a csehországi deportálásról adtak elő vetített képes bemutatót, Mészáros Magdolna pedig a kitelepítésről beszélt röviden.

   A résztvevők emlékfüzetet és emléklapot kaptak. A visszaemlékezések után rövid kultúrműsort adtak a Csemadok csoportjai, majd kötetlen beszélgetés, vacsora következett.

   Az emeleti teremben kiállítás látható a 70 éve történt megrázó eseményekről. A vendégek figyelmesen keresték a képeken a rokonokat vagy saját magukat is. Még volt 45 olyan vendég, egykori felsőszeli lakos, aki vállalta az utat, magas kora ellenére, hogy ismét a szülőfalujába látogasson. Sokan a gyermekeikkel, unokáikkal jöttek, hogy láthassák az egykori házat, utcát, temetőt.

   Megható volt a találkozó, sok emlék előjött a beszélgetések során, s egyben mindenki megegyezett, hogy megbocsájtani ezt a felelőtlenséget lehet, de felejteni soha.

   Nekünk, itt élőknek feladatunk továbbadni a tényeket, ismertetni a mai fiatalokkal, hogy tudjanak róla, s nem hagyni a feledés homályába veszni, illetve megmásítani azt, amit a magyarsággal műveltek a politikusok.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom