Kirándulás a Kis- Kárpátokban

16.11.2017 16:40

http://www.terrahirujsag.sk/

   Szeptember utolsó hetében, a gyönyörű időt kihasználva emlékezetes, vidám kiránduláson vettek részt az iskolánk alsó tagozatos tanulói és pedagógusai. A Pázmány Péter Alapítvány jóvoltából meghirdetett pályázati lehetőségnek köszönhetően a gyerekek ajándékba kapták ezt a szép napot, amelyet az egészséges életmód jegyében töltöttünk el a Kis-Kárpátok szívében.

   A reggeli izgatott készülődés és buszra szállás után jó kedvvel indultunk el a hozzánk legközelebb található hegyvonulat irányába. Már az út során csodaszép látnivalók tárultak elénk, s az öröm csak fokozódott, amikor Vöröskő várához elérkeztünk. Az idegenvezetőnk humoros, interaktív módon mutatta be a hely különlegességeit, így a legkisebb tanulók is élvezték a múzeumlátogatást. A nagyobbak számára újdonságként szolgált az információ, miszerint a vár egyike volt annak a középkori várrendszernek, amely Dévénytől egészen Trencsénig védte a régmúlt időkben Magyarország határát.

   Később a gyönyörű várkertben még a tízórai is finomabb volt, mint otthon, a szürke hétköznapokon. Kihasználva a napsütéses szép időt, a parkban elidőzve gesztenyét gyűjtöttünk és megcsodáltuk a köztünk sétálgató pávákat és kis nyuszikat; csak azt sajnáltuk, hogy megsimogatni nem tudtuk őket.

   Kirándulásunk következő célállomása a Drini – barlang volt, mely Nyugat-Szlovákia egyedüli látogatható cseppkőbarlangja. A bejárthoz feljutva a jókedvünk már határtalan volt, ahogy mosolyogtunk egymás kipirult arcán, a megfáradt kis túrázókon. Szerencsére, mindnyájunk véleménye utólag az volt, hogy megérte a fáradtságot, mert a barlangban fantasztikusan szép látnivalók tárultak elénk. A különleges díszes cseppkövek közül leginkább az elefántfülek, a függönyök és a tejszínhabos tortához hasonló karsztképződmények tetszettek mindenkinek. Nagyon izgalmas volt a szűk folyosókon, a vízesések és tavak közt nézelődni. Sőt, egy percre a villanyt is lekapcsolták, hogy megérezhessük, milyen is az igazi barlangi sötétség!

   Hazafelé a buszban néhányan elpilledtek, csendesen pihentek, mások alig bírták kivárni, hogy a szülőknek, testvéreknek beszámoljanak az élményeinkről: kalandos, jó hangulatú napot töltöttünk együtt, meseszép környezetben.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom