<<  Összes cikk ebben a kategóriában

Júniusi receptek (2019)

25.6.2019 21:08 | Szabó Éva

http://www.terrahirujsag.sk/

   Kedves Főzőcskézők!

   Kedvenc komfortételem a sült csirke. Nincs is jobb egy jó, ropogósra sütött, rizzsel és kompóttal tálalt sültcsirkénél. Jót tesz a testnek és léleknek egyaránt, és az is jó benne, hogy ünnepi fogásnak, illetve sima ebédnek, vacsorának is elmegy. Tehát kedves olvasóim, beszéljünk egy kicsit erről a finomhúsú lábasjószágról, jobban mondva, a belőle készült ételekről. A csirkehúst ezerféleképpen lehet variálni. Készülhet belőle bármi, mindig finom. Főzve, sütve, pirítva, töltve, rántva…, és még sorolhatnám. Milyen finom is a vékonyan bundázott tavaszi rántott csirke zöldsalátával! Vagy az isteni paprikáscsirke galuskával.

   Egy sült csirke receptjéről nem kell sokat beszélni, hiszen csak annyi, hogy bedugjuk a sütőbe a beízesített madarat, és ropogósra sütjük. Ha darabjaira szedem, és úgy sütöm, mindig teszek a húsra füstölt szalonnát, ami szintén jó ropogósra sül.

   A ghánai csirke receptem ősrégi. A barátnőmtől kaptam, aki szintén a barátnője barátnőjétől, aki mellesleg ghánai volt. Aki szereti a fokhagymát, tudom ajánlani ezt az afrikai ételt.

   Az egészben sült, illetve a töltött csirke igazi ünnepi étel. Párolt zöldséggel kínálom, amely a csirke szaftjában készül el.

   A híres francia coq au vin már régóta izgatja a fantáziám. Az tartott csak vissza, hogy nem szívesen használok bort a főzéshez, mert nem kedvelem a borízt az ételben. Gyerekkoromban, néhai keresztapám miatt minden családi bulin a többi között „részegcsibét” is tálaltak, amely vörösboros csirkepörkölt-szerű étel volt. Mi gyerekek utáltuk, nem úgy keresztapám, aki a részegcsibén kívül is igencsak szerette a jó borocskát. Tehát nem szeretem a bor ízét az ételben, de ebben a receptben kikerülhetetlen. A coq kakast jelent, de csirkéből is megfőzhetjük, hiszen tudjuk, hogy konyhakész kakas nem terem minden sarkon.  A gallok vörösbort használnak, én fehér rizlinget használtam. Nagyon dús, mutatós étel, vendégvárónak ajánlom.

 

Ghánai csirke

   Hozzávalók: 1 egész csirke, só, bors, kecsup és egy egész fej fokhagyma, pici olaj.

   Elkészítése: A megmosott, leszárított csirkét egészben, vagy feldarabolva besózzuk, borsozzuk. Egy tálacskában elkeverünk egy evőkanál étolajat 1-1,5 dcl ketchuppal, amelybe belenyomunk egy egész fej fokhagymát. Ecsettel szépen rákenjük a csirkére, kívül-belül és alufóliával lefedve egy éjszakára a hűtőben érleljük. Másnap ropogósra sütjük.

 

 

 

Sült csirke

   Hozzávalók: egy egész csirke, vagy bontott csirkedarabok, mell, comb, ki mit szeret. Só, bors, szárnyas fűszerkeverék, vaj, füstölt szalonna.

   Elkészítése: A csirkét, illetve darabokat besózom, borsozom, és jól bekenem fűszerkeverékkel. Bőre alá hideg vajat teszek, a tetejére pedig szalonnaszeleteket. Ha van időnk, pár óráig pácoljuk a fűszerekben, majd a sütőben készre, ropogósra sütjük.

Ha tölteni akarjuk, az én bombabiztos töltelék receptem a következő: 2 szikkadt kifli, egy marék dióbél, 2 gerezd fokhagyma, kicsi fej vöröshagyma, egy vastagabb szelet füstölt szalonna, egy csokor petrezselyem - mindezt aprítógépben ledarálom szép morzsásra. Sózom, borsozom és egy tojással alaposan összekeverem. Ha nagyon száraz lenne, kicsi tejet adhatunk hozzá. A csirke hasüregébe, illetve a bőre alá szuszakolom, és így sütöm a madarat. Természetesen szalonnacsíkok ilyenkor is kerülnek a mellére, combjára.

 

 

Coq au vin

   Hozzávalók: 1 csirke, 20 dkg húsos szalonna, sok apró vöröshagyma, ha van gyöngyhagymánk még jobb, 8 gerezd fokhagyma, egy doboz csiperkegomba, 1 liter alaplé, egy 7 decis vörös vagy fehérbor, só, bors, babérlevél, kakukkfű, liszt, 2 kanál paradicsompüré és kétkanálnyi vaj.

   Elkészítése: Darabokra vágjuk a csirkét, fűszerezzük sóval, borssal, lisztbe mártjuk. Egy jó nagy fazékban kanálnyi vajhoz olajat öntünk, felforrósítjuk. A csirkedarabokat ezen a zsiradékon szép pirosra sütjük. Ha kész, kiszedjük egy tányérra, majd a maradék zsiradékon megpirítjuk a csíkokra vágott szalonnát. Hozzáadjuk az egész hagymafejeket, gombát és a sok fokhagymát. Összepirítjuk. A fazékba visszarakjuk a csirkét, felöntjük a borral, alaplével. Annyival, hogy ellepje a csirkét. A bor és az alaplé arányát mindenki maga dönti el.  Sózzuk, borsozzuk, és fűszerezzük a babérlevéllel, kakukkfűvel és a paradicsomsűrítménnyel. Puhára főzzük, közben kóstolgatjuk, elég fűszeres-e. Ha kész, egy szűrőkanállal kiszedjük a husit, a gombafejeket, hagymát, szalonnát. A szaftot a fokhagymával együtt pürésítjük, babérlevelet kidobjuk. A mártást beforraljuk finom, krémes állagúra, a végén hozzáadjuk a maradék vajat és egy pici cukrot. Vajas törtkrumplival kínáljuk.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom