Felvidéki rovásírásos emlékek 35. rész

   Bél Mátyás: szkíta-hun írás  II./2.

   Bél Mátyás német nyelvterületen is igyekezett becsületünket is helyreállítani, ezért 1729-ben megjelenteti a Der UngarischeSprachmeister, oderkurzeAnweisungzu der edlenungarischenSprache  (Magyar nyelvmester, avagy rövid használati utasítás a nemes /előkelő/ magyar nyelvhez) c. könyvét. A 13. kiadásban a régi magyar ábécét is bemutatja, alatta a következő mondattal:

Wieglücklichisteindeutscher Mann,

der unterUngarnungrischkann.

Szakács Gábor rímes fordításában:

Milyen boldog egy német                                          

ki magyarok közt magyarul beszélhet.

   1984-ben megjelent egy válogatás Bél Mátyás munkáiból, Hungáriából Magyarország felé címmel,  a  szkíta-hun írásról is olvashatunk benne,  többek között (tömörítve):  Közeli rokona Glosius János, a Kis-hont vármegyei  Tiszolc lelkipásztora írta neki, hogy Balaskó Pál kálnói lakos  minden egyes prédikációt  „kis botokba metszett”  s azok alapján még 10 év múlva is el tudta mondani, hogy ki mit prédikált. (Kálnó szintén Besztercebánya környéki település). Balaskó azt is meghagyta, hogy ha meghal,  a botokat dobják utána a sírba, s vele együtt temessék el, „mert majd egyszer bizonyítékok lesznek, hogy meghallgatta Isten igéjét.”. 

   Ugyancsak Bél Mátyás írja, hogy egy gyenge emlékezetű és felfogó képességű Túróc megyei juhász a  Miatyánkot botra róva vitte magával a templomba s arról olvasta le.

   Bél Mátyás Pozsonyban hunyt el, a világhálón az olvasható,  hogy a sírja nincs meg, mert az evangélikus temető városrendezési terveknek esett áldozatul. A somorjaidr.Szamák Mihály biológus-genetikustól azonban megtudtam,  hogy megtalálták sírkövét, helyreállították és Pozsonyban az Óvárosháza melletti Apponyi palota bejáratában található, jobb oldalon. Ez az épület napjainkban Szőlészeti és Borászati Múzeum.

   Besztercebányán tudományegyetem viseli nevét.