Diákönkormányzatunk munkájáról, Negyed

28.3.2023 18:52

http://www.terrahirujsag.sk/

   Iskolánkon pár éve teljes gőzzel működik a diákönkormányzat Rosta Adrienn tanító néni vezetésével. A diákönkormányzat a tanulók érdekeinek képviseletére jött létre, de emellett nagyon fontos a szabadidős programszervezési, közösségszervezői tevékenysége, valamint a diákélet támogatása. Tagjai az osztályok által megválasztott diákképviselők, akik aktívak a feladatvállalásban, képviselik diáktársaik érdekeit, és ötleteikkel segítik a diákönkormányzat működését. A diákképviselők, de gyakran egész osztályok is, bekapcsolódnak a programjaink megvalósításába, lebonyolításába. Havonta ülésezünk, ahol ötletelünk, tervezgetünk, problémákat oldunk meg.

   Minden év őszén már hagyományosan megszervezzük a „Tök jó nap!” elnevezésű akciót, ahol őszi témájú ügyességi, logikai és sportversenyeken mérettetnek meg a tanulók egyénileg, vagy osztályok szerinti csapatokban. Minden évben kísérőprogramokat is kitalálunk – például volt már kültéri dekorációs verseny, vagy Halloween tematikájú osztálydíszítés is. A versenyek után a tanulókat a szülői szövetség jóvoltából mindenféle finomság várja.

   Karácsonykor karácsonyváró heteket szerveztünk, amikor is a négy adventi hét mindegyik hétfőjén, az összes diák és pedagógus részvételével, meggyújtottuk az adventi gyertyákat és közösen karácsonyi dalokat énekeltünk. Nagyon szeretjük ezeket az összejöveteleket, mert így sikerül ráhangolódnunk az ünnepekre.

   Az első félév végén, a dolgozatokkal teli időszakot mindig „Stresszmentes nappal” zárjuk, melyek alkalmával vagy színházi előadást nézünk meg, vagy vicces feladatokat oldunk meg, esetleg sportolunk. Idén az alsó tagozatosok népmeséket hallgattak meg Szénási Veronika előadásában, míg a felső tagozatos tanulók sportolással, azaz floorball tornával töltötték a délelőttöt. Az izgalmas mérkőzések után mindenki fáradtan, de annál felszabadultabban tért haza.

   Talán nincs olyan gyerek, aki ne várná a gyereknapot. Ezzel mi is így vagyunk, főleg mivel tudjuk, hogy a diákönkormányzat mindig érdekes programokat szervez. Legtöbbször kinti ügyességi feladatokon és játékokon próbálják ki a tanulók, hogy mit tudnak. Ezt persze mindig jókedv, móka és kacagás kíséretében teszik.

   Jó, hogy ennyire támogató közegben működhetünk. Az iskola vezetősége és tanáraink minden ötletünket örömmel fogadják, és mindig segítenek a megvalósításukban. A diákönkormányzatban azért is jó dolgozni, mert megtanulunk szervezni, együttműködni másokkal, ötleteket megvalósítani. A szervezéssel járó feladatokat nem nyűgként éljük meg, mert megtanultuk, hogy az általunk szervezett programok pozitívan feltöltenek, sikerélményhez juttatnak bennünket szervezőket, és a programjainkban résztvevő tanulókat is.

   Csonthó Tímea, a Pongrácz Ágoston Alapiskola Diákönkormányzatának elnöke


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom