Olvasói levelek

   Rólunk, velünk!

   Minden hónap első hetében nagyon várom, hogy a TERRA Hírújság megjelenjen a postaládánkban. December 7-én is ez történt, amikor a két okos kutyusunk jelezte a különleges ugatással, hogy megjött az újság.

   Igen a kézbesítők - Tornyai Janika és kedves felesége- meghozta a TERRA 12., azaz decemberi számát. Rögtön átlapoztam szokásomhoz híven, és nemsokára kezdtem is olvasni a "Tisztelt olvasóink!" című cikket, kíváncsi voltam mit írnak rólunk, nekünk. Szomorú lettem pár mondat elolvasása után.

   Idézem: ... olvasóink egy részét kívülálló okok miatt elvesztettük.

   Elvesztettük??? Hiszen ez az újság nekünk, magyaroknak, magyar nemzetiségűeknek íródik és nincs iránta érdeklődés? Ami volt, az is fogy? Érthetetlen!

   Ez az újság is azok közé tartozik, amit anyanyelvünkön – magyarul - olvashatunk, írhatunk, és magyarul jelenik meg az újság hasábjain.

   Így írja Jókai Mór is:

"Egy kincs van nemzetnek adva,

míg azt megőrzi híven, addig él. E kincs neve:

Édes anyanyelv."

   A szerkesztőség minden tagjának gratulálok színvonalas munkájához és kitartásához!

   Köszönöm írásaim közlését. Köszönöm az olvasóknak, hogy olvassák.

   Sikeres 2019-es évet kívánok, kitartást, sok-sok olvasót és még több előfizetőt, hiszen megújulva még szebb, színvonalasabb, tartalmasabb lesz, ahogy azt Szabó Krisztián, a TERRA Hírújság kiadója is írja.

Köszönjük, hogy vagytok nekünk!

Krizsanné Kajos Irén,

Nagyfödémes

   Tisztelt Szerkesztőség!

   Nagy tisztelettel köszöntöm a szerkesztőség minden egyes tagját, kívánva a legjobbakat, és erőt, egészséget.

   Levelem azért is íródott, mert már száz éve annak, hogy Magyarország Trianon által széttépetett.  Az elszakított területek magyarjai nem teljes joggal élnek. Másodrangú népség vagyunk. Megszületik egy gyermek, attól a pillanattól kollektív bűnös.  Élete végéig másodrangúságban él, helyzete feljogosítja arra, hogy a szabadság utáni vágyát fohászban fejezze ki. Én ezt a fohászt már régóta hiányolom. Nem vagyok költő, sem zenetudós, de a magam számára mégis szerkesztettem egy megfelelő fohászt. Ezt énekelgetem magamnak – elég gyakran, még 90 évesen is. /*1929.január 12./

   Mivel eddig senki sem próbálkozott ilyesmivel, próbálkozom én, mint laikus. Kezdetnek talán meg is felelne.

KÜLHONI MAGYAROK FOHÁSZA

Hazánk, hazánk, édes hazánk,

Itt az idő, ne várj tovább!

Néped kíván és arra vár,

Öleld magadhoz végre már!

Hazánk, hazánk, édes hazánk,

Nem vagy olyan, mint mostohánk.

Ki jogot nem ád, téged gyaláz,

mert aki magyar, hű hozzád.

Hazánk, hazánk, édes hazánk,

Amióta más a hazánk,

Másodrendű népség vagyunk,

Sorvadunk és elfogyunk.

Hazánk, hazánk, édes hazánk,

Szervezz, építs olyan hazát,

Mely mindnyájunknak oltalmat ád,

egy népet védő új hazát!

Hazánk, hazánk, édes hazánk,

legyél újra édes hazánk!

Tőled várjuk ezt a békét,

Mely lelkünkben oly csodás.

Hazánk, hazánk, édes hazánk,

Itt az idő, ne várj tovább!

Éljünk együtt, egy hazában,

Testvérekként végre már!

Testvérekként végre már!

Amíg élek, lelkesülten támogatom Önöket!

Kovács Mihály, Nemeskosút