Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny 2018

18.12.2018 16:16 | Futó Mária

http://www.terrahirujsag.sk/

   A Csemadok Galántai Területi Választmánya és Városi Szervezete 2018. november 16-án immár 18. alkalommal rendezte meg Galántán a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt, melyre 30 ifjú magyarországi és hazai „művész” nevezett be.

   A külföldi versenyzők már előző nap megérkeztek, megtekintették a verseny színhelyét, kipróbálták a színpadot, majd elfoglalták szálláshelyüket a deáki Európa Panzióban és a felsőszeli Anikó Gold Panzióban, hogy másnap reggel kipihenten érkezzenek a nagy megmérettetésre.

   A verseny reggelén nagy volt a nyüzsgés a kultúrházban, ahová a közelebb lakó versenyzők is folyamatosan érkeztek. A próbák és gyakorlás után 10 órakor Mézes Rudolf, a Csemadok országos alelnöke nyitotta meg a rendezvényt, aki üdvözölte a jelenlévőket és elmondta a szervezési tudnivalókat. A két helyszínen zajló versenyen a gyerekek először a kötelező, majd a szabadon választott darabot adták elő. Teljesítményüket magyarországi és hazai szakemberekből álló szakmai zsűri értékelte. A bíráló bizottságnak nem volt könnyű dolga, hisz számos színvonalas produkcióból kellett kiválasztani a 4 kategória legjobbjait. A délutáni gálaműsorra azonban a döntés is megszületett, itt a 12 arany minősítést szerzett versenyző adott fergeteges műsort, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. A díjakat és a győztesek serlegeit Mézes Rudolf adta át, aki elismerő oklevéllel köszönte meg a felkészítő tanárok és zongorakísérők áldozatos munkáját. A versenyzők és kísérőik maximális elégedettségüknek adtak hangot, nagyra értékelték a családias hangulatot, a baráti légkört, a segítőkészséget, s megígérték, hogy jövőre is részt vesznek a nemzetközi hegedűversenyen, ismét ellátogatva Kodály Zoltán kedves városába, Galántára.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom