Fejezetek Zsigárd történetéből

   Novák Veronika és szerzői munkaközössége

   Kiadó: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahely, 2019

            Zsigárd község támogatásával

   Felelős kiadó: Huszár László

   Szerkesztő: Nyári István

   ELŐSZÓ

   Régi adósságunk ez a könyv, amely sok és alapos munka eredménye. Településünk évszázados történéseit összegzi, de ezen túl őseink, elődeink, a régi zsigárdi ember gondjaiba, életébe is betekintést nyújt. Az egyes korok társadalmi viharai, birodalmak uralmai, szabadságharcok és háborúk, és a mindennapi nehéz munka adatai és eredményei mellett ott érezzük a boldogulni akaró, a hittel, szívvel, becsülettel élő, családjáért cselekvő embert, a közösségi lét örömeit, ünnepeit, a jövőbe vetett bizodalmat.

   Ezért is látta jónak és időben valónak önkormányzatunk, hogy községünk történelmét, a meglévő és már ismert dokumentumok alapján meg kell jelentetnünk, mert más esetleg sohasem fogja megtenni helyettünk.

   A figyelmes és érdeklődő olvasót örömmel tölti majd el, hogy nem gyökértelen népe van a mi falunknak, hanem otthon voltunk ezen a vidéken már sokszáz évvel ezelőtt is. Elődeink belakták a vidéket, gátakat építettek, mocsarat szárítottak, erdőt irtottak, földet műveltek, templomokat építettek, gazdálkodtak, nevelték a családjukat, gondoskodtak öregjeikről és bíztak gyerekeikben. A jó gazdák, a szorgalmas földművesek és iparosok mellett okos, művelt emberek is származtak a községből, országosan ismertek, a nemzet emlékezetében műig élők.

   Az esetleges új adatok, dokumentumok, kutatások eredményei idővel bizonyosan bővítik, csiszolják majd a kiadvány tartalmát, ahogy ez minden hasonló munkánál természetes.

   A dokumentumoknak ezt a gazdag gyűjteményét, összegzését átlapozva töltsön el bennünket büszkeség és jó érzés. Ha elődeink a történelem rájuk mért csapásait átélték, túlélték, akkor a jelenben mi is képesek vagyunk boldogulni, méltósággal fogadni jót és rosszat. Ugyanakkor képesek leszünk továbbvinni, utódainknak továbbadni azt az életfelfogást, tudást, bölcsességet, amit az előző korok zsigárdi emberei kialakítottak, ránk hagytak.

Köszönöm az összeállítók munkáját és mindazok igyekezetét, akik a könyv megjelenését segítették. Bízok benne, hogy ez a könyv minden zsigárdi család könyvespolcán ott lesz – elődeink tiszteletére, mindannyiunk okulására és erősítésére!

Baranyay Alajos, polgármester

Részletek a könyvből

   Zsigárd azon kevés települések közé tartozik, amelyekről már 1738-aban készült magyar nyelvű geográfiai leírás. Szerzője Kovács József, minden bizonnyal Mikovinyi Sámuel tanítványa volt.

   Zsigárd Pozsony vármegyében Nagy-Szombathoz 6 mérföldnyire fekszik, mellnek is a közepén hajdant a Vág vizének Ága volt, eztet még mái napig is Holt-Vágnak hívják, ugyan ezen Holt Vág hasíttya N:/nemes/Pozsony és Nyitra Vármegyét. Való ezen falunak fele mint a parton – tul fekszik Nyitra vármegyében volt. N: Posony vármegyével megegyezett. A templom mell Méltóságos Herceg kegyelmével föl építetett, a Falu végin Parochiának ellenében van egy kis dombocskán fekszik, mell-is szép kű-kerítéssel vagyon környül véve. Szántó földei  mivel kevés és az is az Árvizek miatt gyakran káros, azért a Méltóságos Uraság a tardoskegyi határbul Dögösi puszta felül egy nagy darab határ nekik rendeltetett. Réttyei gyakor igen vizessek barom élő mezejével együtt. Halas tójja gyarló ugyan a föllebb megnevezett Holt-Vágban a Nádság között az is csak tsikokból álló. Erdeje a Réteken emitt amott levő fűszfákon és bokrokon kívül egyéb nintsen. Euen Sóki-járó felé Uj vármanak az uttya Posonbul közelebb, ha tsak az árvíz meg nem gátllya. Határos nap-kelet felül Sók és Szeliczével, nem különben Farkasdal-is, mellek közül a két első a Vágon tul, utolsó penig innend fekszik: Dél felől Alsó Szelivel: Nap-nyugat felül Pereddel. Észak felül pedig Sellyével.

   Kovács József leírása bizonyítja, hogy Zsigárd központja másutt volt, mint ma. A templom a falu végén volt, a házsorok pedig másképpen húzódtak, mint ma. Kitűnő bizonyítéka ennek Zsigárd térképe, amely az első katonai felmérés során készült, ahol bár kissé sematikusan, de az utcasorok jól láthatók.

                                                                                  -

   A zsigárdiak a 18. század első felében jobbágykötelességeiket általában pénzben megváltották. Kötelesek voltak a vágaiakkal, vágszerdahelyiekkel, egerszegiekkel és az üzbégiekkel közösen megművelni a nagyszombati uradalomhoz tartozó négy ház utáni földet: A földesúr zsigárdi határában található Fölső, Középső, és Alsó rétet, 170 vágó nagyságban az egerszegiekkel és az üzbégiekkel kaszálták, majd boglyába rakták. A zsigárdiak a boglyából kazlakat készítettek, és hordták el a szénát, többnyire Pozsonyba. Az aratásnál nem kellett dolgozniuk, csak Nagyszombatban szoktak segédkezni a termés pajtába szállításánál.  A modori szőlőben 3-4 évenként 30 szekér trágyát hordtak, és a dézsmaborok /a bor tizede/ Nagyszombatba szállításánál segédkeztek a vágaiakkal és a szerdahelyiekkel. A zsigárdiaknak volt Tardoskedd határában három tábla földjük, ebből tizedet és kilencedet hordtak Pozsonyba az érsekség uradalmi házába. A földesúrnak vontatólovakat is szoktak adni és a leveleket, ahová kellett, szintén elvitték. A zsellérek gyalogosan szolgáltak, ha kellett egy héten egyszer, és ötévenként egy zsellért adtak Nagyszombatba munkára. A ház nélküli zsellérek a nagyszombati uradalom kert munkáinál, vagy különböző javításoknál segédkeztek évente mintegy 50 napot.

                                                                            -

   A kor tanúvallomásai alapján lejegyezték, hogy Zsigárdon egy negyed telkes gazda, ha valami elemi csapás nem tette tönkre a termést, megélt gazdaságából tizenketted magával. A nyolcad telkes gazdának már nem volt elég a termése az egész évi megélhetéshez. Leginkább a rétekből volt hasznuk a gazdáknak, mivel ökröket hizlaltak, és ha nem volt elég szénájuk, a szomszédos falvakban vettek hozzá. Foglalkoztak körkereskedéssel és fuvarozással is. Addig, míg kevesebben laktak a faluban bérért idegen állatokat is befogadtak, de ez csak az 1750-es évek közepéig volt szokás elmondásuk szerint. Ugyancsak elbeszélték a helyi lakosok1767-ben, hogy határukban a Vág és a Duna /Kis-Duna/ szokott kárt tenni, ha elöntötte a határt, rétjeiket, kaszálóikat, sőt néha olyan magas volt a víz, hogy hajón lehetett volna a határban közlekedni.  A kisebb árvizek, talajvizek csaknem évente okoztak kisebb károkat.

Habakuk próféta

„Bercsényi fővezér uramat keresem,,

vajon hol találom, mondjátok meg nekem!”

„Ki vagy és honnan jössz, mit jelentsünk neki,

ha jöveteled célját megkérdezi?”

„Koncz Márton tallósi molnárgazda vagyok,

generális uram számára hírt hozok.”

Mártont a fővezér megértőn fogadta,

mire ő nagybuzgón ezeket mondotta:

„Meglátja nagyságod, micsoda szolgája

leszek a hazáért nagyságodnak!” S hála

sugárzott arcáról, csillogott a szeme,

titokban egy könnycsepp lopódzkodott bele.

Aztán előadta, mi van tarsolyában,

féltő aggodalom  remegett hangjában:

„Uram, a labancok holnapután este

készülnek rátörni a kuruc seregre.”

„Jó ember, áruld el, ezt te honnan veszed,

titkos terveiket  miként ismerheted?”

„Csillagok állása, felhők gomolygása,

szeleknek fújása, vizeknek járása,

mind-mind azt mutatta, azt suttogta nekem,

holnapután este jön a veszedelem,”

Hittek is meg nem is Márton jóslatának,

biztonság okáért azért résen álltak.

És lám, jött a labanc, de iramlott máris,

várta már őket a kuruc generális.

Folyamatosan jött a hírekkel Márton,

miket kipuhatolt vészes éjszakákon.

Útjairól nem szólt, az csak az ó dolga,

forrásként az égi jeleket sorolta:

„Csillagok állása, felhők gomolygása,

szeleknek fújása, vizeknek járása,

mind- mind azt  mutatta, mind-mind azt suttogta…”

És amit megtudott, máris újságolta.

Bercsényi hitt már a „hóbortos” molnárnak,

jóslatai eddig mind valóra váltak.

Szabad bejárása lett a fővezérhez,

kétség sem férhetett már a hűségéhez.

S ha jött, szólt Bercsényi, bár tudta, nem tréfa:

„Halljuk, mi hírt hoztál, Habakuk próféta!”

Márton pedig szóra nyitotta ajkait:

„Az bécsi sasfészek már elhányattatik.”

Egyszer csak Mártonnak nyoma veszett, nincsen,

s jött a hír, a labanc tartja őt bilincsen.

Bercsényi gróf minden követ megmozgatott,

hogy valami módon kiváltsa a rabot.

„A fogolyért foglyot adok én cserébe…”

”Veszélyes kuruc kém, nálunk van a bére!”

A haditörvényszék halálra ítélte,

Pozsony városában vágták testét négybe.

Daliás időknek porba hullott gyöngye,

Habakuk próféta, neved él örökre!

                                                         Gágyor József

   Bercsényi Miklós a Rákóczi Ferenc fejedelemhez írt levelében említi őt, többször is. 1705 augusztusában végezték ki fenségárulás vádjával. Nevét ma Magyarországon a honvédelmi miniszter által alapított Koncz Márton-díj őrzi.